Két edzéssel kezdte meg a felkészülést a válogatott
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2014. május. 19., 20:38
Két edzéssel kezdte meg a felkészülést a válogatott

A dánok elleni, csütörtöki összecsapásra készülő A-válogatott keretének tagjai már Debrecenben várják a meccset.

A kerettagok csaknem hiánytalanul megjelentek Debrecenben, akadt azért egy-két hiányzó, Megyeri Balázs egy térdsérülés miatt nem utazott el a csapathoz, míg Gulácsi Péter az esti órákban csatlakozik az együtteshez. A mai napon Pintér Attila szövetségi kapitány két edzést tartott a játékosoknak az Oláh Gábor utcai stadionban, valamint délután egy sajtótájékoztató is szerepelt a csapat programjában.

A sajtóeseményen a keret debreceni kötődésű játékosai voltak a főszereplők. Varga József elmondta, hogy bár angliai kölcsönjátéka sikeres volt, a Middlesbrough nem tudja kivásárolni szerződéséből, ezért - bár még két évre szóló szerződése van a debreceniekkel - egyelőre nem tudja, hol folytatja pályafutását.



Dzsudzsák Balázs elárulta: már nagyon várja, hogy pályára léphessen a Nagyerdei Stadionban, ahol egy stadiontúra keretében már járt korábban, és biztos benne, hogy debreceni kötődésű focistaként telt ház előtt az új arénában futballozni egészen felemelő élmény lesz csütörtökön.

Tőzsér Dániel hozzátette: korábban csak egy fél mérkőzést játszott hivatalosan a Lokiban, de nagyon sokat jelent neki a város, és könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy pályafutása egy későbbi szakaszában lesz még a DVSC játékosa.



Pintér Attila arról beszélt, hogy az utóbbi hetekben alaposan kielemezték a finnek elleni márciusi meccset, és a következő legfontosabb feladata, hogy a csapat kijavítsa a hibákat. A kapitány azt is megjegyezte, hogy kissé szomorú, amiért az év elején még jól működő rendszeres összetartások nem folytatódtak tavasszal, de tartja magát a szavához, és amennyiben egyetlen klub is jelzi, hogy nem engedi el meghívott játékosait, a fair play szellemében a többieknek sem tartja meg az edzőtáborozásokat. Pintér Attila elismerte, hogy a 14 éve Morten Olsen irányításával készülő dánok a magyar válogatott előtt járnak, jó pár klasszis futballistával is rendelkeznek, ezért ők a csütörtöki meccs esélyesei.




Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...