Fordulatos meccsen vereség Görögországban
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2015. október. 11., 19:57
Fordulatos meccsen vereség Görögországban

Válogatottunk kétszer is vezetett a görögök ellen, de a házigazdák kihasználták védekezési hibáinkat, és 4-3-ra megnyerték az Európa-bajnoki selejtező sorozat utolsó fordulójában rendezett athéni összecsapást.

A magyar válogatott a Feröer elleni győzelmet követően abban a kényelmes helyzetben lépett pályára, hogy a csoport harmadik helye, és a pótselejtező már biztos, de egy görögországi győzelemmel, és a románok esetleges feröeri botlásával még a második pozíciót is megszerezhette. Esélyt kínálhat az Eb-részvételre a legjobb harmadik helyezett pozíciója is, de ebből a szempontból a görögországi mérkőzésnek nem volt már jelentősége.

Bernd Storck több helyen változtatott a kezdőcsapaton, Király Gábor maradt a kapus, a védelem bal oldalára Leandro került, Kádár Tamás ezúttal belső védőt játszott, így Guzmics Richárd ezúttal a cserepadon kapott helyet. A középpálya tengelyében Elek Ákos és Gera Zoltán kezdett, a négytagú támadószekcióban Lovrencsics Gergő, Németh Krisztián, Böde Dániel és Dzsudzsák Balázs kapott helyet.

A görögöknek kevesebb mint öt percre volt szükségük ahhoz, hogy megszerezzék első hazai góljukat az Eb-selejtező sorozatban: egy látványos jobb oldali kényszerítővel négy magyar játékost játszottak át a hazaiak, a középre tett labda elment a hosszú oldalig, ahol érkezett a balhátvéd Kosztasz Sztafilidisz, és 8 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (1-0). Az első húsz percben jelentős labdabirtoklási fölényben játszottak a hazaiak, de a félidő második felére nagyot változott a találkozó képe: kiegyenlítetté vált a játék, és több nagy lehetőséget is kialakítottunk. A 22. percben Dzsudzsák lövése után lepattant a labda, Böde bevetődve beletette a lábát, de néhány centivel a kapu mellé helyezett. A 26. percben egyenlítettünk, Leandro a bal oldalról, az alapvonal közeléből adott be, Sztafilidisz elmélázott, Lovrencsics Gergő pedig ezt kihasználva az öt és feles jobb sarkától a jobb alsó sarokba fejelt (1-1). Nem sokkal később akár a vezetést is átvehettük volna, a 33. percben egy bal oldali szögletet követően Juhász Roland lőtt centikkel a kapu mellé. A félidő utolsó bő tíz perce kiegyenlített játékot hozott, 1-1-gyel vonultak szünetre a csapatok.

A fordulás után a görögök előtt adódott az első lehetőség, de gólt az 54. percben mi szereztünk: Dzsudzsák bal oldali szögletét követően Elek Ákos a rövid saroknál még belepiszkált a labdába, a túlsó kapufánál helyezkedő Németh Krisztián bevetődve, egy lépésről a hálóba továbbított (1-2). Nem sokáig vezettünk, az 57. percben a védősorból kilépő Juhász mögé tették be a labdát a görögök, Panajotisz Tahcidisz élt a lehetőséggel, és 14 méterről a léc alá bombázott (2-2). A 62. percben kihasználtuk első cserelehetőségünket, Lovrencsics Gergő helyére Nikolics Nemanja állt.

DSC_8895|

Mindkét oldalon sok volt a pontatlanság, kiszámíthatatlan volt, hogy melyik csapat tudja a maga javára fordítani a találkozót. Az egyenlítő gól után a görögöknek volt egy-két távoli lövésük, majd Elek Ákos előtt adódott rövid időn belül két lehetőség. Bernd Storck az utolsó húsz percre behozta a keret két legfiatalabb tagját, Nagy Ádámot és Kalmár Zsoltot. Utóbbi a 75. percben főszerepet játszott a harmadik magyar gól megszületésében: két védő között tört be a görög 16-oson belülre, ott egy csellel tisztára játszotta magát, majd nagyszerűen tette ki a jobbösszekötő helyén teljesen egyedül érkező Németh Krisztiánnak, aki 8 méterről a léc alá lőtt (2-3). Sajnos ezúttal sem sokáig tudtuk megtartani az előnyt, a 79. percben egy mélységi passzt nem tudtunk levédekezni, Mitroglu léphetett ki a labdával a 16-osunkon belül, majd higgadtan kilőtte a jobb alsó sarkot (3-3).

A 83. percben Nikolics előtt adódott lehetőség, de a kapu fölé fejelt egy bal oldali beadás után, a görögök válaszcsapása azonban jóval pontosabb volt, Holebasz bal oldali beadását követően Panajotisz Kone fejelt Leandro mellől, 4 méterről a hálóba (4-3). A hátralévő időben még Fiola Attila előtt adódott egy lehetőség, de az eredmény nem változott, a görögök megszerezték első győzelmüket a selejtező sorozatban, míg a mieink a harmadik helyen zárták a sorozatot. A második románok 3-0-ra nyertek Feröeren, Észak-Írország pedig 1-1-es döntetlent ért el a finnek ellen.

Görögország–Magyarország 4–3 (1-1)
Athén, Karaiszkakisz Stadion. V: Bebek
Görögország: Karnezisz – Kiciu, Morasz, Papasztathopulosz (Canetopulosz, 63.), Sztafilidisz (Holebasz, 35.) – Szamarisz, Tahcidisz – Mandalosz, Fortunisz, Pelkasz – Mitroglu.
Magyarország: Király G. – Fiola, Juhász R., Kádár, Leandro – Lovrencsics (Nikolics, 62.), Elek, Gera (Nagy Á., 71.), Dzsudzsák (Kalmár, 71.) – Böde, Németh K.
Gólszerző: Sztafilidisz (5.), Tahcidisz (57.), Mitroglu (79.), Kone (86.) ill. Lovrencsics (26.), Németh K. (54., 75.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...