Magabiztos siker Ukrajna ellen
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2006. szeptember. 12., 18:30
Magabiztos siker Ukrajna ellen

A Várhidi Péter által vezetett U19-es válogatott gyorsan feledtette hétfői vereségét, miután második összecsapásán 3-0-ra nyert az ukrán válogatott ellen a Szabadkán zajló nemzetközi tornán.

Farkas Balázs triplázott

Az Esterházy Mátyás - Vas Norbert, Sipos Tamás, Tóth Imre, Vadnai Dániel - Nagy Sándor, Pátkai Máté, Kottán Krisztián - Szakály Dénes - Lencse László (Dudás Ádám, a 86. percben), Farkas Balázs (Tóth Péter, a 85. percben) összeállításban szereplő magyar U19-es válogatott nagyszerű játékkal rukkolt elő Ukrajna ellen. Együttesünk mindhárom gólját a remekül futballozó Farkas Balázs szerezte. Az első gólt a 17. percben tizenegyesből lőtte a középpályás, majd a 20. és a 43. percben is a kapuba talált.

A találkozót követően Várhidi Péter nyilatkozott honlapunknak.
- Nem akartuk nyomás alatt tartani az ukrán csapatot, inkább átengedtük a területet ellenfelünknek - mondta az edző. - Együttesünkben ezúttal három védekező középpályás szerepelt, mert az volt a célunk, hogy minél többször szerezzünk labdát, és gyors kontrákkal veszélyeztessünk. Ez sikerült is: sok támadást tudtunk befejezni és viszonylag gyorsan háromgólos előnyre tettünk szert.

A válogatott csütörtökön 16 órakor az Izrael ellen 2-0-ás vereséget szenvedő Szerbia együttesével mérkőzik.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...