Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is búcsúzik
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2016. október. 19., 11:50
Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is búcsúzik

A válogatott november 15-én, az Andorra elleni világbajnoki selejtezőt követően a svédekkel játszik felkészülési találkozót. A mérkőzés Király Gábor és Juhász Roland búcsúztatása mellett egy ferencvárosi és egy újpesti kötődésű játékos köszöntésére is lehetőséget ad.

Bernd Storck szövetségi kapitány korábban elmondta: nagyon fontos számára, hogy a nemzeti csapatot tovább alakíthassa az Eb-résztvevő Svédország elleni találkozó tapasztalatainak felhasználásával, és hogy fiatal, korábbi U21-es játékosokat próbáljon ki élesben. A szövetségi kapitány, az MLSZ vezetése, és a szurkolók számára ugyanakkor azért is jelentős e novemberi kedd este, mert néhány meghatározó játékosának ekkor köszönheti meg a szövetség a korábbi helytállását.

Arról már visszavonulásuk bejelentésekor döntés született, hogy a két nyári Eb-résztvevő, az összes meccset végig védő Király Gábor, és a három meccsen szerephez jutó Juhász Roland ezen a találkozón lép pályára utoljára a nemzeti együttesben.

Az érintett játékosoktól érkező visszajelzések után az is kijelenthető, hogy az MLSZ két további nemzetközi és válogatott karrierrel rendelkező futballistát, Hajnal Tamást és Vanczák Vilmost is a stadionban fogja köszönteni a szurkolók segítségével, válogatott pályafutásuk lezárásaként.

A Vácról induló Hajnal Tamás igen fiatalon került a Ferencváros együttesétől Németországba, ahol 19 évesen be is mutatkozott a Schalke 04 csapatában. Később futballozott a belga Sint-Truidenben, de legnagyobb sikereit a VfB Stuttgart, és a Borussia Dortmund belső középpályásaként érte el: utóbbi együttessel Német Szuperkupát is nyert. Hazatérése után 2016-ban a Ferencvárossal bajnoki címet ünnepelhetett.

Hajnal|Hajnal Tamás 59-szer szerepelt a válogatottban, tőle is elköszönhetnek a szurkolók A Fradi középpályása Vanczák Vilmossal együtt szerepelt Róth Antal U21-es válogatottjában, majd 2004-től rendszeresen tagja volt a válogatottnak Lothar Matthäus, Erwin Koeman, Bozsik Péter és Egervári Sándor vezetése alatt is. 2013-ig 59 nemzetközi találkozón 7 góllal járult hozzá a nemzeti csapat teljesítményéhez.

Búcsúzik Vanczák Vilmos is

A belső védőként és szélső hátvédként is bevethető Vanczák Vilmos 2002-ben debütált az NB I-ben az Újpest FC csatatában, amellyel a Magyar Kupát és Szuperkupát is begyűjtötte abban az idényben. Szintén a belga Sint-Truiden érintése után a svájci FC Sion játékosa lett, ahol a klub ikonikus személyiségévé nőtte ki magát. Háromszor is megnyerte a Svájci Kupát. Hazatérése után klubkarrierjét a Puskás Akadémia NB II-es csapatának játékosaként folytatta.

A nemzeti csapatba Lothar Matthäus hívta be, és 2004-es debütálása után gyakorlatilag minden szövetségi kapitány számított rá. 2015-ben még Bernd Storck is pályára küldte a belfasti Eb-selejtezőn az utolsó percekben. Összesen 79 mérkőzésen játszott a magyar válogatottban, ezeken a mérkőzéseken pedig 4 gólt szerzett.

Szintén a válogatottal kapcsolatos információ, hogy az andorrai szövetség hivatalosan jelezte az MLSZ-nek, nem tart igényt jegyekre a Groupama Aréna vendég szektoraiba a november 13-i találkozón, így – az ütköző szektor, és a vendég helyek felszabadulásával – több magyar drukker lehet ott a magyar csapat utolsó idei utolsó tétmérkőzésén.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...