Nem igaz a román provokációról szóló hír
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. szeptember. 05., 22:56
Nem igaz a román provokációról szóló hír

A magyar sajtóban megjelent tudósításokban tévesen jelent meg, hogy Bukarestben már a meccs előtti napon provokáció áldozatává vált a magyar küldöttség. Ezzel szemben a valóság az, hogy a felek egymás érdekeit maximálisan tiszteletben tartva jutottak el a biztonságos, de elhivatott szurkolás feltételeinek megteremtéséhez a nagy jelentőségű mérkőzés előtt.

Egyes beszámolók szerint a bukaresti Nemzeti Aréna lelátójának összes ülésére, köztük a magyar szektorokban található helyekre is, kis méretű román zászlókat helyeztek el a román rendezők, ami nyilvánvaló provokáció lett volna a magyar szurkolókkal szemben.

A Magyar Labdarúgó Szövetség szakemberei a helyszínen tartott szemle során nem tapasztalták provokáció jelét, ugyanis zászlókat valóban elhelyeztek az ülésekre, de kizárólag a román szurkolók számára fenntartott szektorokban, míg magyar szektorok székei üresen maradtak, tehát az említett beszámolók alapjául szolgáló hír nem igaz, annak nincs semmilyen valós alapja.

A magyar és a román szövetség, bevonva a hatóságokat is, a mérkőzés előkészítése során folyamatos egyeztetéseket folytatott egymással, és sikerrel talált megoldást arra, hogy mindkét válogatott szimpatizánsai egymás elhivatottságát tiszteletben tartva, a Fair Play szellemében, biztonságban szurkolhassanak a mérkőzésen.

A román fél a közös egyeztetések kezdetétől fogva rendkívüli nyitottságot mutatott az MLSZ által javasolt minden olyan megoldás tekintetében, amelyek a szurkolók biztonságát, kényelmét szolgálják, és nagy segítséget nyújtott abban, hogy a mérkőzésen és azt megelőzően ne kerülhessen sor semmifajta provokációra, a két fél pályán kívüli szembenállására. Erre példa, hogy időben tájékoztatta a magyar szurkolókat a bukaresti stadion megközelítéséről és a belépés szabályairól, a szurkolói különvonattal utazó drukkerek számára ingyenes buszokat szervezett a pályaudvarról a stadionba, a Nemzeti Aréna környékén pedig, kimondottan a magyar szurkolók részére, fanzone-t állított fel. Egyébként is, a magyar és a román szövetség kapcsolatát kölcsönös tisztelet és egymás iránti figyelem jellemezte az elmúlt hónapokban, mindvégig az előkészítő munka során.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...