Sztárjaikkal érkeznek Budapestre a horvátok
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2016. március. 07., 13:50
Sztárjaikkal érkeznek Budapestre a horvátok

Ante Cacic szövetségi kapitány a lehető legerősebb keretet jelölte ki a magyar válogatott elleni felkészülési összecsapásra.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott március 26-án, 18.00 órától a Groupama Arénában fogadja a szintén Eb-résztvevő horvátokat. Ellenfelünk szövetségi kapitánya, Ante Cacic már kijelölte azt a 20 játékost, akik pályára léphetnek a március 23-i Izrael elleni, illetve a három nappal később sorra kerülő, mieink elleni összecsapásokon.

A horvát szakmai stáb a jelek szerint már nem kísérletezget az Eb előtt, a legnagyobb nevekből állította össze a keretet, így mások mellett Ivan Rakitic, Luka Modric, Mario Mandzukic is itt lesz Budapesten. A horvát keretben tizenöt légiós és öt otthon játszó futballista kapott helyet, a legtöbben, hatan az olasz élvonalban szerepelnek az együttesből.

A horvát válogatott kerete:

Kapusok: Danijel Subasic (AS Monaco), Lovre Kalinic (Hajduk Split), Ivan Vargic (HNK Rijeka)
Védők: Darijo Srna (Sahtar Doneck), Vedran Corluka (Lokomotiv Moszkva), Domagoj Vida (Dinamo Kijev), Dejan Lovren (Liverpool), Gordon Schildenfeld (Dinamo Zagreb), Sime Vrsaljko (Sassuolo)
Középpályások: Luka Modric (Real Madrid), Ivan Rakitic (Barcelona), Ivan Perisic (Internazionale), Mateo Kovacic (Real Madrid), Milan Badelj (Fiorentina), Marcelo Brozovic (Internazionale), Alen Halilovic (Sporting Gijón), Domagoj Antolic (Dinamo Zagreb)
Támadók: Mario Mandzukic (Juventus), Nikola Kalinic (Fiorentina), Marko Pjaca (Dinamo Zagreb)

Magyarország-Horvátország jegyinformációk:

A mérkőzésre érvényes, névre szóló jegyeket - szurkolói kártyával - interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen országszerte a Ticket Express több mint 350 partnerirodájában (irodakereső) lehet megvásárolni. Szurkolói kártya nélkül két fővárosi helyszínen, a Ticket Express Bálnában és a Ticket Express Syma-csarnokban található irodáiban lehet belépőket váltani (aki ezt a módját választja a belépők megvásárlásának, csak saját részre tud jegyet venni).

A klubokkal történt egyeztetéseket követően, három vidéki helyszínen vásárolhatnak szurkolói kártya nélkül jegyeket az érdeklődők a Magyarország-Horvátország felkészülési mérkőzésre. A ZTE FC és a DVTK, illetve a Békéscsaba Előre jegyértékesítő helyein szerezhetik be belépőjüket a kártyával nem rendelkező szurkolók.

A mérkőzésre szóló jegyek négy árkategóriában (2500, 3500, 5000, 8000 forint) vásárolhatók meg. A VIP-szektorokba két árkategóriában, 15 ezer és 25 ezer forintért lehet jegyeket vásárolni.

Külföldi állampolgárok (a horvát állampolgárok kivételével, akik a horvát szövetségénél juthatnak belépőhöz) utalványt vásárolhatnak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, amit a mérkőzés napján a helyszínen cserélhetnek belépőre, útlevelük ellenőrzése után. A mérkőzésre megvásárolt jegyeket legkésőbb 72 órával a mérkőzés előtt lehet átíratni más nevére.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...