Nemzetközi Ifjúsági Torna: Kettős cél a válogatott előtt
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2010. augusztus. 03., 17:14
Nemzetközi Ifjúsági Torna: Kettős cél a válogatott előtt

Szerdán játssza első mérkőzését a magyar U17-es válogatott a 30 éves múltra visszatekintő Nemzetközi Ifjúsági Tornán. A hazai rendezésű Eb-selejtezőre készülő magyar korosztályos csapat szakvezetője, Tuboly Frigyes célja kettős: a tornán való szereplés mellett megtalálni a legerősebb együttest a szeptemberi tétmérkőzésekre.

Amellett, hogy az ifjúsági torna önmagában is rangos megmérettetés, U17-es csapatunk számára kiváló felkészülési lehetőség a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezők előtt. A szeptember 20-25. között sorra kerülő Eb-selejtező minitornán a mieink Szlovákia, Feröer-szigetek és Andorra korosztályos csapataival mérkőznek majd meg.

A kedden kezdődő viadalon a magyar válogatott Horvátország, Írország és a tornán első alkalommal résztvevő Belgium korosztályos csapatával került azonos csoportba, a másik ágon Izrael, Románia, Szerbia és Csehország gárdája küzd a továbbjutásért.

- A torna célja kettős, hiszen amellett, hogy szeretnénk minél jobb eredményt elérni, már a szeptemberi Eb-selejtezőkre is készülünk. Fontos, hogy kialakuljon a legütőképesebb csapat a selejtezők előtt, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy már a Nemzetközi Ifjúsági Tornán is sikeresek legyünk. A játékosok néhány hónapja még az U16-os válogatottban szerepeltek, akkori edzőjük, Pisont István itt van velünk, segíti a munkát, és én magam is láttam már a fiúkat játszani, ezért ismerem a képességeiket. Néhány sérülés nehezíti a dolgunkat, de bízunk az eredményes szereplésben
- mondta az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes szövetségi edző.

Együttesünk szerdán, 18.30-kor Telkiben a belgák ellen mutatkozik be a kupán, a későbbi ellenfelek kiléte az eredmények függvényében dől el. Akárcsak tavaly, idén is a telki edzőcentrumban rendezik a döntőt, és itt lesz az ünnepélyes díjátadás is, míg a csoportmeccseket és a helyosztókat Ráckevén, Albertirsán, Diósdon, Telkiben és Szigetszentmártonban tartják. A torna összes mérkőzésére díjtalan a belépés, a teljes program itt megtekinthető.


A magyar válogatott kerete:


Kapusok:
Gelei Vince (FTC)
Csorvás Tamás (Debrecen)

Védők:
Botka Endre (Honvéd)
Kiprich Dávid (Felcsút)
Kelemen Márk (Győr)
Szilvási Péter (Honvéd)
Zsirai Martin (Illés Akadémia)
Pintér András (MTK)

Középpályások:
Halmai Ramon (Illés Akadémia)
Paudits Patrik (Felcsút)
Farkas Aurél (Honvéd)
Sipőcz János (Győr)
Füredi Patrik (Illés Akadémia)
Huller Ádám (MTK)
Bese Barnabás (MTK)

Támadók:
Kaiser László (Illés Akadémia)
Novothny Soma (Veszprém)
Szécsi Márk (Debrecen)


A Nemzetközi Ifjúsági Torna programja <%media(20100803-20100728-Program magyarul.doc|itt)%>megtekinthető.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...