Idén már nem játszik a válogatott
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. október. 24., 09:00
Idén már nem játszik a válogatott

Nem lesz a magyar válogatottnak mérkőzése novemberben. A nemzeti tizenegy az új szövetségi kapitány kiválasztása után, jövő tavasszal játssza következő felkészülési mérkőzését.

Mint ismert, a magyar válogatott a harmadik helyen végzett világbajnoki selejtező csoportjában, így nem sikerült kiharcolnia a pótselejtezőn való részvételt. A második hely megszerzésére ugyanakkor egészen az utolsó fordulóig, október közepéig megmaradt az esély, ezért a Magyar Labdarúgó Szövetségnek nem állt módjában a hollandok és az andorraiak elleni mérkőzésekig lekötnie, véglegesítenie felkészülési mérkőzést a novemberi hivatalos FIFA-meccsnapokra.

A szövetség természetesen felkészült arra az esetre, ha nem sikerül elérni a második helyet, az aláírt előszerződés szerint a csapat idegenben lépett volna pályára. Azonban Egervári Sándor lemondása és annak elfogadása új helyzetet teremtett. Az Andorra elleni mérkőzésre Csábi József kapott felkérést a csapat irányítására, miközben elkezdődött a hosszú távra tervezett szövetségi kapitány kiválasztási folyamata. A novemberi időpontig kevesebb, mint három hét van hátra, ezért az MLSZ vezetése kockázatosnak, felelőtlennek és szakmai szempontból haszontalannak ítélte meg a mérkőzés esetleges elvállalását.

Az MLSZ egyértelmű álláspontja, hogy a válogatott hosszú távú érdekeit a megfontolt, körültekintő kapitányválasztás szolgálja. A pozíció presztízsét jelzi, hogy Egervári lemondása óta számos neves külföldi szakember vette fel a kapcsolatot az MLSZ-szel, és jelezte, lát fantáziát a csapat irányításában, érdekli a szövetségi kapitányi állás.

Az MLSZ vezetése alaposan mérlegeli a lehetőségeket, mielőtt meghozza végső döntését. Fontos, hogy a lehető legjobb megoldás születhessen meg a szövetségi kapitány személyét illetően, és a jövő évi első FIFA-játéknapon a legalkalmasabb szakember irányítása mellett léphessen pályára ismét a magyar válogatott.

Az MLSZ eltökélt szándéka, hogy egy alapos, kiérlelt és körültekintő kiválasztási folyamat után, saját kritériumai alapján találja meg a legalkalmasabb személyt a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A döntést egyebek mellett nehezíti, hogy a szakemberek kiválasztása során azt is tekintetbe kell venni, rendelkezik-e az illető edző élő szerződéssel. A szövetség vezetői szerint jól halad a fenti folyamat, de az érdeklődők számára jelezzük, hogy a jövő héten még nem várható bejelentés ebben a kérdésben.

Ezzel párhuzamosan a szövetség megkezdte a jövő évi első barátságos mérkőzés szervezésével kapcsolatos előkészületeket. Az U21-es válogatott pedig novemberben kétszer is pályára lép tétmérkőzésen: 14-én hazai pályán Albániát fogadja a Bozsik Stadionban, majd négy nappal később Ausztriában szerepel újabb Európa-bajnoki selejtezőkön.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...