'Ilyen gólt nem szabad kapni'
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2012. június. 22., 17:22
'Ilyen gólt nem szabad kapni'

A magyar válogatott két hivatalos mérkőzést játszott eddig június 22-én. Az egyik főpóbát jelentett a helsinki olimpia előtt, s fölényes győzelmet hozott. A másik egy megnyerhető mérkőzésen döntetlent hozott, a magyar csapat azzal elbúcsúzott a spanyolországi világbajnokságtól.

1952. júniusában Sebesz Gusztáv az olimpiára készülő válogatottja 6:1-re nyert a helsinki Olimpiai Stadionban a finnek ellen. Grosics Gyula és Gellér Sándor is egy-egy félidőt védett, míg a Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula és Lantos Mihály alkotta védelem előtt akkor két jobbfedezet játszott egymás mellett: Kovács Imre és Bozsik József. A csatársorban a később klasszikussá lett Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán ötös kezdett, a balszélsőt a második félidőre Palotás Péter váltotta. A gólok közül Puskás Ferenc és Bozsik József egy-egyet még az első játékrészben szerzett (a Cucunak becézett jobbfedezetnek ez mindössze a második gólja volt a nemzeti tizenegyben, az elsőt még 1948-ban a lengyeleknek rúgta), aztán a második féliő Kocsis Sándoré volt, aki nem klasszikus mesterhármast ért el három góljával. A 'hiányzó' (egyébként a sorban a negyedik magyar találatot Palotás Péter, a finnek szépítő gólját 0:3-nál Kalevi Lehtovinta érte el. Utóbbi a kor legjobb finn játékosa, 1951-ben az Év finn futballistája volt, aki egyrészt két társával az első finn légiósprofik egyike, másrészt a labdarúgás, a jégkorong és a jéglabda bajnoka volt klubcsapatával.

Harminc évvel később, a spanyolországi világbajnokságon a magyar csapat a harmadik csoportmérkőzését játszotta. Elchében, a belgák ellen, a továbbjutás reményében. A döntetlen a Vörös Ördögöknek volt jó, de győzelemmel továbbjuthatott (volna) Mészöly Kálmán válogatottja. A csapat a világbajnoki rekordot jelentő, a salvadoriak elleni 10-1 után 4-1-re kikapott az argentinoktól. A belgák kevésbé számítottak erős ellenfélnek, mint a címvédő Albiceleste Maradonával, de két évvel a torna előtt, az olaszországi Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztek. (Azt se feledjük, hogy a nyitó körben 1-0-ra megverték az argentinokat.) A szövetségi kapitány a Mészáros – Martos, Kerekes, Garaba, Varga – Müller (Sallai), Nyilasi, Pölöskei – Fazekas, Törőcsik (Kiss L.) összeállításban játszatta a csapatot. A fehér mezes magyarok Varga József első válogatottbeli góljával a 28. percben veeztést szereztek, s attól kezdve a 76. percig vezettek. Akkor azonban...

Hegyi Iván így írt a mérkőzés döntő szituációiról az MLSZ által kiadott Királyok, Hercegek, Grófok című könyvben: Mészöly ezúttal öt támadó játékost küldött a pályára – a középpályán Nyilasit és az eredetileg balszélső Pölöskeit, elöl pedig a selejtezőkön prímán bevált Fazekas, Törőcsik, Kiss triót –, ráadásul Müller szintén otthonos volt az akciók szervezésében, noha neki vissza kellett húzódnia, hogy a védőkön kívül is maradjon valaki hátul. Bár Varga József, a kispesti balbekk korántsem posztolt a magyar kapu közelében: felfutott, és nagyszerűen eltalált lövéssel lepte meg Pfaff kapust. Az ellenfelet a szakadék szélére sodorta a válogatott, és bele is taszíthatta volna, ha Clive White angol játékvezető nem csúfolja meg azt, hogy a fair play hazájából érkezett. A második félidő közepén a kiugró Fazekast Pfaff a tizenhatoson kívül, brutálisan „elgázolta”, de a brit bíró csak sárga lapot mutatott fel, jóllehet mindenki biztosra vette: a zsebből a piros kártya kerül elő. (Az eset két főszereplője azóta százszor megbeszélte egymással a dolgot, mivel a magyar csatár és a belga kapus ötpercnyire lakik egymástól Antwerpenben.) Az elnéző dirigens érthetetlen mulasztását hasonlóan súlyos kapushiba követte: a jobbszélen nehézkesen a tizenhatosig jutó Ceulemans átadását Czerniatynski gyengén továbbította a háló felé, de Mészáros váratlanul utat engedett a lassú labdának.  Ez tényleg a peches meccsek kategóriájába tartozott – bár a La Derniere Heure című belga lap a fenséges mérkőzések közé sorolta –, és a magyarok megszólalni se nagyon tudtak a balszerencsés 1-1 után. Garaba Imre maga elé mormolta, hogy 'ilyen gólt nem szabad kapni' míg Mészöly Kálmán vigaszt próbált nyújtani az elkeseredett társaságnak: 'Talpra tudtatok állni, ezt nagyra értékelem.' Az öltözőbe belátogatott Puskás Ferenc is, aki szintén enyhíteni igyekezett a fájdalmat: 'Megtettetek mindent, nincs miért szégyenkeznetek.' A spanyol sajtó szintén igazságtalannak tartotta a kimenetelt, a Marca például leszögezte: 'A magyar csapat produkálta a jobb futballt.' A Diario 16 is ezen az állásponton volt, de megjegyezte azt is: 'A magyaroknak nem lett volna szabad annyi helyzetet kihagyniuk.'


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...