Koman Vladimir Oroszországba igazolt
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2012. július. 14., 12:42
Koman Vladimir Oroszországba igazolt

A válogatott középpályása fél év után elhagyta a francia másodosztályú Monacót.

Az orosz élvonalban szereplő FK Krasznodar honlapja is megerősítette: a klub leszerződtette Koman Vladimirt, a magyar válogatott 23 éves középpályását. Koman már csatlakozott is az ausztriai Wallsee környékén edzőtáborozó kerethez.

Koman Vladimir pályafutása során a harmadik ország bajnokságában szerepel majd légiósként, korábban Olaszországban a Sampdoria, az Avellino és a Bari, a francia második vonalban pedig az AS Monaco együttesében futballozott.

A zöld és fekete színt viselő krasznodari klub a 2011–2012-es szezonban szerepelt először az orosz élvonalban, 2008-ban még a harmadik ligában tusakodott. A csapat edzője a 'jugoszláv' családba született Szlavoljub Muszlin, aki játékos-pályafutása legsikeresebb éveit a hetvenes években a belgrádi Crvena zvezdában töltötte, három bajnoki címet nyert, bejutott a piros-fehérekkel az UEFA-kupa döntőjébe. 1981-től hat éven keresztül francia csapatokban (Lille, Brest, Caen) játszott. A 60. évében járó tréner húsz éve dolgozik edzőként, nyolc (!) európai élvonalbeli bajnokságban dirigált eddig csapatot. Oroszországban az FK Krasznodar, amelynek élén 2011 januárja óta áll, már a harmadik együttese a Lokomotiv Moszkva és a Himik után.

A játékoskeretben 12 ország futballistái szerepelnek, az oroszokon kívül akad üzbég, belorusz, grúz, moldovai, örmény, szerb, bosnyák, montenegrói, brazil, portugál és most már magyar légiós is. Koman Vladimirhoz hasonlóan hazája válogatottjának a tagja a montenegrói Nikola Drincsics, a belorusz Aljakszandr Martinovics, a grúz Alekszandr Amiszulasvili, Nukri Revisvili és Otar Martszvaladze, az Egyesült Államokban felnőtt, örmény Jura Movsziszjan (a csapat házi gólkirálya), míg korábbi válogatott a moldovai Igor Picuşceac, a szerb Dusan Andjelkovics és a bosnyák Ognjen Vranjes.

Az orosz klub honlapja gazdagon bemutatja Koman Vladimir korábbi pályafutását, megemlítve, hogy a középpályás 1989. március 16-án a ma Ukrajnához tartozó Ungváron született, futballista családban. Kitér arra is, hogy 'Voli' édesapja, idősebb Vladimir Koman a hazai pályafutása után Szombathelyre költözött a családjával. Kiemeli azt is, hogy Koman Vladimir már 15 évesen a magyar második vonalban szerepelt, s hogy 16 évesen, 2005-ben leigazolta az olasz Sampdoria. Természetesen szerepel a nacionáléjában, hogy a magyar junior-válogatottal 2009-ben világbajnoki bronzérmet szerzett Egyiptomban, sőt ő, öt találatával, a torna ezüstcipőseként zárt.

Koman Vladimir eddig egyszer debütált élvonalbeli bajnokságban, még 2007. április 7-én, a Samp színeiben, a Torino ellen. Az előző félszezont a francia második ligában, az AS Monaco együttesében töltötte. Az orosz bajnokság 2012–2013-as idénye a jövő hét végén kezdődik, a fekete-zöldek azonban csak 23-án, hétfőn, a Rubin Kazanyt fogadva mutatkoznak be. (Az élvonalban egyébként Moszkván kívül csak Krasznodarnak van egynél több csapata. A Premijer Ligában szerepel az Futbolnij Klubon kívül a Kubany is.)

Az FK Krasznodar Ausztriában edzőtáborozik, Koman Vladimir a müncheni orvosi vizsgálat után ott csatlakozott új társaihoz, akik ma este a görög Panathinaikosz ellen játszanak felkészülési mérkőzést Salzburgban. A klub honlapja szerint Muszlin edző a Revisvili – Szmolnyikov, Amiszulasvili, Martinovics, Andjelkovics – Drincsics, Marcio, Kiszljak – Ignatyev, Joaozinho – Movsziszjan tizeneggyel tervezi kezdeni a mérkőzést, de a keretben már ott van a magyar válogatott játékos is. Aki szombat délelőtt már túlesett az első edzésén is új orosz klubjában.

Koman Vladimir a magyar válogatott keret harmadik játékosa lesz a 2012–2013-as idényben az orosz élvonalban, Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva) és Priskin Tamás (Alanyija Vlagyikavkaz) mellett.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...