Női NB I: pontszerzéssel rajtolt a Csepelre költözött BNLC
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2012. augusztus. 12., 19:03
Női NB I: pontszerzéssel rajtolt a Csepelre költözött BNLC

Csonka fordulóval, négy mérkőzéssel rajtolt a női labdarúgó NB I 2012-2013-as szezonja.

A 'kakukktojás' a bajnok MTK, amely Montenegróban, a Bajnokok Ligája selejtező-minitornáján lépett pályára (a kék-fehérek remekül rajtoltak, első mérkőzésükön 5-0-ra legyőzték a lett Skontót), ezért halasztotta el az újonc Hegyvidék elleni találkozóját.

A kétezres évek legelejének meghatározó klubja, a legpatinásabb női labdarúgó-csapatnak számító Femina alaposan megfiatalított, új csapatot épít az élvonalban szombaton debütáló Herczku István irányításával. Így, bár a rákospalotaiak a legutóbbi bajnokságban a felsőházban szerepelhettek és negyedikek lettek, míg a vendég UTE az alsóházban iparkodva a 7. helyet harcolta ki, tulajdonképpen papírforma eredmény született a lila-fehérek 2-1-es győzelmével. Álmos kezdés után az újpestiek Bura Eszter 11-esével, majd Külüs Zsuzsa szép egyéni akciójával jutottak előnyhöz, ám a második félidő közepén a válogatott hátvéd, Szeitl Szilvia szépített. A mérkőzésnek ebben a periódusában a Feminának volt esélye az egyenlítésre, de újabb gól nem esett, ráadásul a hajrá ismét a vendégeké volt – megérdemelten győzött Oroszi Sándor csapata.

A Páter Fit-Well Nagypáli Zalaegerszegen, a ZTE stadionjának műfüves pályáján fogadta a nyáron az Üllői útról Csepelre költözött – Hevesi Tamás nevével fémjelzett – Belvárosi Női Labdarúgó Clubot (BNLC-Csepel). Bubcsó Norbertnek, a vendégek edzőjének nincs könnyű dolga, mert számos meghatározó, korosztályos válogatott játékos hiányzik a csapatából: az így elért 3-3 bravúrnak, sőt meglepetésnek mondható még akkor is, ha a két gólt szerző tizennyolc éves válogatott középpályás, Csiszár Henrietta vezérletével a szünetben 3-1-re vezettek a fővárosiak. A fordulás után feltámadt Péter Zoltán csapata, a fiatal Vörös Viktória is két gólt szerzett, de az előzetesen esélyesebbnek ítélt zalaiak erejéből 'csak' az egyenlítésre futotta.

A bajnoki címre is esélyes szombathelyi Viktória Trend Optika FC az ország 'ellenkező sarkából' érkezett Nyíregyházát fogadta. Tálosi Szabina 3, illetve Sipos Lilla, Megyeri Boglárka és Jakab Réka 2-2 góljával, ilyen különbséggel is a papírformát igazolva győzött a bajnoki felkészülés során az Egyesült Államok U17-es válogatottjával is megmérkőző Viktória.

A forduló vasárnap délutáni meccsén a csepeli Astra HFC fogadta a Szegedet. A Dombó János által irányított hazai gárdából hiányzott Nagy Anett, Fogl Katalin, Pincze Gabriella és Sebestyén Györgyi is, ennek ellenére a 'csillagok' lehengerlő első negyvenöt perc után, 5-0-ra vezettek a szünetben. A második játékrész már jóval kiegyensúlyozottabb játékot hozott – végül 6-1-re nyert a tavasszal Magyar Kupa-győztes, de bajnoki bronzérménél idén többre vágyó Astra.

Női Labdarúgó NB I, 1. forduló:

1. FC Femina – UTE 1-2
Páter Fit-Well Nagypáli – BNLC-Csepel 3-3
Viktória Trend Optika FC – Nyíregyháza Spartacus 9-0
Astra Hungary FC – Szegedi AK Boszorkányok 6-1

Az MTK Hungária – Hegyvidék SE mérkőzést később játsszák.

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...