- Kezdjük a legkézenfekvőbb kérdéssel: miért döntött az azonnali visszavonulás mellett?
- Azt már régebben eldöntöttem, hogy nyáron befejezem a profi pályafutásomat, a Sturm Graz vezetőivel hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy a jövő évtől nem a pályán segítem a csapatot, hanem valamilyen más funkcióban dolgozom a klub sikereiért. Miután a vártnál gyengébben kezdtük a szezont, a vezetőség úgy döntött, előrehozza a jövő nyárra tervezett drasztikus fiatalítást, így nekem már nem jutott volna szerep az idény végéig. Döntenem kellett, hogy fél évet a kispadon ücsörgök, vagy elmegyek egy másik csapathoz, esetleg a klubbal közösen valamilyen más megoldást találunk. Utóbbi verzió valósult meg, a klub felajánlott vezetői állást, én pedig elfogadtam, ezért pár hónappal előrehoztam a visszavonulást.

- Az elmúlt hónapokban hallani lehetett olyan híreket, hogy itthonról is voltak komoly ajánlatai. Nem csábította a lehetőség, hogy egy-két évre hazajöjjön a magyar NB I-be? Egy jó formában lévő Szabics Imre még harminckét évesen is erőssége lehetett volna itthon bármelyik csapatnak.
- Nem egyik napról a másikra hoztam meg a döntést, előtte informálódtam a lehetőségeimről. Feltettem magamnak a kérdést, hogy akarom-e még a folytatást, de minden a befejezés mellett szólt. Azon a szinten, amit magamnak mérceként felállítottam, már nem tudtam volna hosszú távon szerepelni, és az igazság az, hogy a Sturmnál töltött időszak után másik csapatban sem tudtam elképzelni magam. Másrészt harminckét évesen eljött az ideje annak, hogy a civil pályafutásomat kezdjem el építeni. Játékosként már nem volt számomra perspektíva a labdarúgásban. Nagyon hosszú volt a profiként eltöltött tizenöt év, most pár hónapig gondolni sem akarok a focizásra. Azt el tudom képzelni, hogy néha hobbiból lemegyek játszani a barátokkal, de azt semmiképpen sem, hogy, mondjuk, a rendszerben tolódást gyakoroljam bármilyen csapat tagjaként edzéseken. Lehet, hogy később megváltozik a véleményem, de most úgy látom, tizenöt év profiskodás, bármilyen szép időszak is van a hátam mögött, éppen elég volt.

- Az sem motiválta, hogy Egervári Sándor egészen mostanáig rendszeresen postázta önnek a meghívót a magyar válogatottba?
- A válogatottság nagyon sokat jelentett számomra, de a mérleg nyelvét nem tudta a folytatás felé billenteni. Nagyon jó lehetőséget kaptam a Sturmtól, nem volt értelme ezt veszni hagyni azért, hogy valamilyen szinten még focizhassak egy ideig. Két-három év múlva aligha ajánlottak volna fel hasonlót, úgy éreztem, meg kell ragadnom ezt az esélyt, túl sokat kockáztattam volna, ha visszautasítanom. A döntésemet már a szeptemberi vb-selejtezők előtt meghoztam, de nem akartam azzal zavarni a felkészülést a románok elleni fontos mérkőzés előtt, hogy előhozakodjak ezzel. A válogatott továbbra is rengeteget jelent számomra, nagyon jó a kapcsolatom a stábbal és a játékosokkal. Ha segítségre lesz szükség, rám mindig lehet számítani a csapatnál. Ha kell, vizet hordok a többieknek a válogatott edzésein, vagy felpumpálom nekik a labdákat. A válogatottért bármit szívesen megtennék.



- Említette, hogy hiba lett volna elszalasztani a graziaknál adódó lehetőséget, de azt még nem, hogy pontosan milyen funkciót lát el mostantól a Sturmnál.
- A klubvezetés egy profin működő játékosmegfigyelő részleg megszervezését és vezetését bízta rám. A Sturmnál jelenleg nincs ilyen részleg, pedig szükség és igény lenne rá, ezért most nekilátunk létrehozni. Összetett és felelősségteljes feladatról van szó. Az új divízió egyik feladata, hogy játékosokat találjuk a csapat számára, méghozzá a legjobb labdarúgókat, akik Ausztriában szerepelnek. Figyelni kell, kik lehetnek a lehetséges jelöltek a különböző posztokra, mikor jár le a futballisták szerződése, a kiszemelteket hogyan lehetne megszerezni a klub számára. Figyelemmel kell kísérni a játékosok fejlődését, ki az, aki valamiért megrekedt egy szinten, kivel lehet pótolni az esetleges távozókat. Aprólékosan fel kell térképezni a focistákat, olyan mélységig, hogy kik a szülei, mit eszik, mit iszik, mennyi időt gyakorol az edzések után. Rövid és hosszú távra egyaránt tervezni kell. Ez kőkemény üzlet, komoly összegeket lehet megspórolni egy jól működő megfigyelő részleggel, de nagy a felelősség is, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk, egy-egy döntésen nagyon sok pénz múlhat.

- Profi játékosként aligha figyelte ehhez hasonló menedzserszemlélettel a futballt...
- A labdarúgást, mint üzletet jól ismerem, de egyelőre inkább a játékos szemszögéből. Óriási kihívást jelent az új feladat, ugyanakkor hatalmas lehetőség is ez, hiszen így viszonylag fiatalon megismerhetem a vezetői oldalt a labdarúgásban. Nem tudom megmondani, később hová sodor a sors, de a következő időszakban megszerzett tapasztalatot biztosan jól tudom majd hasznosítani.



- Mennyi időre tervez Grazban? Gondol esetleg arra, hogy egy napon hazatér, és a magyar labdarúgásért dolgozik majd?
- Természetesen én sem felejtem el, hogy honnan jöttem. Nagyon jól érzem magam Grazban, de bízom benne, hogy egyszer otthon kamatoztathatom a tudásomat. Úgy gondolom, jó úton jár a magyar labdarúgás, láthatóak a fejlődés jelei, de szerintem akkor lehet majd igazán rendbe tenni, amikor azok a játékosok, akik tíz-tizenöt évet töltöttek külföldön, hazajönnek, és felelős pozícióba kerülnek a kluboknál, a magyar labdarúgás vezetésében. Mi az igazi profi világban éltünk és élünk, lesz mit átadnunk a megszerzett tudásból az otthoniaknak. Hogy milyen pozícióban dolgoznék szívesen a későbbiekben, még nem tudom. Hamarosan megszerzem az A licences edzői képesítést, de az is lehet, hogy annyira megtetszik a klubvezetésben vállalt munka, hogy folytatni akarom, és ezt választom az edzősködés helyett.

- Egy pályafutás lezárása egyben a számvetés ideje is. Tizenöt év profiskodás után elégedetten tekint vissza karrierjére?
- Elégedett vagyok a sorsommal, a pályafutásomat kereknek érzem. Biztosan lehetett volna szebb is, de sokkal rosszabb is. Megadatott az, hogy megtapasztaljam, milyen évekig a legmagasabb szinten játszani, a Bajnokok Ligájában szerepelni. Az is megvolt, hogy mekkora pofon az, amikor egy ilyen sikeres időszak után egy Augsburg kispadján ülök, és nem tudok előrébb lépni. Utólag hálás vagyok azért, hogy a foci negatív oldalát is átélhettem, ez felbecsülhetetlen tapasztalatot jelentett. Meggyőződésem, hogy a világsztárok zöméből azért nem lesz nagy edző, mert nem tudják, milyen a labdarúgás árnyoldala, amikor valaki heteken keresztül csak a lelátóról nézheti a csapatát. Ez nagyon rossz érzés, de rengeteget lehet belőle tanulni. Voltak nagyon szép pillanataim is, szakmailag ilyen volt a stuttgarti időszak, a BL-szereplés, de a szívemhez a Sturm Grazhoz való visszatérés áll közelebb, amikor az első évben sikerült bajnokságot nyernünk. A válogatotthoz is fűződnek szép emlékek, például a bemutatkozó meccsem, amelyen két gólt is lőttem, vagy amikor öt év kihagyás után Egervári Sándor ismét meghívott az együttesbe, és nem sokkal később gólt szereztem a svédek elleni győztes meccsen.

- Ha már Egervári Sándor csapata szóba került: mire számít a válogatott utolsó két vb-selejtezőjén?
- Továbbra is hiszek abban, hogy megszerezhetjük a második helyet, nem tartom lehetetlennek a győzelmet, de ha szerencsénk van, még bravúrgyőzelem sem kell hozzá Hollandiában. Hosszabb távon mindenképpen szép jövő előtt állhat a csapat, a 2016-os Eb-részvételre nagyon komoly esélyt látok, hiszen nagyszerű a közösség, régóta együtt játszik ez a garnitúra. Nem biztos, hogy mindenki egyetért velem, de szerintem sikeres két év áll mögöttünk, és úgy érzem, ez a válogatott lehet az, amely hosszú idő után ismét kijuthat egy fontos világversenyre.