Emlékezésünket kezdjük is az 1938-as találkozóval, szakítva a kronológiával. A magyar válogatott – noha az esztendő elején még az sem volt biztos, hogy részt vesz a franciaországi tornán – második világbajnoki szereplésén az ezüstéremig jutott. Franciaországban előbb Holland-India, majd Svájc, végül az elődöntőben Svédország Nagy József által dirigált együttesét győzte le, a vártnál talán simábban. (6:0, 2:0, 5:1). A svédek elleni találkozó után a magyarok egészséges önbizalommal várták a döntőt, ám a csapatösszeállítás többeket meglepte. Kikerült a tizenegyből Korányi Lajos és Turay József, valamint a robusztus, erőteljes, az olaszok stílusában leginkább eredményes Toldi Géza. (Érdekes, hogy 13 hónappal később, a híressé vált KK-elődöntő mérkőzésen Toldi szinte egymaga verte meg négy góljával az olasz Bolognát. A világbajnok Andreolo semmit sem tudott kezdeni vele…).

Lassan háromnegyed évszázad elteltével is vitatémát jelent a világbajnoki döntőben szereplő magyar csapat összeállítása, sokáig tartotta magát az a pletyka, hogy Dietz doktor az olaszok kérésére mellőzte Toldit és Korányit. Álljon itt a szövetségi kapitány magyarázata: 'Polgár duzzad az erőtől, kitűnő formában van. Vincze remekül játszott a svájciak ellen, Toldit ellenben visszavetette lábsérülése. Titkos és Kohut közül a fiatalabb és lendületesebb Titkost választottam.' Korányi később úgy vélte, mellőzésének oka az volt, hogy az elődöntő második félidejében összeszólalkozott a pályán Bíró Sándorral, a hátvédtársával. Az is vitathatatlan, hogy az olaszok a magyar válogatott mumusának számítottak. 1925 és 1952 között 16 mérkőzésen egyetlen magyar győzelem sem született. A semleges ítészek, sőt a reálisabb magyar értékelések szerint is az olaszok sokkal gyorsabban, erőteljesebben futballoztak a mi csapatunknál.

A két csapat az alábbi összeállításban játszott a döntőben: Magyarország: Szabó – Polgár, Bíró – Szalay, Szűcs, Lázár – Sas, Vincze, Sárosi dr., Zsengellér, Titkos. Olaszország: Olivieri – Foni, Rava – Serantoni, Andreolo, Locatelli – Biavati, Meazza, Piola, G. Ferrari, Colaussi. Érdekes, hogy valójában egy kontratámadásból született a 6. percben a mérkőzés első gólja: Sas szöglete után, Serantoni kivágta a labdát Biavati elé, Lázár nem tudta szerelni, a szélső elfutott, beadott. Labdájából Piola kapásból Colaussi elé játszott, aki nagy rössel indult, s kihasznáálta, hogy Szabó kapus nem indult ki elé. Colaussi biztosan lőtt a jobb sarokba. Két perc múlva sikerült kiegyenlíteni, a gólt így írták le a Nemzeti Sport tudósítói: 'Sárosit elnyomják az olasz védők a 16-oson belül, Sárosi reklamál is, de a játékvezető továbbot int. A labda kikerül Sashoz, a szélső Vinczéhez játszik, Vincze Sárosi elé továbbítja a labdát. Sárosi csodálatos érzékkel emeli át a labdát a védők feje fölött Titkos elé. Titkos remekül csúsztatja a lábán végig a labdát, azután gyilkos erejű lövést ereszt meg a bal felső sarokra. Olivieri vetődik, de a lövés védhetetlen.'

Az első félidő még két olasz gólt hozott. Olvassuk tovább a tudósításrészletet: 'A 17. perc azonban újabb olasz vezetést hoz. Colaussi elszalad Szalaytól. Belül védőink egyik hibát a másik után követik el, rosszul helyezkednek és így az olasz csatárok egymásnak adogathatják a labdát. Piola kapja Colaussitól, rögtön átadja Ferrarinak, aki lőhetne. De nem vállalkozik erre, inkább átjátszik Meazza elé. Ez visszaadja Piolának. Az olasz középcsatár tiszta helyzetben jobbal lő. Félmagas lövése védhetetlenül vágódik be a bal sarokba. 2:1-re vezetnek az olaszok! Védelmünk teljesen sakk-matt volt, az olaszok öt húzásába sem tudott beleavatkozni.”

'A 35. percben Titkos visszajátszik Zsengellérhez, tőle elveszik a labdát s Andreolo nagy rúgással vágja előre a balszélre. Colaussi elszalad Szalaytól, Polgár rohamozza, de Colaussi egyetlen testcsellel tisztára játssza magát és teljesen szabadon 10 méterről jobblábbal a bal sarokba küldi térdmagasságnyi lövéssel az olaszok harmadik gólját. Olaszország már 3:1-re vezet!'

A második félidőben Sárosi György doktor góljával sikerült szépíteni ('Polgár viszi a labdát, előread Sárosinak, aki tesz vele pár lépést, aztán gyorsan odateszi Zsengellér elé. Már Zsengellér is lőhetne, de ő biztosra akar menni. A kaputól 12 méternyire átfejeli Sárosihoz a labdát. Sárosi közben tiszta helyzetet teremtett magának, jobb belsővel kapu bal oldalába vágja a labdát. Olivieri tehetetlen'), de az utolsó szó az olaszoké volt. Ahogy a Nemzeti Sport írta a 82. perc eseményéről, beteljesedett a magyarok végzete: 'A 37. percben beteljesedik a magyar csapat végzete. Középről Andreolo indítja el a labdát, nem megy rá senki az olasz kiadja balra, Ferrari előre rúgja Biavatihoz. Biavati már tiszta, Lázárt elhagyta, Bíró lemarad, nem is üldözi. Már Biavatti is lőhetne, de inkább begurít Piolának, aki a 11-es ponton várja a labdát. Polgár csak két méternyire van Piolától, de az olasz középcsatár rögtön lő és a labda térdmagasságban a jobb sarokba vágódik. Szabó már nem védhette, 4:2 az olaszok javára.'

Sokat mondó a lap összegzése, értékelése: 'Legyünk tárgyilagosak. A világbajnoki döntőben a jobbik csapat győzött. Ne legyünk elkeseredettek: a jobbtól kikapni nem szégyen. A két gól különbségű vereség reális. Mentségünk van bőven: két kiválóságunk, Korányi és Turay nem játszott, de körülbelül az volt ma a helyzet, hogy ezzel a két emberrel is vereséget szenvedtünk volna. Természetesen ez csak feltételezés. Nagy kár, hogy Szűcs és Polgár közel egy hónap óta nem játszott már mérkőzést és ilyen nagy meccshez bizony hiányzott a meccsrutinjuk. Az olasz csapat, ahogy ma játszott, verhetetlen. Valóban megérdemli a világbajnoki címet, mert a világ legjobb tizenegye. Semleges pályán a legjobb angol válogatott is aligha győzhette volna le. Az olaszok taktikája tökéletes. Pompásan fedeznek a védőik és ami a legfontosabb, remek a stratégiájuk: gyorsan és tökéletesen tudják erejüket, a számbeli túlsúlyt odacsoportosítani, ahol erre a legnagyobb szükség van. Pompásan mennek át a védekezésből a támadásba. Ezt ma a világ egyetlen futballnemzete sem tudja utánuk csinálni. A magyar csapat vereségének főoka: a fedezetsor. Ez a vonalunk bizonyos fokig váratlanul gyengén játszott. Közel sem adta azt a játékot, amit odahaza megszoktunk tőlük. Egyéni képességeiknek csak kis hányadát tudták a küzdelembe vetni, ez pedig a kitűnő olasz támadókkal szemben vajmi kevésnek bizonyult. Nem csoda, ha védelmünk felőrlődött. A magyar csapat taktikában is az olasz mögött maradt, a védők és támadók között nem láttunk olyan tökéletes váltásokat, mint az olaszoktól. A magyar csapat nagyjából – ebben az összeállításban! – megtette, amit tehetett. Többre nem volt képes. Más kérdés, hogy ez az összeállítás jelentette-e a legjobb magyar tizenegyet!? Az olasz csapat ezzel a tartalékos magyar tizeneggyel szemben a játékidő nagyobbik részében – talán az első negyedórától eltekintve – komoly fölényben volt. A magyar csapat csinált néhány szép dolgot, teremtett néhány veszélyes helyzetet, de nem volt képes arra, amit nagy titokban reméltünk: nem verhette meg a gyorsabb, okosabban és tökéletesebben játszó olasz tizenegyet.'

1914-ben a svéd válogatottal játszott Stockholmban a magyar csapat. Bár az északi országok közül kiemelkedően a svédek játszottak akkoriban a legjobb futballt, a miénk sokkal erősebb válogatott volt. Ez volt egyébként az első világháború előtti utolsó előtti válogatott mérkőzésünk, kilenc nappal később Gavrilo Princip meggyilkolta Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét. (Június 21-én ismét megmérkőzött egymással a svéd és a magyar csapat a Råsundában, akkor már 1:1 lett az eredmény. Az 5:1-es meccset egyébként a svédek edzőmérkőzésnek deklarálták, nem számított náluk hivatalos, országok közötti meccsnek. A magyar válogatott a Knapp – Payer, Csüdör – Bíró, Károly, Blum – Tóth, Borisz, Rácz B., Schlosser Böti tizeneggyel játszott, a gólokat Payer Imre, Tóth Potya István, Borisz Győző, Rácz Béla, majd Ansén szépítése után Schlosser Imre szerezte. Az MTK-s Knapp Miksa és Rácz Béla, valamint Borisz Győző és Bőti János, a Törekvés csatárai először játszottak a nemzeti tizenegyben. (Borisz egyben utoljára is.)

Fájó vereséget hozott a következő június 19-i mérkőzés, 1932-ben, Bernben, a svájciaktól 3:1-re kikapott a magyar válogatott, még hozzá Európa Kupa-mérkőzésen. A Háda – Kalmár, Dudás – Borsányi, Sárosi Gy., Lázár – Ströck, Avar, Turay, Toldi, Titkos tizenegy a nevek alapján nagyon erős volt, de ezen a napon nagyon rosszul futballozott. Az első félidő nem hozott gólt, a másodikban von Känel, Passello és Abegglen III is bevette a magyar csapat, illetve a ferencvárosi Háda József hálóját. Még a becsületgólt is svájci szerezte, Weilerről került saját kapujába a labda. 1949-ben ismét Stockholmban játszott a magyar válogatott, az egy évvel korábban a londoni olimpián győztes svéd válogatott ellen. (Amely aztán egy évvel később, Brazíliában a legjobb négy közé jutott a világbajnokságon.) A június 12-én a Megyei úton 1:1-es döntetlent játszott csapatot szinte teljesen megtartotta Sebes Gusztáv, Puskás Ferenc ezúttal nem kezdett, Czibor Zoltán került a helyére. A Henni – Rudas, Börzsey, Balogh II – Bozsik, Lakat – Budai II, Kocsis, Deák (Puskás) Szusza, Czibor tizenegy már 2:0-ra vezetett a Budai II és Kocsis Sándor alkotta ferencvárosi jobbszárny tagjainak egy-egy góljával, de a svédek, akik néhány héttel korábban az angolokat is megverték, az utolsó tíz percben ki tudtak egyenlíteni Hasse Jeppson és Gunnar Gren révén. Olyan ászok játszottak náluk e két belsőcsatáron kívül, mint Kalle Svensson, Knut Nordahl és Nils Liedholm.