Magyar bajnokokkal jöttek az észtek
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. szeptember. 10., 11:40
Magyar bajnokokkal jöttek az észtek

Két magyarországi légiós, s egy korábban magyar klubban szerepelt futballista is van az észt válogatott keretében. Utóbbi ráadásul hármasiker.

Kapusok

Mihkel Aksalu
1984. november 7-én született, a finn második vonalban szereplő Seinäjoen Jalkapallokerho kapusa. 194 centis, magas termetű hálóőr. 2003 és 2010 között, rövid megszakítással a Flora Tallinn kapusa volt, előtte kisebb klubokban védett. Kétszeres Észt Kupa-győztes. 2010 és 2012 a Sheffield United játékosa volt, de bajnoki mérkőzésen nem védett, klubja kölcsönadta a Mansfieldnek, de ott is csak két mérkőzés jutott neki. 2012-ben visszatért a Florába, majd áprilisban szerződött Finnországba. Két észt klubtársa is akad, az egyik Gert Kams ugyancsak a válogatott keret tagja. Az SJ jogelődjében játszott a hetvenes évek végén Bene Ferenc is. Aksalu mindössze egy győztes mérkőzésen kapott eddig helyet a válogatottban. Válogatottsága/góljai: 10/0

Artur Kotenko
1981. augusztus 20-án született, a fehérorosz FK Dnyepr Mogiljev kapusa. 2001 és 2007 között a Levadia Tallinn kapusa volt, azóta légiós. Védett a norvég Sandnes Ulfban és Viking Stavangerben, a ciprusi AEP Paphosban, az azeri Ravan Bakiban és a finn Jaróban is. Február óta a fehérorosz együttes tagja, ez a hatodik ország, amelyben véd. 2004 óta válogatott. Válogatottsága/góljai: 28/0

Sergei Pareiko
1977. január 31-én született, a hollandok elleni mérkőzés után talált magának klubot, az orosz Volga Nyizsnij Novgorod kapusa. 2001 óta légiós, a Wisla Krakównál töltött két idénye (2011–2013) kivételével mindvégig orosz csapatok alkalmazottja volt. A Rotor Volgográd, majd hat éven át a Tom Tomszk kötelékébe tartozott (a korábbi magyar válogatott Németh Norbert is volt a klubtársa), néhány napja a Volga Nyizsnij-Novgorod szerződtette. Az első számú észt kapus, aki hazájában két, Lengyelországban egy bajnoki címet nyert. Válogatottsága/góljai: 48/0

Védők

Alo Bärengrub
1984. február 12-én született, a Nõmme JK Kalju játékosa. Az eredeti keretben nem szerepelt, a Kínából hazatért Raio Piiroja eltiltása miatt került előtérbe a játéka. Hazai klub játékosa, 2011 óta szerepel itt. Profi pályafutása elején, 2004 és 2007 között a Flora Tallinn csapatát erősítette, majd 2007 és 2011 között a norvég Bodø Glimt játékosa volt. 2004 decemberében a magyar válogatott elleni, bangkoki mérkőzésen debütált az észt nemzeti tizenegyben. Válogatottsága/góljai: 42/0

Enar Jääger
1984. november 18-án született, a belga Lierse SK hátvédje. Huszonegy éves kora óta légiós, szerepelt a Torpedo Moszkvában és az olasz Ascoliban is. Rövid olaszországi kalandot nem tekintve öt éven keresztül volt a norvég Aalesund játékosa. Klubjában szerepelt 2011 nyarán a Ferencváros elleni Európa Liga-párharcban. Idén igazolt Belgiumba. Egyszeres észt bajnok, egyszeres kupagyőztes, valamint kétszeres norvég kupagyőztes. Válogatottsága/góljai: 98/0

Gert Kams
1985. május 25-én született, Aksaluhoz hasonlóan a Seinäjoen Jalkapallokerho játékosa. 2006-ban került a Flora Tallinnhoz, amelyben több mint 200 bajnoki mérkőzésen szerepelt. Idén csapott fel légiósnak, egyszeres észt bajnok. 2007 óta játszik a válogatottban, tavaly két mérkőzésen is szerzett gólt, pechjére csapata mindkét találkozót elveszítette. Válogatottsága/góljai: 27/2

Ragnar Klavan
1985. október 3-án született, a Bundesliga 1-ben szereplő Augsburg futballistája. Tizenkilenc éves kora óta légiós, megfordult már norvég (Vålerenga IF) és holland (Heracles, majd AZ) alakulatban is. A ballábas védő mind a két országban, miként hazájában is nyert országos bajnoki címet. Ő az első észt futballista, aki szerepelt a Bajnokok Ligájában. 2003-ban játszott először a válogatottban. Édesapja is válogatott játékos volt, „csak” 19-szer játszott a nemzeti tizenegyben, de hát 31 évesen 1993-ban a függetlenné válás után debütálhatott. Válogatottsága/góljai: 88/2

Dmitri Kruglov
1984. május 24-én született, a válogatott pillérei közül azon kevesek egyike, aki hazai klub tagja (Tallinna FC Levadia). Huszonegy éves korától játszott külföldön, előbb orosz csapatokban, köztük a moszkvai Lokomotivban, majd két azeri klubban, a Nyetcsi és az Inter Baku együttesében szerepelt. 2011-től az orosz FK Rosztov játékosa volt, idén szerződött haza, Tallinnba. 2004-ben mutatkozott be a válogatottban. Kiváló rúgótechnikájú, nagy lövőerejű balhátvéd. Válogatottsága/góljai: 87/2

Mikk Reintam
1990. május 22-én született, a finn JJK Jyväskylä játékosa. A 191 centi magas középső védő 20 éves koráig játszhatott a hazai ligában, a Flora Tallinnból igazolt 2011-ben a finn középcsapathoz. Válogatottsága/góljai: 5/0

Taijo Teniste
1988. január 31-én született, a norvég Sogndal Fotball tagja. 2005 és 2011 között a Levadia Tallinn játékosa volt, majd két éve a Sogndal kölcsönvette, aztán 2012-ben megvette. 2007 novemberében játszott először a válogatottban. Válogatottsága/góljai: 22/0

Középpályások

Joel Lindpere
1981. október 5-én született. Miután a hollandok elleni mérkőzés szereplői közül sem Aleksandr Dmitrijev, sem a két gólt szerző Konstantin Vassiljev nem játszhat a Puskás Stadionban, még nagyobb teher hárul az Egyesült Államokból hazahívott veterán játékosra. Joel (így is ejtendő: „Joel”) Lindpere az amerikai profi ligában, az MLS-ben szereplő New York Red Bullsban Thierry Henry, Tim Caholl és a mexikói Rafa Marquez klubtársa volt, immár a Chicago Fire futballistája. Európai légiós-pályafutása során a bolgár CSZKA Szófiában és a norvég Tromsöben játszott. Lassan 14 éve, 1999 őszén mutatkozott be a válogatottban. Válogatottsága/góljai: 89/6

Siim Luts
1989. március 12-én született, a svéd IFK Norrköping játékosa. 2008-ban már a Flora Tallinn első csapatában játszott, 2012-ig (egy rövid, a Tulevik Viljandinál töltött időszakot nem számítva) nem hordott más klubmezt. 2010. november 11-én játszott először az észt válogatottban. Idén, az esztendő elején a svéd élvonalban szereplő IFK Norrköpinghez igazolt. Válogatottsága/góljai: 13/0

Sergei Mošnikov
1988. január 7-én született, a lengyel Górnik Zabrze középpályása. Tizenhét évesen Hollandiában, a Heerenveennél töltött egy évet, de aztán hazaköltözött, 2006 és 2011 között a Florában futballozott. Két évvel ezelőtt Lengyelországba, a Pogoń Szczecin szerződött, ám ott alig kapott játéklehetőséget. Idén országon belül váltott klubot, a zabrzei bányászok közé állt. 2010. június 20-án mutatkozott be a válogatottban. Válogatottsága/góljai: 16/0

Sander Puri
1988. május 7-én született, az angol York City játékosa. Hármasiker, a két testvére közül a fiú, Eino ugyancsak válogatott futballista, noha ezúttal nem kerettag, a Nõmme JK Kalju tagja. A lány, Kadri kiváló röplabdázó. Sander Puri 2009 óta játszik külföldi klubokban, a görög Larisza, a lengyel Korona Kielce, 12 bajnoki erejéig a Lombard Pápa, majd a finn KuPS, a skót St. Mirren tagja volt. A nyár óta egy harmadik vonalbeli angol klub játékosa. Négyszeres finn bajnok, kétszeres kupagyőztes. A válogatottban 2008. május 30-án játszott először. Válogatottsága/góljai: 53/3

Ats Purje
1985. augusztus harmadikán született, a finn Kuopion Palloseura szélsője, támadó középpályása. 2008-ig játszott otthon, legfontosabb hazai klubja a Levadia volt. Légiósként a finn Inter Turku, majd a ciprusi Paphos és Ethnikosz Ahna játékosa volt, aztán tavaly visszatért Finnországba, a KuPS-hoz. Észt bajnoki címből és kupagyőzelemből hármat-hármat, finn bajnoki címből és kupagyőzelemből egyet-egyet szerzett eddig. 2006. október 11-én játszott először a válogatottban. Válogatottsága/góljai: 43/4

Martin Vunk
1984. augusztus 21-én született, a JK Sillamäe Kalev játékosa, tehát otthoni klub tagja. 2005-ben került az észt elitbe, a Flora csapatához, 2010-ig ott játszott. A következő szűk három évben a svéd Syrianska Football Club, a ciprusi Nea Szalamisz, a görög Panahaiki játékosa volt, idén hazaszerződött. A válogatottban 2008. február 27-én játszott először. Válogatottsága/góljai: 58/1

Csatárok

Jarmo Ahjupera
1984. április 13-án született, az Újpest FC játékosa. 2001. július 4-én, 17 évesen és 82 naposan minden idők legfiatalabb észt válogatott játékosa lett. 2001 és 2008 között a Flora Tallinn játékosa volt, ez idő alatt öt különböző kisebb klubnak is kölcsönadták. Egyszeres bajnok és egyszeres kupagyőztes. 2009-ben szerződött a Győri ETO-hoz, azóta a nyárig, egyetlen tavaszi idényt kivéve, a zöld-fehérek játékosa volt. Februári érkezése után márciusban eltörte a bokáját. Magyar bajnok lett 2013-ban. 2011 első félévében 14 mérkőzésen nyolc gólt szerzett az Újpestben, az volt pályafutása legeredményesebb félidénye. Idén nyáron visszatért a Megyeri útra. Válogatottsága/góljai: 21/1

Henri Anier
1990. december 17-én született, a skót Motherwell mezét viseli. 2008 és 2011 között a Flora Tallinn futballistája volt, majd a norvég Viking Stavanger vette meg. 2012-ben e klubban szerepelt, 2013 elején a Fredrikstadnak, majd a nyáron a Motherwellnek adta kölcsön a munkaadója. 2011. június 19-én debütált a nemzeti tizenegyben. November 8. óta három gólt is szerzett a válogatottban. Válogatottsága/góljai: 9/3

Tarmo Kink
1985. október 6-án született, a Győri ETO FC csatára. 2003 óta csak két éven át volt észt klub játékosa (Levadia, 2006–2008), ellenben játszott a Szpartak Moszkvában, a Győri ETO-ban, az angol Middlesborugh-ban, a Varesében és a Karpati Lvivben. Az idei év elején visszatért Győrbe, tagja volt a bajnokcsapatnak, fontos szerepet játszott a kupadöntőbe jutásban. Háromszoros észt bajnok. 2004. március 31-én mutatkozott be a válogatottban. Válogatottsága/góljai: 76/5

Henrik Ojamaa
1991. május 20-án született, a lengyel Legia Warszawa játékosa. Tizenhat éves kora óta a külföldet járja, 2007 és 2010 között a Derby County játékosa volt (közben a Strafford Rangersnél töltött rövid időt kölcsönben), majd a német Alemannia Aachenben, a holland Fortuna Sittardban, a finn RoPS-ban, a skót Motherwellben is megfordult. A 22 éves csatár immár a hatodik országban légiós: a nyár óta a lengyel Legia futballistája. A válogatottban 2012. május 25-én játszott először. Válogatottsága/góljai: 12/0

Sergei Zenjov
1989. április 20-án született, az FK Karpati Lviv játékosa. Otthon a Pärnu Linnameeskond, majd a TVMK Tallinn futballistája volt. 2008 óta légiós, a kárpátaljai Karpati Lviv csatára. A válogatottban 2008. augusztus 20-án játszott először. Válogatottsága/góljai: 27/5

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...