Az Európa-bajnoki selejtezők sorsolása után az elemzők a görög és a román válogatottat vélték a csoport favoritjainak az első két, azaz a biztos továbbjutó helyre. A hellén sajtónak szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy a 2004-ben Európa-bajnoki címet nyert, s azóta a 2006-os világbajnokság kivételével minden nagy torna selejtezőjéből továbbjutott, 2012-ben Európa legjobb nyolc, 2014-ben a világ legjobb 16 csapata közé került görög válogatott sikerrel vívja majd meg a kvalifikációs mérkőzéseket.

Pedig azt mindenki tudta, hogy generációváltás előtt áll a görög futball. A brazíliai tornára nevezett keret játékosainak egy része már jóval harminc fölött járt, sejteni lehetett, hogy még egy selejtezőciklusban már nem állnak, vagy legalábbis közülük nem mindenki áll az új kapitány rendelkezésére.

A csapattal még még Otto Rehhagelnél is jobb sorozatot produkáló, a görög veretlenségi rekordot felállító, de a világbajnokság után távozott Fernando Santos helyére Claudio Ranieri személyében olasz edző került, aki hazáján kívül Spanyolországban, Angliában, Monacóban és Oroszországban is dolgozott. Nem tisztünk minősíteni, hogy jó választás volt-e, vagy sem (nyilván az eredménytelenség önmagáért beszél, a kérdés inkább az, mire lehetett számítani…), az mindenesetre tény, hogy – nem számítva a francia másodosztályban töltött korszakát – a kétezres években mindenütt 40 és 56 százalék közötti győzelmi mutatót tudott felmutatni. Ez a görög válogatott élén nulla százalék, négy mérkőzéséből hármat hazai pályán elveszített, egyen Helsinkiben döntetlent játszott. Hozzátartozik a teljes képhez, hogy bár a két 2004-es Eb-győztes középpályás, Jorgosz Karagunisz és Kosztasz Katszuranisz már valóban nem játszottak a válogatottban, Ranieri megpróbálta a könnyebb utat járni, s nem új csapatot építeni. Új helyre került, korábbról nem voltak átfogó ismeretei a görög futballról, s egy sikeres csapatot örökölt, amelyet csak egy rosszul sikerült tizenegyes-párbaj ütött el a Costa Rica-iak ellen a világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutástól.

A románok elleni találkozón, az első selejtezőjén mindössze két olyan játékost küldött pályára, aki nem volt tagja a vb-keretnek, az élvonalban újonc új felfedezettjét, Mantaloszt, valamint csereként Diamantakoszt, az Olympiakosz Pireusz csatárát. Mindketten először játszottak a görög válogatottban. Az olasz edző a románok elleni athéni vereség után kapkodni kezdett, a finnek elleni idegenbeli találkozóra felforgatta a csapatot. Hat új embert vetett be, köztük volt a rutinos Vyntra és a vb-n csapattársával, Tszavellasszal összekülönbözött Maniatisz is, valamint négy új fiú is (Tszavellasz azóta sem kapott meghívást a válogatottba). Utóbbiak közül hármat „újra felfedezett” a kapitány, csak Karelisz debütált. Az elfogadható idegenbeli döntetlen hatására Ranieri a finnek ellen szerepelt játékosokban bízott az északírek elleni hazai meccs előtt. Visszatért a keretbe a románok ellen még a kapitányi karszalagot viselt Szalpingidisz, bő két év után szerep jutott a mindössze egyszeres válogatott, de angol klubban, a Fulhamben szereplő Sztafilidisznek, de a többiek maradtak a finnországi pontszerzők. Ranieri bennük is csalódott, a hazai 1-0-s vereség után távolodni kezdett a továbbjutás esélye.

Azóta két mérkőzést játszottak a görögök, egyet még Ranierivel. Az olasz kapitány kezdőcsapatában öt olyan futballista kapott helyet, aki korábban nála még nem szerepelt az alapcsapatban. Végső kétségbeesésében visszahívta a török klubban szereplő, már 34 éves Theofanisz Gekaszt is, de a görög válogatott történetének harmadik legeredményesebb gólgyárosa sem tudott segíteni a csapaton. Egy angol fogadóiroda – amely ezzel az oddsszal egyáltalán nem lógott ki a sorból – 1,17-szeres szorzóval adta csak a hazai győzelmet, 18,81-szeres szorzóval a feröeriekét. Az Eb-selejtezők történetének egyik legnagyobb meglepetését jelentette a vendégek 1-0-s győzelme, ami Ranieri végleg belebukott.

A szerbek ellen lekötött barátságos mérkőzésen a korosztályos válogatottak főnöke, Kosztasz Tszanasz vezette a csapatot, a sok cserelehetőség miatt öt olyan játékos is pályára lépett, aki Ranierinél nem játszott, köztük az Udinese kapusát, Karneliszt váltó Glikosz, s az ugyancsak vb-kerettag, alkatra és játékstílusra Halmai Gáborra hasonlító, hajdanán a Werder Bremennel UEFA-kupa-döntős Ciollisz is.

Mindössze Manolasz, Toroszidisz és Szamarisz játszott ősszel a görögök minden mérkőzésén, Karnelisz szerepelt még minden tétmérkőzésen. Előbbi trión kívül Maniatisz és Athanaszidisz játszott a válogatott legutóbbi négy találkozójának mindegyikén.

Ranieri helyett jött egy újabb külföldi, de ez nem meglepő: az egy mérkőzésre beugró Tszanaszt nem számítva 2001 óta nem vezette görög edző a görög válogatottat. Markarián ráadásul beszéli az ország nyelvét (1998 és 2004 között kisebb megszakítással három klub, köztük a Panathinaikosz edzője is volt, a zöld-fehéreket a BL-ben és az UEFA-kupában is bevitte a legjobb nyolc közé), s tökéletesen tisztában van a helyi viszonyokkal, noha az elmúlt évtizedben csak Dél-Amerikában dolgozott. Soha nem futballozott profi szinten, sikeres vállaltvezetőből lett edző 30 évesen, most 70 évesen belevágott egy új kalandba. Nyert bajnoki címet Paraguayban, Peruban és Chilében, négy évvel ezelőtt harmadik lett a Copa Américán a perui válogatottal.

Felkérése nyilvánvalóan a görög futball-legenda, a 139 válogatottságával szereplései rekorder Jorgosz Karagunisz ötlete. Karagunisz, a görög válogatott technikai igazgatója volt Markarián Panathinaikoszának egyik kulcsembere, mielőtt az olasz Interhez igazolt. Az egykori Európa-bajnok középpályás tárgyalt az utóbbi évek legsikeresebb görög klubjától, az Olympiakosztól (Megyeri Balázs klubjától) január 6-án menesztett egykori Real Madrid csillaggal, Michellel is. A szurkolók, különösen Pireusz és Athén piros-fehér tábora nagyon szívesen vette volna Míchel visszatérését, de a jelek szerint az edző nem tudott megállapodni Karagunisszal, illetve a szövetséggel.

Sergio Markarián reaktiválta Katszuraniszt, s néhány újoncot is a budapesti keretbe jelölt. Balszerencséjére kénytelen volt lemondani néhány alapembernek szánt játékosáról, elsősorban Kosztasz Mitrogluról és José Holebaszról.