Játékosaink a magyar-norvégról (1. rész)
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2006. augusztus. 28., 17:03
Játékosaink a magyar-norvégról (1. rész)

A magyar válogatott első idei Európa-bajnoki selejtező mérkőzése előtt a főszereplők, a magyar válogatott játékosai nyilatkoztak honlapunknak. Elsőként Dárdai Pál csapatkapitány és Juhász Roland beszél a Norvégia elleni szombati találkozóról.

Dárdai Pál: a négy ponttal elégedett lennék

A német Hertha BSC negyvenötszörös válogatott középpályása azzal kezdte, hogy elmondta: úgy veszi észre, a szurkolók egyre jobb véleménnyel vannak válogatottunkról, és ennek nagyon örül.
- Régebben előfordult, hogy nem szívesen mentem ki az utcára az emberek közé - kezdte Dárdai Pál, a magyar válogatott csapatkapitánya. - Most azonban büszkén sétálgathatok Pécs utcáin, vagy bárhol máshol. Érezhetően jó a hangulat, sokat javult a csapat megítélése, bizakodóak az emberek. Egyik idős ismerősöm, aki az ötvenes évek óta nem nézte a válogatott mérkőzéseit, azt mondta nekem: 'Legutóbb Puskás Öcsiéket láttam olyan rövidpasszos stílusban futballozni, ahogy ti játszottatok az osztrákok ellen.' Más kérdés, hogy az öreg a második félidőben - szerencsére - elszenderedett... Mindegy számunkra, hogy a Puskás Ferenc Stadion, vagy a Szusza-stadion lesz-e a meccs helyszíne, mindenhol győzelemre fogunk törekedni. Az újpesti pálya mellett szól, hogy a Megyeri úton közelebb van a közönség a játéktérhez, lehet, hogy ezért nem kaptunk még ki sosem abban a stadionban. A győzelemhez feltétlenül szükséges, hogy megteljenek a lelátók, magunk mögött kell érezzük a magyar szurkolók buzdítását. Persze az sem lenne jó, ha túlzott hurrá-hangulat alakulna ki a mérkőzések előtt. Hosszútávon kell jól teljesítenünk, mert egy meccsen nem dől el ez a továbbjutás. Az előttünk álló két találkozón, Norvégia és Bosznia ellen siker lenne négy pontot szerezni, ezt a célt kell kitűnünk magunk elé.

Juhász Roland: meg kell állítani őket!

Juhász Roland 2003-ban mutatkozott be a válogatottban. A határozott, energikus védő, eddig 17 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, s arra készül, hogy ahogyan az első válogatott találkozója végén (3-2 Japán ellen), most is győztes csapat tagjaként vonuljon majd le a pályáról.
- Sérülésem miatt csak egy találkozón, az osztrákok elleni, grazi mérkőzésen szerepeltem Bozsik Péter válogatottjában - mondta Juhász Roland, a belga RCD Anderlecht védője. - Ausztria ellen nagyszerűen játszott a csapat, jó formában és fegyelmezetten futballoztunk. Sosem szoktam túl sokat foglalkozni az ellenfelekkel, mert a célom egyszerű: meg kell állítanom őket. Annyit elárulok, hogy jobban szeretek a nagyobb, erős fizikumú támadók ellen játszani, mint a kicsi, gyors csatárok ellen. Szeretek küzdeni, és ehhez a norvég válogatott tagjai ideális partnereknek tűnnek.



Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...