Sándor Tamás 1998-tól 2002-ig futballozott Izraelben, ez idő alatt végig a Beitar Jerusalem játékosa volt. Bajnokcsapathoz érkezett, de éppen egy hosszabb visszaesés előtt, így ő a három Istvánnal, Pisonttal, Sallóival és Hamarral ellentétben nem nyert bajnoki címet a csapattal.

- Korai pályafutásom során úgy gondoltam, két országba nem szeretnék soha eligazolni, Törökországba és Izraelbe, ehhez képest mindkettőben játszottam. A Torinónál kényszerhelyzetbe kerültem, mert a Serie B-ben egyetlen külföldi szerepelhetett a csapatban, és nem kaptam lehetőséget, el kellett jönnöm. Törökországban nem éreztem magam jól, ezért került a képbe Izrael. Miután Pisont István a Beitartól eligazolt az Eintracht Frankfurthoz, a klub vezetői mindenképpen magyar játékost szerettek volna szerződtetni helyére, a csapat másik két magyarja, Sallói István és Hamar István pedig engem ajánlottak. Egy berlini edzőtáborban gyakoroltam velük néhány napot, tetszett a csapat, és sikerült megegyeznünk, ezért kiszerződtem, amit a mai napig pályafutásom jó döntései közé sorolok. Azt megelőzően még az ifiválogatottal játszottam kétszer Izraelben, és én is azok közé tartoztam, akik kicsit lesajnálták az ottani bajnokságot, egy fiatal labdarúgó érhetően nem ott akarja elkezdeni légiós karrierjét, hanem például az olasz vagy a spanyol bajnokságban. Fontos volt azonban, hogy olyan helyre kerüljek a családommal, ahol rajtam kívül több magyar is játszik, ebből a szempontból tökéletes választás volt Izrael.

A debreceni születésű támadónak bevált az izraeli élvonal, és annak ellenére is kitartott a Beitar mellett, hogy a klub pénzügyi helyzete a kilencvenes évek legvégére tarthatatlanná vált, egymás után hagyták el a csapatot a kulcsemberek.

- Az izraeli bajnokságban technikás focit játszottak a csapatok, nem kapkodtak, nem rugdosták el a labdát a játékosok, szépen, nyugodtan építették a támadásokat. Sok jó labdarúgó volt akkor a Beitarban, ilyen közegben pedig könnyű volt beilleszkedni, jól éreztem magam a pályán, élveztem a játékot. Az olasz és a török bajnokság irama magasabb volt, keményebben játszottak a csapatok, de technikás, változatos volt a labdarúgás, rengeteg szurkoló járt a meccsekre. Két bajnoki cím után szerződtem ki a Beitarhoz, de a négy kint töltött szezon alatt már nem nyert aranyérmet a csapat, megéreztük az egyre súlyosabb anyagi problémákat, s csupán két elbukott kupadöntőnk volt ebben az időszakban. A nehézségek ellenére nagy élmény volt a négy év, teljesen más a labdarúgás megítélése, mint Magyarországon, nehezen leírható a szurkolók lelkesedése, az emberek úgy viszonyultak a játékosokhoz, mint ha egy másik bolygóról érkeztünk volna.

A 2000/2001-es szezonban a Beitar edzője Eli Guttman, az izraeli válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya volt. A csapat két csalódást keltő szezon után ismét a bajnoki címért küzdött, a bajnokság feléhez közeledve még az élen állt a tabellán. Végül azonban elfogyott a pénz, Guttman távozott, s a szezon második felében alaposan visszaesett a csapat.

- Guttman kinevezése után jött egy olyan időszak, amikor hosszú idő után újra vezettük a bajnokságot. A Hapoel Haifából érkezett hozzánk, megvoltak a saját játékosai, akiket hozott magával, és már az első edzések egyikén elmondta, kikre nem számít az akkori aktuális keretből. Én is az eltanácsolt játékosok között voltam, lehetőséget kaptam a távozásra, de úgy döntöttem, hogy maradok, és megharcolok a helyemért. Ennek az lett a vége, hogy néhány hónap múlva már én voltam Guttman egyik kedvenc játékosa, biztos helyem volt a kezdőcsapatban. Bár a kapcsolatunk nehézkesen indult, utólag csak jó emlékeim maradtak róla, felkészült edző volt, aki végletekig ragaszkodott az elképzeléseihez. A bajnokság második felében már problémái voltak a vezetőkkel és a szurkolókkal is, kiszállt a tulajdonos, és ő is elhagyta a csapatot.

Sándor Tamás szerint az izraeli bajnokság sokat erősödött az elmúlt időszakban, a válogatott azonban egyelőre nem képvisel olyan szintet, mint a magyar nemzeti együttes.

- Az izraeli bajnokság az elmúlt egy évtizedben folyamatosan erősödött, mindig volt néhány olyan klub, amely mögött erős tőke állt. A kinti ismerőseim szerint az előző szezon azonban már nem volt az igazi, mert közel ötven játékos igazolt el külföldi csapatokhoz, és ez érezhető volt a színvonalon. Másik oldalról nézve a futballisták külföldre igazolása később lökést adhat a válogatottnak, ahogyan a magyar csapatnak is lökést adott, hogy kulcsjátékosai nemzetközi rutint szereztek. Úgy gondolom, jelenleg mi előrébb járunk, és bár nem lesz könnyű dolgunk ellenük, szerintem szoros meccsen legyőzzük őket jövő héten.