Öten hiányoztak a délelőtti edzésről
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. október. 08., 15:27
Öten hiányoztak a délelőtti edzésről

Két játékos orvosi vizsgálaton járt, Szalai Ádám gyengélkedett délelőtt.

Kedden két edzés szerepel a hollandok és az andorraiak ellen készülő válogatott programjában. Délelőtt foghíjas volt a telki edzőközpont centerpályájára lépő társaság, a Greuther Fürth két játékosa, Stieber Zoltán és Korcsmár Zsolt még nem érkezett meg addigra Németországból, Szalai Ádám kedden este belázasodott, ezért felmentést kapott a munka alól, Hajnal Tamás és Lipták Zoltán pedig orvosi kontrollon jártak.

A szakmai stáb három csoportban dolgozott a játékosokkal, a kapusok - a délelőtt megérkező Megyeri Balázzsal kiegészülve -, a szokásoknak megfelelően Andrusch József irányítása mellett gyakoroltak, Csábi József a védekező feladatokat vette át a védőjátékosokkal, míg a többiek a másik oldalon Egervári Sándor vezetésével a támadásokat gyakorolták.

Délután négy órakor ismét edzést tart a stáb.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...