1955-ben a magyar válogatott skandináv túrája harmadik mérkőzését játszotta Koppenhágában, előtte Norvégiában 5:0-ra, Svédországban 7:3-ra győzött. Sejteni lehetett, hogy a dán válogatott sem okoz majd nagy gondot. A hazai együttes több játékosa az Aarhusszel – Toldi Géza irányításával – duplázott Dániában. A magyarok mind a két félidőben három gólt lőttek Henriksen kapusnak, és simán, 6:0-ra győztek. A pécsi kapuson, Danka Imrén kívül ezen a találkozón csak olyan futballisták játszottak, akik vagy az Aranycsapat alap tizenegyébe, vagy a közvetlen „holdudvarba” tartoztak: Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Várhidi Pál, Bozsik József, Szojka Ferenc, Sándor Károly, Kocsis Sándor, Palotás Péter, Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor és a csereként középcsatárnak beálló Csordás Lajos. Sándor „Csikar” először szerzett mesterhármast a válogatottban, Kocsis Sándor két, Palotás Péter egy gólt tett be a közösbe – így jött ki a hat.

A dánok még 1963-ban sem jelentettek gondot, dacára annak, hogy csapatuk a római olimpia bronzmeccsén borsot tört a magyarok orra alá. De akkor még senki nem gondolta, hogy 1964-ben majd a két csapat az Európa-bajnokságon (Nemzetek Európa Kupája) kisdöntőt játszik egymás ellen! A Népstadionban a svédországi túráról vereséggel hazatért válogatott féltucat góllal vigasztalta meg a szurkolóit, sorrendben Göröcs János, dr. Fenyvesi Máté, Monostori Tivadar, Albert Flórián, Rákosi Gyula és Solymosi Ernő is a kapuba talált. S akár kétszer ennyi gólt is szerezhetett volna a csapat... Baróti Lajos együttesében a következők játszottak: Ilku – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Solymosi, Sipos – Sándor, Göröcs (Rákosi), Albert, Monostori, Fenyvesi dr. Sipos Ferenc ezen a találkozón sorozatban 57. alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ez azóta is megdönthetetlen csúcs. (Átigazolása miatt aztán legközelebb 1964 áprilisában játszott.)

A népszerű Tüdő a spanyolországi Eb-négyesdöntőre már visszatért, játszott is a házigazdák és a dánok ellen is. Akárcsak a madridi elődöntőben, a barcelonai találkozón is 120 perces csatára kényszerült a második mérkőzésre alaposan megváltozott összeállításban kivonuló, akkor Novák Dezsőt, Solymosi Ernőt, Ihász Kálmánt, Farkas Jánost és Varga Zoltánt is csatasorba állító magyar legénység. (A „további” hat: Szentmihályi Antal, Mészöly Kálmán, Sipos Ferenc, Albert Flórián, Bene Ferenc, Fenyvesi Máté). Bene ugyan már a tizedik percben vezetést szerzett, de ez a gól a nagy mezőnyfölény ellenére sem volt elégséges a győzelemhez. A dánok a második félidőben csak egyszer "tévedtek" át a magyar térfélre, ám ebből az egy akcióból Carl Bertelsen a 85. percben kiegyenlített. Mindez felbőszíthette a magyarokat, mert a hosszabbításban már kitűnően futballozott a csapat. A 107. percben az Albert Flórián buktatásáért megítélt tizenegyest Novák Dezső lőtte Leif Nielsen kapujába, aki négy perccel később szabadrúgásból győzte le a dánok kapusát: 3:1. A mindössze háromezres publikum tapssal búcsúzott a meccs után Európa harmadik legjobb válogatottjától. A négyes "minidöntő" társ-gólkirálya egyébként, a spanyol Pereda társaságában Bene Ferenc és Novák Dezső lettek.

Újabb 6:0-s siker következett, 1966. szeptember 21-én, Eb-selejtezőn. A Népstadionban 30 000 néző előtt Illovszky Rudolf csapata gálaelőadást tartott. Negyedóra alatt eldőlt a mérkőzés: az első percben Albert Flórián, a tizedikben tizenegyesből Mészöly Kálmán, a 14. percben pedig Bene Ferenc lőtt gólt. S még hol volt a félidő vége! A 32. percben ismét Albert Flórián, majd a 35. percben Farkas János lőtt Nielsen kapujába. A második félidőre már lefékezett a magyar csapat, de Varga Zoltán megszerezte első "válogatott" gólját (6:0). A magyar csapat összeállítása a következő volt: Szentmihályi – Káposzta, Mátrai, Mészöly, Ihász – Mathesz, Varga – Molnár, Bene, Albert, Farkas.

A következő dátum 1967. május 24., egy koppenhágai Európa-bajnoki selejtező napja. A Tamás – Mátrai, Mészöly, Ihász – Nagy I., Szűcs – Molnár, Bene, Farkas, Albert, Rákosi összeállítású tizenegy mind a két félidőben rúgott egy-egy gólt a hazaiaknak. Az elsőt Albert Flórián, a másodikat Bene Ferenc. Tovább tartott a magyar csapat parádés menetelése: az 1966-os világbajnokság, a szovjetek elleni, negyeddöntős vereség után a hollandok ellen még döntetlent játszott, aztán sorozatban hat mérkőzését megnyerte. (Aztán e találkozó után még kettőt.)

Sokkal fájóbb emlék a következő koppenhágai találkozó, az 1969. június 15-i mérkőzés. S nemcsak azért, mert ez hozta az első vereséget. Az volt a tavasz harmadik vb-selejtezője, Sós Károly csapata nagyon jól állt, mivel legyőzte otthon a csehszlovákokat és idegenben az íreket. Gólváltással kezdődött a mérkőzés, Sörensen vezető gólját Bene Ferenc gyorsan kiegyenlítette, a 6. percben már 1:1-re álltunk. A 35. perctől több dráma sűrűsödött öt percbe, mint néhányszor fél évbe. Előbb Dunai II Antal sérülés miatt kénytelen volt lemenni a pályáról, újpesti névrokona, Dunai III Ede váltotta. Egy perccel később a dánok vezetést szereztek, Ulrik Le Fevre révén. Újabb egy perccel később következett Albert Flórián szörnyű sérülése, majd a 39. percben Farkas János egyenlítése. Ha így marad az eredmény (de ugyanúgy alakulnak a további eredmények, ahogy alakultak), a magyar válogatott mehet Mexikóba, nincs Marseille, nincs futballunk Mohácsa. Ám a 63. percben Ole Madsen még lőtt egy gólt, s a dánok 3:2-re nyertek.

Az őszi visszavágót simán megnyerte a válogatottunk. A budapesti 3:0 azonban kellett ahhoz, hogy legalább pótselejtezőt játszhasson a csapat Marseille-ben a mexikói világbajnokságért. A Szentmihályi – Kelemen, Páncsics, Szűcs, Ihász – Halmosi, Zámbó – Fazekas, Kocsis L., Bene, Kozma összeállítású tizenegy (amelyben két újonc, Halmosi Zoltán és Kocsis Lajos is helyet kapott) Bene Ferenc két, Szűcs Lajos egy góljával 3:0-ra nyert.

Az 1960-as római olimpiai mérkőzés nem számít nemzetek közötti, hivatalos mérkőzésnek, ellenben az 1972-es augsburgi igen. Simán nyert a tornán végül ezüstérmet szerzett magyar csapat, pedig játszott a dánoknál a későbbi aranylabdás, Allan Simonsen is. A mérkőzés hőse az újpesti Dunai III Ede volt, mindkét gólt ő lőtte, az elsőt a 17., a másodikat a 85. percben. A magyar csapat összeállítása a következő volt: Géczi – Vépi, Páncsics, Szűcs, Juhász P. – Dunai III, Bálint, Kocsis L. (Kű), – Kozma (Tóth K.), Dunai II, Várady.

1973. október 13-án játszott először döntetlent a két válogatott. A Mészáros – Török P., Kovács J., Horváth J., Bálint (Kozma) – Juhász I., Kocsis, Zámbó – Fazekas, Bene, Nagy L. összetételű alakulat 2-2-re végzett, miután Fazekas László két góljával kétszer is vezetett. Illovszky Rudolf csapata győzelmi esély szalasztott el, de nem bírta el, hogy a mindössze másodszor válogatott Mészáros kapus kétszer is hibázik.

Tízéves szünet után találkozott ismét a magyar és a dán csapat. Az eltelt évtizedben rengeteget fejlődtek az északiak. Ezt mutatta a mérkőzés is. Mészöly Kálmánnak ez a találkozó jelentette első kapitányi korszaka utolsó találkozóját, szinte napra pontosan három év alatt 31 meccsen vezette a csapatot. Koppenhágában a Katzirz – Martos, Kocsis, Garaba, Tóth J. – Hannich, Nyilasi, Póczik – Kiss L. (Szentes), Törőcsik (Kardos), Hajszán összeállítású csapat játszott, a 3-1-re elveszített mérkőzésen Nyilasi Tibor kiegyenlítette ugyan Preben Elkjaer-Larsen vezető gólját, de az utolsó hét percben Jesper Olsen és Allan Simonsen is eredményes volt. Korszakhatárt jelentett e találkozó a magyar válogatott akkori történetében, Katzirz Béla, Martos Győző, Kocsis István, Póczik József és Szentes Lázár utoljára szerepelt a csapatban, s Kiss László is csak mindössze egy mérkőzésen (1984-ben, a spanyolok ellen) kapott már csak szerepet.

Az októberi visszavágó előtt már biztosság vált, hogy Sepp Piontek csapata mehet a franciaországi Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe. A vendégek számára így valójában tét nélküli volt a 90 perc, mégis értékes volt a győzelem. Mezey György együttese, a Kovács Attila – Csuhay, Kőhalmi, Róth, Varga J. – Hannich, Kardos, (Nagy A.), Törőcsik (Dajka), Csongrádi – Kiss S., Pölöskei összeállításban a második válogatott mérkőzésén (ahogy újoncként 1982-ben a törökök ellen) is gólt szerző Kiss Sándor góljával 1-0-ra nyert a Morten Olsent, Busköt, Allan Simonsent, Sören Lerbyt, Michael Laudrupot is felvonultató dánok ellen.

1988-ban egy hónappal az NSZK-ban rendezett Eb előtt találkozott a két válogatott. A budapesti dán csapatot a nyolcvanas évek első felének nagygenerációja és az 1992-es Európa-bajnok csapat néhány ásza alkotta, készülve az 1988-as Eb-re. Olyan remek futballisták jártak a Népstadionban, mint Peter Schmeichel, John Sivebaek, Morten Olsen, Sören Busk, Jan Mölby, Flemming Povlsen, Jesper Olsen, John Jensen, Henrik Andersen és Michael Laudrup. Bálint Lászlónak technikai igazgatóként ez volt az ötödik meccse a válogatott élén, egyben két hónap alatt az ötödik mérkőzése. A mérkőzés előtt a kapitány nagy húzása Mészáros Ferenc reaktiválása volt, a Portugáliában védő, akkor már 38 éves kapus akkor már hat éve, a spanyolországi világbajnokság óta nem szerepelt a nemzeti tizenegyben. A mezőnyjátékos-posztokon Kozma István, Pintér Attila, Balog Tibor, Sallai Sándor, Varga István, Détári Lajos, Fitos József, Sass János, Kiprich József, Vincze István, valamint csereként beállva Bognár György és Esterházy Márton játszott. A magyar csapat kétszer vezetett (előbb Kiprich, majd Bognár góljával), de a dánok kétszer egyenlítettek, Per Frimann-Hansen és John Eriksen révén. Másodszor a 89. percben – kevés hiányzott a magyar győzelemhez.

Húsz éve sima vereséget szenvedett a magyar válogatott Koppenhágában. Pedig szenzációsan kezdett: Vincze István már a második percben gólt szerzett. Ám a két évvel korábban nagy meglepetésre Európa-bajnoki címet nyert dánok nem hagyták magukat, s két világklasszisuk, Michael Laudrup (2) és a csereként beállt Flemming Povlsen révén fordítottak. A hazaiaknál Lars Olsen, Kim Vilfort, John Jensen és a két Laudrup fiú is a kezdő csapatban szerepelt. Verebes József a Végh – Márton – Simon (Csábi), Mészöly, Lipcsei – Halmai (Puglits), Sándor T. (Pisont), Illés, Keller – Klausz (Csertői), Vincze (Jagodics) összeállítású együttest játszatta. A találkozó szomorú eseménye volt, hogy az Európa-bajnok John "Faxe" Jensen – a vétlen – Halmai Gábor belépője után súlyos sérülést szenvedett már a 15. percben.

Az elmúlt két évtizedben kétszer találkoztak a válogatottak, a dél-afrikai világbajnokság selejtezőin. A kétszer 90 percből a magyarok jöttek ki jobban, ellenben a csoportgyőzelmet a dánok szerezték meg. Cseréltünk volna velük... 2008. szeptember 6-án gól nélküli döntetlen született. Erwin Koeman meglepő összeállításban küldte pályára a magyar válogatottat: hazai pályán, a nyitó világbajnoki selejtezőn, egyetlen csatár sem került be a kezdő csapatba. Torghelle és Rudolf személyében csak két igazi támadó volt a keretben, mindketten a kispadra kerültek. Így festett a névsor: Babos - Szélesi, Juhász, Vanczák, Bodnár - Vadócz, Dárdai - Gera, Hajnal, Dzsudzsák (Torghelle, 46.) - Huszti (Rudolf, 90.). A magyar csapat csak kevés emberrel támadott, arra építettek a piros mezesek, hogy Gera, vagy Hajnal passzából sikerül egy-egy helyzetet kialakítani. A dánok a biztonságra törekedtek, csak a szögleteknél húzódtak szó szerint csapatostul előre. "Úgy vélem, ez az eredmény volt a maximum, amit kihozhattunk a meccsből – nyilatkozta a mérkőzés után Erwin Koeman. – Ezzel egy kis lépést tettünk előre, de legalább haladtunk."

Bő egy évvel később, a holland edző utolsó tétmérkőzésén a magyar válogatott 1-0-ra nyert Koppenhágában. A meccs előtt már biztossá vált, hogy a házigazdák kijutottak a vb-re. Morten Olsen így sem pihentette legjobbjait, Agger, Rommedahl, Tomasson és Bendtner is kezdett Koppenhágában, ahol 40 ezren gyűltek össze, hogy nemzeti csapatukat ünnepeljék. A dán játékosok pedig úgy gondolták, azzal szolgálják ki lelkes közönségüket, ha utolsó meccsüket is megnyerik, ezért az első perctől rohamozni kezdtek, több nagy helyzetük volt. Szerencsére nem bírtak Babos Gáborral. A dánok mezőnyfölényben voltak, a 35. percben mégis Erwin Koeman együttese szerzett vezetést: Rudolf kiugratta volna Buzsákyt, de a labda végül egy hazai védőről pattant a magyar irányítóhoz, aki 12 méterről a hálóba lőtt. A vezetés birtokában a magyar válogatott is bátrabban futballozott, jobban megtartották a labdát középpályásaink. Az állás végül nem változott, a magyar válogatott megnyerte utolsó csoportmeccsét, és 2003 után először (az 1986-os mexikói világbajnokság óta másodszor) győzött tétmérkőzésen olyan együttes ellen, amely kijutott az aktuális nemzetközi tornára. A Koppenhágában a Babos – Bodnár, Vanczák, Juhász, Halmosi – Tóth B. – Dzsudzsák (Priskin, 90.), Varga, Buzsáky (Huszti, 77.) – Torghelle, Rudolf (Vadócz, 87.) összeállításban szereplő magyar válogatott végül a negyedik helyen végzett a csoportjában.

Az eddigi mérkőzések
1955. 05. 15: Dánia–Magyarország 0:6 (Barátságos mérkőzés)
1963. 05. 19: Magyarország–Dánia 6:0 (Barátságos mérkőzés)
1964. 06. 20. Magyarország–Dánia 3:1 (Eb-bronzmérkőzés)
1966. 09. 21. Magyarország–Dánia 6:0 (Eb-selejtező)
1967. 05. 24. Dánia–Magyarország 0:2 (Eb-selejtező)
1969. 06. 15. Dánia–Magyarország 3:2 (Vb-selejtező)
1969. 10. 22. Magyarország–Dánia 3:0 (Vb-selejtező)
1972. 08. 31. Magyarország–Dánia 2-0 (olimpiai cs. m.)
1973. 10. 13. Dánia–Magyarország 2-2 (Barátságos mérkőzés)
1983. 06. 01. Dánia–Magyarország 3-1 (Eb-selejtező)
1983. 10. 26. Magyarország–Dánia 1-0 (Eb-selejtező)
1988. 05. 10. Magyarország–Dánia 2-2 (Barátságos mérkőzés)
1994. 04. 20. Dánia–Magyarország 3-1 (Barátságos mérkőzés)
2008. 09. 06. Magyarország–Dánia 0-0 (Vb-selejtező)
2009. 10. 14. Dánia–Magyarország 0-1 (Vb-selejtező)

(Az eddigi mérleg magyar szempontból: 9 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség, 38-14-es gólkülönbség. Tétmérkőzéseken: 7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 21:7-es gólkülönbség.)