Számot adtak formájukról a válogatott tagjai
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. október. 07., 21:08
Számot adtak formájukról a válogatott tagjai

A válogatott első edzése kellemes fociidőben kezdődött, Egervári Sándor elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a kerettagok milyen formában érkeztek haza az utolsó vb-selejtezők előtt.

A csapat tagjai ezt kétkapus, egymás elleni játék során mutatták meg, a ma este még bajnokit játszó Korcsmár Zsolt, Stieber Zoltán pároson kívül a kisebb sérüléssel bajlódó Lipták Zoltán, valamint Gyömbér Gábor és Böde Dániel nem edzett a többiekkel.

Az edzés után egy rövid taktikai megbeszélés következett, majd a játékosok egy része a televízió elé ült, és megnézték Korcsmárék bajnokiját, a Fortuna Düsseldorf-Greuter Fürth német másodosztályú mérkőzést. A felkészülés holnap két edzéssel folytatódik, a délutáni gyakorláson ideális esetben már a keret minden tagja a csapattal edz majd.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...