Legyőztük a vb-résztvevő hollandokat
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2012. augusztus. 03., 23:58
Legyőztük a vb-résztvevő hollandokat

A friss vb-résztvevő holland strandlabdarúgó-válogatott két mérkőzésen is összeméri erejét a magyar nemzeti csapattal.

Az első felvonásra péntek este került sora siófoki Beach Arénában, melynek lelátói gyakorlatilag megteltek az összecsapásra. Az első harmad nagy küzdelmet hozott, gólt viszont nem. A két kapus közül Van der Geestnek akadt több dolga, akinek Takács Renátó, Fekete Viktor és Ughy Márk próbálkozását is hárítania kellett, igaz, Van Gessel előtt is adódott lehetőség.

A második periódusban kicsit megélénkült a játék, Takács Renátó és Badalik Szabolcs kapufája után pedig Weisz megszerezte a vezetést. Ajiach parádés löketével hamar egyenlítettek a hollandok, ám röviddel a dudaszó előtt Fekete révén ismét nálunk volt az előny. A záró tizenkét percben rákapcsoltak a hollandok, de Szűcs mindent védett, amit lehetett, sőt Ughy szép góljával el is dőlt a találkozó.

A lefújás után Borbély Zoltán, az MLSZ kommunikációs igazgatója átadta a meccs legjobbjainak járó díjakat: a magyar együttesből Weisz Tamásra, a hollandból Leo Koswalra esett a választás. A két csapat szombaton 21 órától ismét megmérkőzik egymással, az összecsapást a Digi Sport 1 élőben közvetíti.

- Fontos volt, hogy saját közönségünk előtt ismét megmutassuk magunkat, hiszen a tavalyi, Svájc elleni párosmeccset beleszámítva mindössze harmadszor szerepelt az irányításom alatt a válogatott idehaza. Ha úgy vesszük, a rendes játékidőben még veretlenek vagyunk. Örülök annak, hogy bebizonyosodott, gyakorlatilag nincs jelentős különbség a magyar és a holland csapat között, így persze fájó, hogy ők kijutottak a világbajnokságra, mi viszont nem. Holnap még fáradtabb lesz a társaság, hiszen a legtöbben újabb mérkőzésen lépnek homokra a bajnokságban, kérdés, este mennyi energiát tudnak még mozgósítani - mondta Massimiliano De Celis, a magyar válogatott szövetségi edzője.

Barátságos strandlabdarúgó-mérkőzés

Magyarország-Hollandia 3-1 (0-0,2-1,1-0)
Gólszerzők: Weisz a 20., Fekete a 24., Ughy a 29., ill. Ajiach a 21. percben


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...