Magyar-litván: Dzsudzsák góljával végződött az eddigi közös történet
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2015. június. 04., 10:37
Magyar-litván: Dzsudzsák góljával végződött az eddigi közös történet

A pénteki, debreceni mérkőzést megelőzően négy találkozót játszott eddig egymással a magyar és a litván A-válogatott. A mérlegünk felettébb kedvező: három mérkőzést megnyertünk, egyen döntetlent játszottunk. Különösen a 2000-es kaunasi 6-1 szép emlék.

Először 1998. május 27-én találkozott egymással a két együttes Nyíregyházán. Közel húszezer néző előtt a Bicskei Bertalan által irányított, Hajdu – Sebők Vilmos – Pető Tamás, Hrutka (Korsós), Mátyus – Lisztes (Szilveszter), Halmai, Hamar – Herczeg, Kovács Zoltán (Korsós Attila), Tóth Norbert összetételű gárda 1-0-ra győzött Hrutka János bombalövésével. Éppen olyan nagy gólt rúgott, mint később az angoloknak és a románoknak.

2000 októberében már tétmérkőzésen, világbajnoki selejtezőn randevúzott a két válogatott. Jó sorozatban volt a magyar csapat, az év eleji, ausztrálok elleni meglepő vereség után akkor már hat találkozón nem talált legyőzőre. Szeptemberben 2-2-t játszott (Horváth Ferenc emlékezetes mérkőzésén) az olaszokkal. Kaunasban a Király – Korsós György (Bodnár), Sebők Vilmos, Mátyus (Dombi) – Fehér Csaba (Juhár), Pető Tamás, Lisztes, Illés, Hamar – Horváth Ferenc, Fehér Miklós összeállítású csapat az első félidőben Illés Béla és Fehér Miklós egy-egy góljával már az első félidőben magabiztos vezetést szerzett, majd az utolsó félórában, kihasználva a Radzius kiállításával keletkezett emberelőnyünket, gálaelőadást tartott. Fehér Miklós további két, az esztendőben már a hetedik válogatott gólját elérő Horváth Ferenc és a büntetőt értékesítő Lisztes Krisztián újabb egy-egy gólt szerzett.

A következő márciusi, a Népstadionban rendezett újbóli találkozón kellemetlen meglepetésre csak döntetlent ért el a magyar válogatott. A Király – Korsós György, Sebők Vilmos, Juhár – Fehér Csaba, Miriuta, Dárdai, Illés, Hamar (Egressy) – Fehér Miklós (Dombi), Horváth Ferenc. A gólt Sebők Vilmos lőtte a 70. percben tizenegyesből, a litvánok öt perccel később, Ražanauskas révén egyenlítettek ki.

HUN_LIT_2001|A 2001-es mérkőzésen meglepetésre döntetlent ért el ellenünk Litvánia (fotó: ifj. Thaly Zoltán)

A legutóbbi, Székesfehérváron rendezett találkozó sima magyar győzelmet hozott. Priskin Tamás és Dzsudzsák Balázs voltak a gólszerzők. Egervári Sándor együttese már az első perctől sorra dolgozta ki a helyzeteket, de ezek rendre kimaradtak. A vendégek a 25. percben szabadultak ki a szorításból, a szünetig többször eljutottak a magyar kapuig, de nem riogatták igazán Fülöpöt. A második játékrészt is elsöprő lendülettel kezdte a magyar válogatott. A csereként beállt Priskin közelről megeresztett labdái háromszor is célt tévesztettek, aztán a csatár negyedikre már nem hibázott, vezetést szerzett a magyar csapatnak. A gól után tovább nőhetett volna az előny, de Szalai léc alá tartó fejesét Karcemarskas védte, Priskin pedig 2 méterről bólintott a kapu mellé. A végeredményt a nagy kedvvel futballozó Dzsudzsák Balázs állította be, az akkor a PSV Eindhovenből meghívott légiós a 80. percben szabadrúgásból szerzett gólt. Az volt 2010 őszén sorozatban a harmadik mérkőzésén a harmadik gólja a válogatott mezében. Az összeállítás a következő volt: Fülöp – Lázár (Vermes), Lipták, Juhász (Pintér), Laczkó (Kádár.) - Czvitkovics (Hajnal), Koman, Elek (Varga J.), Dzsudzsák – Rudolf (Priskin), Szalai.

1998. 05. 27., Nyíregyháza: Magyarország–Litvánia 1-0 (0-0)
2000. 10. 11., Kaunas: Litvánia–Magyarország 1-6 (0-2) (vb-selejtező)
2001. 03. 24., Budapest: Magyarország–Litvánia 1-1 (0-0) (vb-selejtező)
2010. 11. 17., Székesfehérvár: Magyarország–Litvánia 2-0 (0-0)

Jegyinformációk a litvánok elleni mérkőzésre:

A litvánok elleni felkészülési meccs június 5-én 18.30 órakor kezdődik a debreceni Nagyerdei Stadionban, a találkozóra bármely szurkolói kártyával válthatóak belépők. A mérkőzésre 1000, 1500, 3000 és 5000 forintba kerülnek a jegyek. A mérkőzésre szóló belépők megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint személyesen a Ticket Express partnerirodáiban. Pénteken a Nagyerdei Stadionban nem lesz jegyértékesítés!

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...