Három nap alatt három mérkőzést játszott a magyar válogatott az 1909-es, budapesti FIFA-kongresszus idején. A tulajdonképpeni B csapat csak 4:2-re kapott ki az angol profiktól május 29-én, a Bihari – Rumbold, Szendrő – Bíró, Bródy S., Vágó – Sebestyén, Kertész II, Koródy, Schlosser, Borbás tizenegy másnap 1:1-es döntetlent játszott az osztrákokkal, s szinte ugyanez a gárda állt ki május 31-én, ismét a Millenárison, a második magyar–angolra. (Bródy Sándor, Sebestyén Béla, Kertész II Vilmos és Koródy Károly helyett Károly Jenő, Feketeházy Gyula, Weisz Ferenc és Mészáros Árpád játszott.) A tízezres publikumot alkotó honfitársainknak nem telt sok öröme benne, az előző napi meccstől fáradt magyarok súlyos, 8:2-es vereséget szenvedtek. Hiába szerzett Schlosser Imre, azaz Slózi, és a BTC-s Mészáros Árpád egy-egy gólt, elsöpörte a meggypiros mezeseket a góllavina. A tüneményes Woodward a szombati két gólját Pünkösdhétfőn megtoldotta még néggyel.

A következő dátum 1914. május 31., a franciák elleni első budapesti mérkőzés. Korábban a két csapat (még 1911 elején) Párizsban már megmérkőzött, 3:0-ra nyert a magyar csapat, nem volt még akkor egy súlycsoportban a két ország labdarúgása. Az Üllői úton rendezett mérkőzésen a franciák a szünetig elég jól tartották magukat (1:1, Brouzes az első, és Bodnár a 20. percben lőtt góljával), de a második félidőben Bayer Imre, Pataki Mihály és kétszer ismét Bodnár Sándor is bevette Pierre Chayriguès, az első híres francia kapus hálóját. A Herczog Ede által dirigált, Zsák – Rumbold, Payer – Kiss B., Károly, Blum – Rácz, Bodnár, Pataki, Schlosser, Borbás tizenegyben hét ferencvárosi kapott helyet, csak Zsák (33 FC), Károly Jenő (BAK) és a MAC jobbszárnya képezett kivételt.

A magyar válogatott 1934. május 31-én szenvedett először vereséget világbajnoki mérkőzésen. Bolognában, az osztrákok ellen. Hugo Meisl csapatát az évtized első éveiben Csodacsapatnak, Wundermannschaftnak becézték, 1931 áprilisa és 1932 decembere között sorozatban 12 mérkőzésen veretlen maradt. A harmincas évek elejétől az osztrák válogatott minden korábbinál jobb sorozatot ért el régi ellenlábasa, a magyar ellen, sorozatban nyolc mérkőzésen maradt veretlen. A nyolcadik a világbajnoki vereségünk volt Bolognában. Nem állítható, hogy a magyar csapat esélyesebb volt a szomszéd ország válogatottjánál, mégis mérhetetlen csalódást okozott a vereség. Nádas Ödönnek a kiesés után le kellett mondania, ő lett az első számú bűnbak. Szemére vetették, hogy az egyiptomiak elleni győzelem után felforgatta a győztes csapatot. A matematika makacs tudomány, a két tizenegyet összevetve könnyen kideríthető, hogy a nyolcaddöntő után Futó Gyula, Lázár Gyula, Vincze Jenő, Teleki Pál és P. Szabó Gábor kikerült a csapatból, felváltotta őket Vágó (Vanicsek) József, Szalay Antal, Avar István, Sárosi György és Kemény Tibor. A magyarázat egyszerű volt: a kapitány úgy ítélte meg, Avar, Sárosi és Kemény sérülése rendbejött, képesek játszani az osztrákok ellen. Visszatérésükkel Nádas nagyjából visszalépett ahhoz a csapathoz, amely három héttel a negyeddöntő előtt, az Üllői úton, nagy meglepetésre legyőzte a kor csillagaival, az Arsenal ászaival felálló angol válogatottat. Az angolverők közül négyen kezdtek az egyiptomiak, s nyolcan az osztrákok ellen. Azért 'csak' nyolcan, mert Háda József sérülése nem jött rendbe, Lázár Gyula is rúgást kapott az egyiptomiak ellen, Rökk Ede helyén pedig a kapitány hasznosabbnak vélte Markos Imrét játszatni.

Alighanem Nádas hasonló dilemmával nézett szembe, mint Sebes Gusztáv 1954-ben, a berni döntő előtt. Az utód nem akarta, de talán nem is merte kihagyni a még nem teljesen egészséges Puskás Ferencet, Nádas pedig hasonlóképpen gondolkodott a fiatal kora ellenére az ország legjobb játékosának tartott Sárosi György, és az addigi 17 válogatott mérkőzésén 21 gólt szerző újpesti tank, Avar Ricsi esetében. Kettejük egy-egy góljával verte meg egyébként a magyar csapat az angolokat. Az utókor ítélete szerint egyikük sem volt még csak 80 százalékos állapotban sem. Sárosi maga is úgy vélte a mérkőzés előtt, hogy nem százszázalékos a lába, bal rüszttel egyáltalán nem tudott rúgni. Válogatottbeli pályafutása egyik leggyengébb 90 perce volt a bolognai. Avar nem is tudta végigjátszani a mérkőzést, a 73. percben kénytelen volt lemenni a pályáról – csere nélkül. A harmadik belsőcsatárt, Toldit az olasz bíró, Mattea vigyázta, a korabeli pesti sportsajtót idézve 'Sárosit fogta Sesta, Toldit fogta Mattea'.

Hadd idézzünk egy rövid részletet a Királyok, Hercegek, Grófok című könyvből: 'Eredetileg a mérkőzést egyébként a belga Louis Baert vezette volna, de Hugo Meisl, Közép-Európa talán legtekintélyesebb futballvezetője kijárta a FIFA illetékes bizottságánál, hogy inkább az olasz bíró kapja a meccset. Tudta, hogy Mattea nem szereti Toldi erőszakos, angolos stílusát. Ráadásul azzal is jól számolt, hogy a bíró úgy érzi majd, tartozik Meislnek azért, mert megkapta a torna egyik rangadóját.

Ahogy manapság mondjuk, Francesco Mattea tudta a dolgát. Sárosi – tizenegyesből lőtt – szépítő gólja után még az osztrákok szerint is indokolatlanul kiállította Markos Imrét, s ezzel behozhatatlan hátrányba hozta a magyar csapatot. Soha többet nem vezetett világbajnoki mérkőzést – de ez aligha vigasztalta a mieinket.

Főleg néhány profi klub vezetőit, akik leginkább azt bánták, hogy presztízsveszteséget szenvedett a magyar futball, amelynek képviselőit a következő években kevesebbet és kevesebbért hívták túrázni.'

Két évvel később az akkor már világbajnok olaszokkal játszott a magyar csapat, a Hungária úton. Óriási volt a várakozás, a 32 000 néző többsége azt remélte, el lehet kapni a Squadra Azzurrát. Dietz Károly szövetségi kapitány a Szabó – Polgár, Sternberg – Seres, Szűcs, Dudás – Cseh II, Sárosi, Turay, Toldi, Titkos tizenegyet játszatta, A tartalékos, de a Meazza, G. Ferrari, Colaussi balszárnnyal felálló olaszok Pasinati révén vezetést szereztek az első félidőben, ezt még Turay József, azaz a Suttyó kiegyenlítette. Hét perccel később (77. perc) Giuseppe Meazza ismét eldöntött egy magyar–olaszt, 1:2… A magyar csapat egyéves veretlenségi sorozata szakadt meg ezzel. Egyébként már akkor sem volt igaz, hogy 'a szöglet fél gól': a szögletarány ugyanis 12:0 volt a vesztes javára.

1962-ben ezen a napon játszotta az első mérkőzését a chilei világbajnokságon a magyar csapat. A világbajnokság sorsolása alaposan lelohasztotta a hazai reményeket. Bár a bolgárokat inkább csak udvariasságból sorolták a másik hárommal azonos nívóra, világos volt, hogy sem az argentin, sem pedig az angol együttes ellen nem mehet majd biztosra a magyar csapat. Sándor Károly egyszerűen annyit mondott, hogy 'miénk a legnehezebb csoport', a harmadik számú kapus, Szentmihályi Antal ugyanakkor hozzátette: 'Ebben az előkelő társaságban akár elsők is lehetünk hat ponttal, de az sem kizárható, hogy pont nélkül jövünk haza'. Baróti Lajos legénysége február 8-án, az első meccs előtt 111 nappal kezdte meg a felkészülést, s mindössze két hivatalos mérkőzést játszott a chilei világbajnokságot megelőző tavaszon: Bozsik József búcsúján 1:1-et ért el a Népstadionban Uruguay ellen, majd (ugyancsak hazai pályán) 2:1-re legyőzte a törököket. A sajtó mindenesetre szkeptikus: 'Legyünk máris szerények, ha ilyenek az igényeink, nem érhet súlyos csalódás bennünket. Bízzunk abban, hogy valóban jó képességű játékosaink igyekeznek pótolni felkészülésük hiányosságait a hátralévő rövid időben.'

Ehhez képest ragyogóan sikerült a rajt: a Grosics – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Solymosi, Sipos – Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi dr. összetételű magyar csapat (Tichy Lajos és Albert Flórián egy-egy góljával) 2:1-re legyőzte a Springett – Armfield, Norman, Wilson –  Moore, Flowers – Douglas, Greaves, Hitchens, Haynes, R. Charlton összetételű angol csapatot. A mérkőzést egyébként éppen úgy Leo Horn vezette, mint az Évszázad mérkőzését. A világ csodájára járt Albert döntő góljának: villámgyors cselek után maga mögött hagyta az angol védőket, és feltartóztathatatlanul tört a kapra. Már a 16-oson belül járt, amikor a kimozduló Springett mellett védhetetlenül lőtt a hálóba. A másnap reggeli Népsport így értékelte a csapat győzelmét: 'A magyar válogatott ezen a mérkőzésen azt bizonyította, hogy a chilei edzések, az utóbbi napok jó felkészülésének hatására formába lendült. Csütörtökön olyan együttes lépett a pályára, amely töretlen küzdőszellemben harcolt és a legkritikusabb időszakban is helytállt. Fiaink szép győzelemében sok tényező játszott közre. Elsőnek azt a példás taktikai fegyelmet kell megemlíteni, amely az egyszerű néző számára is szembetűnő lehetett. A szakvezetés ésszerű, okos taktikáját a fiúk maradéktalanul megvalósították. Ebben a taktikai elképzelésben Rákosi kulcsfeladatot kapott: rábízták az angol ötösfogat irányítója, Haynes semlegesítését. Rákosi, miként a többi is, eleget tett a megbízatásának. Csatártársai közül Fenyvesi volt a legnagyobb segítségére. Balszélsőnk gyakran húzódott hátra a védelem megsegítésére és szükség esetén Tichy sem hiányzott hátulról. Elől csupán a kapura veszélyes Albert és Sándor tanyázott. A két fedezet kellő támogatást adott az ötösfogatnak, Solymosi főleg Mátrainak, Sipos pedig Mészölynek segített. Emellett alkalmakként felzárkóztak a támadásokhoz is. A magyar csapat összjáték tekintetében is sokkal többet nyújtott, mint az utóbbi hetekben. A játékosok ügyesen tartották a labdát, sokat és fürgén mozogtak, s robbanékony megugrásokkal gyakran lerázták magukról ellenfelüket. Elmondható a magyar csapatról az is, hogy nagyon gyakran – védekezésben és támadásban egyaránt – emberfölényre tudott szert tenni. Emiatt az angol csapat igazában nem volt képes kibontakozni. A mieink csapatjátéka csak egy negyedórán keresztül akadozott – az angolok egyenlítő gólja után. Az indokolatlan 11-esből született gól érthetően megzavarta játékosainkat. Rövid időn keresztül idegeskedtek, kapkodtak a fiúk, kizökkentek igazi játékritmusukból. Dicséret illeti játékosainkat, mert amikor úgy látszott, hogy elfáradtak, újítani tudtak, s bravúros hajrával felülkerekedtek. Végül is győztek az ellen az angol válogatott ellen, amelyet a külföldi közvélemény nemcsak a magyar–angol mérkőzés, hanem a VB egyik esélyesének is tartott.'

1980-ban a skót válogatott vizitált a Népstadionban, ez volt Mészöly Kálmán első mérkőzése szövetségi kapitányként. Törőcsik András egyik legjobb mérkőzése volt ez a válogatott mezében, az Újpesti Dózsa zsenije két góljával gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A hajrában Archibald révén szépítettek ugyan a skótok, de Kereki Zoltán találata visszaállította a kétgólos különbséget: 3-1. A magyar csapat az alábbi összeállításban játszott: Mészáros – Paróczai (Szántó), Bálint, Garaba, Tóth J. – Pásztor, Nyilasi, Kereki, Csongrádi – Kiss L. (Esterházy), Törőcsik. Akárcsak a kapitány, Esterházy Márton is debütált a mérkőzésen.

Négy évvel később a spanyolok jártak Budapesten. 1984 januárjában a magyar csapat Garaba Imre góljával 1-0-ra nyert Cádizban, a Vörös Fúriát fűtötte a visszavágás vágya. Rincon révén vezettek is 1-0-ra, de a második félidő elején Nagy Antal kiegyenlített. A spanyolok bő egy hónappal később Európa-bajnoki ezüstérmet nyertek Franciaországban. A Mezey György által irányított magyar csapat összeállítása a következő volt: Disztl P. – Sallai, Kardos, Garaba, Varga J. – Hannich, Nagy A., Gyimesi (Kisznyér) – Bodonyi (Mészáros), Kiss L., Hajszán (Esterházy).

A kétezres években három mérkőzést is játszott már a magyar csapat ezen a napon. Az elsőt Győrben, a szaúdiak ellen, Bicskei Bertalan kapitánysága idején (2000). Fura meccs volt: a 90. percben még 2-0-ra vezetett a magyar csapat, de az arabok a 91. és a 92. percben is találtak egy gólt (2-2). Ez a meccs volt a második állomása Horváth Ferenc nagy korszakának: 2000 áprilisától októberig hat mérkőzésen hét gólt szerzett, Győrben kettőt is. A magyar összeállítás: Király G. (Hertha BSC) – Sebők V. (SVW Mannheim) – Hrutka (Kaiserslautern,), Dragóner (Fortuna Köln) – Fehér Cs. (FCV Geel) h. Korsós Gy. (Sturm Graz,) 78. p., Lisztes (VfB Stuttgart), Dárdai (Hertha BSC), Lendvai M. (FCV Geel), Pető Z. (Debrecen) – Preisinger (FCV Geel) h. Fehér M. (Salgueiros) 66. p., Horváth F. (Racing Genk).

2005-ben Metzben a franciák ellen lépett pályára, s játszott szoros mérkőzést a magyar válogatott. Lothar Matthäus az Izland elleni vb-selejtezőre készülő csapata Király (Crystal Palace) h. Fülöp (Tottenham,) 46. p. – Bodnár (Roda JC,), Stark (Győri ETO), Balog Z. (FTC), Vanczák (Újpest) – Gera (West Bromwich Albion) h. Bárányos (Sopron) 46. p., Hajnal (Sint-Truiden), Vincze G. (Livingston) h. Takács Á. (FTC) 46. p., Huszti (FTC,) –  Vincze O. (Győri ETO) h. Tóth N. (Újpest,) 46. p. – Szabics (VfB Stuttgart) h. Kerekes Zs. (Debrecen) 46. p. összeállításban játszott, négy újoncot is avatott Fülöp Márton, Takács Ákos, Vincze Gábor és Balog Zoltán személyében. A vajdasági származású Kerekes Zsombor szerezte az egyetlen magyar gólt, már Djibril Cissé és Forent Malouda egy-egy találata után (1-2).

Az eddigi utolsó május 31-i A-válogatott mérkőzésünk a négy évvel ezelőtti, horvátok elleni 1-1 a Szusza Ferenc Stadionban. Ez volt Erwin Koeman második mérkőzése magyar kapitányként, az ugyancsak Eb-résztvevő görögök legyőzése után a horvátok elleni 1-1 'vállalható' eredménynek számított. Érdekesség: Niko Kovać szerezte mindkét gólt, előbb bevette Fülöp Márton kapuját, majd róla jutott a labda a horvát kapuba. A magyar csapat összeállítása a következő volt: Fülöp Márton – Bodnár László, Juhász Roland, Vaskó Tamás, Bodor Boldizsár – Dárdai Pál (Szélesi Zoltán), Vadócz Krisztián, Hajnal Tamás, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs (Orosz Péter) – Huszti Szabolcs.