A brit amatőrválogatottól elszenvedett súlyos, 7:0-s vereség után a magyar csapat játékosai feltétlenül be akarták bizonyítani, hogy nem voltak túlzóak az indulásuk előtt a sajtóban megjelent hízelgő vélemények. A németeknél akkoriban jobb volt a válogatott, nem egészen fél évvel korábban a bajnok FTC nagy sikerű túrán verte végig a legjobb ottani csapatokat.

A magyarok a Domonkos László – Rumbold Gyula, Payer Imre – Vágó Antal, Szury Kálmán, Blum Zoltán – Sebestyén Béla, Bodnár Sándor, Fekete Miklós, Schlosser Imre, Borbás Gáspár összeállításban játszottak. Herczog Ede szövetségi kapitány három helyen változtatta meg a britek ellen vereséget szenvedett csapatot, két nagyhírű játékos, Bíró Gyula és Károly Jenő, valamint a fiatal Pataki Mihály helyett Szury Kálmán, Blum Zoltán és az újonc Fekete Miklós kezdett. Szury és Blum sem számított nagyon rutinosnak, mindketten másodszor játszottak a válogatottban.

Alkalmsint nem ettől a három cserétől lett jobb a válogatott – egyszerűen a németek akkor még más nagyságrendet jelentettek a futballban, mint az angolok. Ráadásul 'Slózi' remek napot fogott ki, az 5. és 40. percben is szerzett egy-egy gólt, majd a második félidő végén, miután Fritz Förderer szépített, beállította a 3:1-es végeredményt. A németek nem jártak jól azzal, hogy négy kivételével lecserélték az egész csapatukat az oroszok 16:0-s legyőzése után, ráadásul a kapusuk, Adolf Werner – foglalkozására nézve kéményseprő – a mérkőzés elején kézsérülést szenvedett.

Ez volt az első győzelem, amelyet a magyar válogatott tétmérkőzésen aratott. Az olimpia Vígaszdíj-tornáján még egy mérkőzése volt hátra: július ötödikén, az osztrákokkal meccselt.