Megműtötték Dárdai Pált
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2009. november. 06., 21:30
Megműtötték Dárdai Pált

Pénteken egy Berlin melletti klinikán megműtötték Dárdai Pált, a Hertha hatvanszoros válogatott középpályását. Dárdai bokasérülés miatt már nem tudta vállalni a Portugália és a Dánia elleni idegenbeli vb-selejtezőt, megjelent ugyan a válogatott edzőtáborában, de fájdalmai miatt két nap után visszautazott Németországba, ahol ma átesett a műtéten. A középpályás jól van, s honlapunknak elmondta: legalább négy hét kihagyásra kényszerül, így november 14-én csak szurkolásával segítheti együttesünket a Belgium elleni, idegenbeli barátságos meccsen.

Válogatottunk, mint köztudott, a jövő szombaton Belgium vendégeként Gentben játszik barátságos mérkőzést. Biztos, hogy a keretben nem lesz ott Dárdai Pál, a Hertha BSC harminchárom éves, hatvanszoros válogatott középpályása, aki pénteken Németországban bokaműtéten esett át.

- Már nagyon fájt a jobb bokám, az utóbbi időben nemhogy játszani, de járni sem tudtam rendesen
- mesélte az mlsz.hu érdeklődésére Dárdai Pál. - Pénteken aztán bementem a kórházba, ahol rögtön meg is operáltak. Kitisztították a bokámat és kivettek egy lepattant csontdarabot. Három napig maradok bent, aztán legalább négy hétig teljes pihenőt kell tartanom, de december közepére már ismét edzhetek, és a legrosszabb esetben januárban újra játszhatok. Sajnálom, hogy nem lehetek ott a válogatott jövő heti meccsén, de persze nagyon szurkolok majd a csapatnak, s hiszem: ha a játékosok komolyan veszik a meccset - és miért is ne vennék - akár győzhetünk is Belgiumban!


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...