Stabil védekezés, határozott támadójáték
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2006. augusztus. 17., 12:36
Stabil védekezés, határozott támadójáték

A magyar válogatott szerdán, az Európa-bajnoki selejtezők főpróbájaként Grazban 2-1-re legyőzte Ausztria nemzeti csapatát. Az eredmény és a mutatott játék bizakodásra ad okot a szeptemberben kezdődő selejtezősorozat előtt.

Az első félidőben dőlt el

A mieink elsősorban nagyszerű első félidei teljesítményüknek köszönhetően tudták legyőzni Ausztria legjobbjait. Mindkét gólunk a szünet előtt esett, Gera Zoltán a 11., Horváth András pedig a 37. percben volt eredményes. Csapatunk kis szerencsével, és még pontosabb helyzetkihasználással akár nagyobb előnyt is szerezhetett volna a második játékrészre, s bár ez nem sikerült, ellenfelünk Kuljic révén csak szépíteni tudott a 74. percben. Bozsik Péter szövetségi kapitány meccs utáni nyilatkozatában kiemelte: a csapat az Anglia elleni mérkőzésén egy árnyalattal jobb teljesítményt nyújtott, ugyanakkor egy-két taktikai elemet most jobban sikerült megvalósítani, mint az előző találkozón.


Kialakult a válogatott gerince

- Az angolok ellen az esélytelenek nyugalmával készültünk, nem volt elvárás a siker - nyilatkozta honlapunknak a kapitány. - A szerdai találkozó előtt azonban volt némi teher a játékosok vállán, mert most győzelmi igényeket fogalmaztunk meg, emiatt érezhetően kissé idegesebb is volt a játékunk. Zaklatott két nap előzte meg a mérkőzést, többen vasárnap még klubcsapatukban játszottak bajnokit, és a hosszú utazás is fárasztó volt, részben ennek tudható be, hogy a második félidőben visszaesett a játékunk.

A kapitány a mérkőzés előtt azt kérte a játékosoktól, hogy legyenek határozottabbak, mint az angliai találkozón, védekezésük a meccs végéig legyen stabil, és pontos passzokkal próbálják megbontani az ellenfél hátsó alakzatát.

- Az osztrákok egészen más stílusban futballoztak, mint az angolok, sokkal több energiát mozgósítottak a labdaszerzés érdekében - folytatta Bozsik Péter. - Agresszíven letámadtak bennünket, ezért többször is bajban voltunk a labda megtartásával. A pozitívumok közt kell megemlíteni, hogy a támadójátékunk határozottabb volt, mint Manchersterben, és a védekezésre sem lehetett panasz, az osztrákok kidolgozott akcióból egyetlen helyzetet sem tudtak kialakítani. A góljuk és a legnagyobb lehetőségük is egy-egy pontrúgás után esett. Az eddigi közös munka után kialakult a válogatott gerince, ez a huszonöt fős keret lesz az alap az Eb-selejtezőkre, persze a taktika és a formák függvényében ez itt-ott még változhat a jövőben.

Pazar bemutatkozás

Az osztrákok elleni kezdőcsapat egyetlen válogatott újonca, a soproni Horváth András ennél jobb bemutatkozást nem is kívánhatott volna: nemcsak határozottan és hasznosan játszott, de ő szerezte a magyar csapat második találatát is.

- Mindenki ilyen bemutatkozásról álmodik a válogatottban - mondta a mérkőzés után a középpályás. - Bár a játékom azért hagyott némi kívánnivalót maga után, összességében elégedett vagyok az első meccsemmel. Korábban futballoztam már együtt néhány játékossal a jelenlegi gárdából, de azért egy kicsit még szokatlan volt az új társakkal játszani. Edzéseken gyakoroltuk az olyan helyzeteket, mint amilyenből a második gól esett, az egyik feladatom az volt, hogy a kipattanó labdára érjek fel a kapu elé. Örülök, hogy egy ilyen helyzetet követően eredményes tudtam lenni, és góllal debütáltam a nemzeti csapatban.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...