Hajnal Tamás új kihívásra készül
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. augusztus. 01., 14:25
Hajnal Tamás új kihívásra készül

A Bundesliga II-ben szereplő Ingolstadt hivatalos honlapján jelentette be, hogy három évre szóló szerződést kötött Hajnal Tamással. A középpályás a szerződés bejelentését követően interjút adott az mlsz.hu-nak.

Az 55-szörös válogatott középpályás 2011-ben szerződött a Stuttgarthoz, és míg az első évében kulcsszerepe volt abban, hogy a csapat bennmaradt az élvonalban, addig az előző szezonban már kevesebb lehetőséget kapott a szakmai stábtól. A középpályás és a Stuttgart nemrégiben közösen döntött a válásról, a nagy terveket szövögető Ingolstadt pedig azonnal lecsapott a játékosra.

- Több klub is bejelentkezett értem az utóbbi hetekben, de az Ingolstadt volt az, amely a legtöbbet tette a szerződtetésem érdekében - mondta Hajnal Tamás. - A város az Audi cég fellegvára, és a vállalat nemrégiben bejelentette, hogy az eddigieknél is jelentősebb energiákat fog befektetni a csapat sikerei érdekében. Három évre szóló szerződést írtam alá, a klub pedig egy hároméves projektet indított el, melynek végéig az élvonalba való feljutás a cél. Külön érdekesség, hogy külön szerződést kaptam az Auditól is, ami öt évre szól, és egyfajta nagyköveti szerepet határoz meg. Ennek aláírásával már a pályafutásom utáni életemre is gondolok, akár hosszabb távon is a klub és az Audi kötelékeiben maradhatok. A klub részéről a vezetők kijelentették: ha a három év lejárta után még érzek elég erőt a folytatáshoz, újabb szerződést kaphatok, később pedig más területen szánnak nekem feladatot. Ha minden jól megy, addigra A-licences edző leszek, és ilyen feladatkörben kapcsolódhatok be a szakmai munkába.

A Bundesliga II küzdelmei két hete kezdődtek meg, az Ingolstadt az első fordulóban hazai pályán 2–1-re kikapott az Auétől, majd Kaiserslauternben 3–1-es vereséget szenvedett, vagyis egyelőre pont nélkül áll a bajnokságban.

- Egy épülő csapat fontos láncszemének, mondhatni vezéregyéniségének igazoltak, játékszervezőként kis túlzással körém szeretnék építeni a csapatot. A szerződés aláírása után részt vettem az első edzésemen a csapatnál. Meggyőző körülmények fogadtak, három éve épült az új stadion, nemrégiben átadott fűthető edzőpályáink vannak, valamint éppen most épül egy új öltözőépület, amit 11 millió euróból készül el a jövő évben. André Weis személyében volt csapattársammal is együtt játszatok, ő tavaly még a Stuttgart kapusa volt. A beilleszkedéssel nem lesz probléma, nagy szeretettel fogadtak a csapattársak. Az átigazolás előtt egyeztettem Egervári Sándorral is, aki megerősített elhatározásomban, elmondta, hogy egy biztos Bundesliga II-es tagsággal "beljebb vagyok" a válogatottnál, mintha bizonytalan helyzetben lennék a Stuttgartban. Új fejezet kezdődik a pályafutásomban, nagy reményekkel várom a jövőt, és bízom benne, hogy segítségére lehetek a csapatnak a tervei megvalósításában - tette hozzá a középpályás.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...