Juhász Roland nem játszhat az írek ellen
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2012. június. 01., 21:37
Juhász Roland nem játszhat az írek ellen

A válogatott csapatkapitányára több hetes pihenő vár.

A csehek elleni 2-1-es idegenbeli győzelem felett érzett örömbe némi üröm is vegyült, a magyar válogatott ugyanis újabb kulcsjátékosát veszítette el: az első félidő végéhez közeledve Juhász Roland egy ütközés után nem tudta folytatni a játékot, hordágyon kellett lehozni a pályáról. Az első orvosi diagnózis alapján a 71. válogatott meccsén pályára lépő játékos (aki Nyilasi Tibort előzte meg ezzel az örökrangsorban, és immár egyedül áll a lista 16. helyén) izomszakadást szenvedett a vádlijában, és ez több hetes hetes kihagyást von maga után.

- Sajnos az utóbbi időszakban komolyan sújtanak bennünket a sérülések, az első vizsgálat alapján úgy tűnik, Rolandnak beszakadt a vádlija, ezért a hétfői meccsen biztosan nem állhat a rendelkezésünkre, felépülése három-négy hétig is elhúzódhat - mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány a mérkőzés után. - Nehéz megmondani, hogy az írek ellen kire számíthatunk, a következő egy-két napban meglátjuk, a játékosok milyen állapotba kerülnek hétfőre. A győzelem azért segít a regenerációban, remélem, megfelelő álapotban kezdhetjük el az írek elleni mérkőzést, remélem, hétfőn minél több néző támogat bennünket a Puskás-stadionban.

Jó hír, hogy a prágai meccset kihagyó Koman Vladimir már tünetmentes, és az orvosi szakvélemény szerint várhatóan nem lesz akadálya a játékának hétfőn.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...