Már csak az északírek hibátlanok a csoportban
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2014. október. 12., 00:10
Már csak az északírek hibátlanok a csoportban

A magyar válogatott Eb-selejtező csoportjában két mérkőzést játszottak szombat este.

Az első fordulóban Budapesten diadalmaskodó északír válogatott második mérkőzését is megnyerte, ezúttal Feröer ellen szerezte meg a három pontot hazai pályán. A britek Gareth McAuley találatával már a 6. percben vezetést szereztek, majd a 20. percben Kyle Lafferty duplázta meg a házigazdák előnyét. Ezzel a góllal el is dőlt a meccs, a vendégek nem tudtak közelebb kerülni, 2-0 lett a végeredmény.

A görögök a románoktól elszenvedett hazai vereség után Finnországban léptek pályára. Bár a 24. percben Nikos Karelis góljával sikerült előnyt szerezniük, Jarkko Hurme az 54. percben egyenlített, 1-1-es döntetlen lett a mérkőzés vége.

A csoportot az északírek vezetik hat ponttal, a finnek és a románok 4-4 egységgel állnak, majd a magyar és a görög válogatott következik egy-egy ponttal, Feröer az utolsó, két vereséggel.

Kedden a magyar válogatott Feröeren lép pályára, a finnek a románokat, a görögök az északíreket fogadják.

A csoport állása:

1. Észak-Írország 6 pont
2. Finnország 4 pont (4-3)
3. Románia 4 pont (2-1)
4. Magyarország 1 pont (2-3)
5. Görögország 1 pont (1-2)
6. Feröer 0 pont

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...