Egyetlen alkalommal lőtt a magyar válogatott 13 gólt 90 perc alatt: 1927. június 12-én, a franciáknak. Az összeállítást érdemes citálni: Weinhardt – Fogl II, Fogl III – Pesovnik, Köves-Kvasz, Rebró – Schmidt, Takács II (Opata), Orth, Skvarek, Kohut. A kor legjobb védőkettőse, meg egy pazar belsőhármas, amelyben a jobbösszekötő Európa egyik leggólerősebb csatára, a középcsatár minden idők egyik legjobb magyar futballistája, aki szörnyű lábtörése után mindössze a második mérkőzését játszottak a nemzeti tizenegyben, s talán ez volt az utolsó meccse, amelyen igazi fényében csillogott, a balösszekötő pedig egy újonc, aki két góllal debütált. A mérkőzés főhőse az elképesztően gólerős Takács II József volt. A válogatottban (1923–1933) 32 mérkőzésen 26 gólt lőtt, ebből hatot egyetlen mérkőzésen, ezen a találkozón. (A további hét gólt a duplázó Orth, Kohut és Skvarek, illetve az öngólt vétő, francia Dewaquez szerezte.) Takács II-nek másnak klubjával, a Vasassal már Aradon lett volna fellépése. Megállapodott Kiss Gyula szövetségi kapitánnyal, hogy ha három góllal vezet a magyar csapat, nem kell megvárnia az utolsó hármas sípszót. Társaival alaposan túlteljesítette a tervet, már 12:1-re vezettek, amikor Taki 'elkéredzkedett' Fogl Károly csapatkapitánytól, s lement a pályáról. Ám még így is lekéste a vonatot, s ezért lemaradt az aradi mérkőzésről, mert a szurkolók túl sokáig kértek tőle aláírásokat. Jó sztori a nők nagy rajongójáé, Orth Györgyé is: a mérkőzés másnapján, hétfő reggel kilenc órakor fogházba vonult, hogy letöltse egynapos büntetését, amelyet párbajvétség miatt róttak ki rá.

1938-ban, a franciaországi világbajnokságon a magyar csapat a Holland-India elleni sima győzelem után a negyeddöntőben Svájc válogatottjával mérkőzött. Sárosi György dr. és Zsengellér Gyula góljával simán, 2:0-ra győzött. A francia lapokat meggyőzte a meggypiros mezes magyarok játéka – s talán két 'svájci-magyar' edzőt is. A mérkőzés előtt ugyanis az MTK korábbi két válogatott játékosa, az akkoriban Svájcban dolgozó Winkler József és Szabó 'Petár' is rémisztgette az egykori klubtársat, a magyar stábban edzőként dolgozó Schaffer Alfrédot és a játékosait. 'Azt hiszem, olyan tehetség, mint Amado, aki az én nevelésem, az utóbbi években egy sem tűnt fel a magyar utánpótlásban' – mondta Winkler, vagyis Vinyő, aki éppen abban a szezonban nyerte meg a svájci bajnokságot a Luganóval. 'Nemcsak, hogy fiatalok a svájci játékosok, hanem csupa lelkes, tüzes rajongó' – fűzte hozzá az MTK egykori „aranycsapatának” balszélsője.

Válasznak elég volt a Szabó – Korányi, Bíró – Szalay, Turay, Lázár – Sas, Vincze, Sárosi dr., Zsengellér, Kohut összetételű csapat kétgólos győzelme (noha Zsengellér 'Ábel' csak az utolsó percben lőtte a másodikat), meg például a Le Reveil du Nord értékelése: 'A magyar csapat tizenegy kiváló képzettségű atlétából áll, akik egyformán tökéletesek a labdakezelésben és egyformán kiválóak a gyorsaság tekintetében.'

'A magyar válogatott – írta a Depeche – végig nyugodtnak tűnt'. Mi lett volna, ha a mérkőzés előtti napon nincs olyan földrengés Lille-ben, hogy kémények omlanak le? Még szerencse, hogy a magyar játékosok, mint rendesen, a rengés pillanatában éppen snúroztak a szabad levegőn.

1949-ben már 24 éve és 15 mérkőzés óta tartott az olaszok elleni nyeretlenségi sorozat. A Megyeri úton 47 000 néző remélte, a Henni – Rudas, Börzsey, Balogh II – Bozsik, Lakat – Budai II, Kocsis, Deák, Szusza, Puskás összetételű tizenegy az Európa Kupa-meccsen meg tudja törni a rossz szériát. Carapellese már a 11. percben megszerezte a vezetést, Deák Ferenc kiegyenlített még az első félóra letelte előtt. Utána is a magyar csapat támadott, de szabályos gólt nem tudott elérni. Puskás 'Öcsi' ugyan bevette Moro kapuját, de az angol Evans bíró észrevette, a magyar csatár az öklével, s nem a fejével irányította a labdát. Hol volt akkor még Maradona és Isten keze?

Az 1956-os forradalom, illetve az Aranycsapat szétesése után 1957. június 12-én játszott először tétmérkőzést a magyar válogatott. A Faragó – Kárpáti, Mátrai, Kotász – Bundzsák, Berendy – Sándor, Hidegkuti, Tichy, Gilicz, Fenyvesi tizenegy, amelyben egyetlen újonc játszott, a szegedi Gilicz István, 2:1-re kikapott a norvégoktól Oslóban. Az egyetlen gólját Tichy Lajos szerezte. A botlásból nem lett bukás, mert aztán a csapat megnyerte mindkét bolgárok elleni selejtezőt, s a norvégok elleni budapesti meccset is, s csoportelsőként kijutott Svédországba.

Az 1958-as világbajnokság csoportkörének második fordulójában, pontosan egy évvel a norvégiai vereség után, egy másik északi országban, Svédországban játszott a házigazdákkal Baróti Lajos csapata. A két együttes 361 nappal korábban, 1957 júniusában 0:0-ra végzett egymással Stockholmban. A vb-re mindkét csapat kicserélődött, a magyarok a Grosics – Mátrai, Sípos, Sárosi – Szojka, Berendy – Sándor, Hidegkuti, Bozsik, Bundzsák, Fenyvesi összeállításban szerepeltek. A svédek hazahívták Olaszországból légiós sztárjaikat, Nils Liedholm, Nacka Skoglund és Kurt Hamrin is játszott, sőt Hamrin lőtte mindkét góljukat. A magyarok Tichy Lajos góljával szépítettek.

1976. június 12-én a Kovács L. – Török, Bálint, Rab, Lukács – Nyilasi, Ebedli, Pintér – Pusztai, Fazekas, Magyar tizenegy kezdte a játékot az osztrákok ellen, a válogatott – az akkori statisztikák szerinti – 500. mérkőzésén. Később Fekete, Várady, Kereki és Csongrádi is beszállt. A magyar együttes két balszélső, Magyar István és Várady Béla egy-egy góljával simán, 2-0-ra nyert az 1974-es világbajnoki döntőt is vezető, angol Taylor bíráskodása mellett.