Együtt a Románia ellen készülő válogatott
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2009. augusztus. 10., 20:00
Együtt a Románia ellen készülő válogatott

Hétfő délután az MLSZ telki edzőcentrumában találkoztak a Románia elleni barátságos mérkőzésre készülő válogatottunk tagjai. A Puskás Ferenc Stadionban szerdán 20 órakor kezdődő, a februárban meggyilkolt kiváló kézilabdázó, Marian Cozma emlékére megrendezendő mérkőzés, valamint válogatottunk iránt óriási az érdeklődés - ezt az is alátámasztja, hogy számos televíziós stáb, újságíró és fotóriporter volt jelen a találkozón.

A sajtó képviselőinek bő félórájuk volt arra, hogy interjúkat készítsenek Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal és a csapat tagjaival, azoknak a fotóriportereknek pedig, akik csapatképet szeretnének csinálni, a válogatott kedd délutáni edzése előtt, 18.15-kor lesz erre lehetőségük.

A játékosok sorra adták az interjúkat, a legtöbb kérdést talán a nyáron klubot váltók (a Watfordból az Ipswichbe igazoló Priskin Tamás, a Salzburgból Debrecenbe szerződő Bodnár László), a válogatott keretbe három év után visszatérő Király Gábor, valamint az áprilisi sérülése után ismét egészséges Torghelle Sándor kapta.

Torghelle, aki csapata hétvégi bajnokiján már játszott harminc percet, elmondta, bár fizikálisan van még némi lemaradása, már teljesen egészséges, így Erwin Koeman akár kezdőként is számíthat rá. Király Gábor arról beszélt, nagy öröm számára, hogy az 1860 Münchenben ismét játéklehetőséghez jutott, és rendkívül megtisztelő, hogy a kapitány számít rá a keretben. Szélesi Zoltánnak egyelőre nincs csapata, a védő szerződése lejárt Strasbourgban, így most szabadon igazolható. Mint mondta, jó néhány klub érdeklődik iránta, több megfigyelő a szerdai mérkőzésre jön megnézni őt.

Természetesen minden újságíró kíváncsi volt Erwin Koeman véleményére. A kapitány leszögezte: bár szerdán 'csak' barátságos meccset játszunk Romániával, ahogy minden találkozón, ezen is nagyon fontos, milyen eredményt ér el a csapat.

- Két sorsdöntő vb-selejtező előtt állunk, szeptember 5-én Svédországot, 9-én pedig Portugáliát fogadjuk - nyilatkozta a szakvezető. - Ez a meccs remek alkalom a felkészülésre, és bár a románok játékstílusa inkább második ellenfelünkéhez, a portugálokéhoz hasonlít, így is jó lehetőség a közös gyakorlásra. Örülök, hogy egyre több futballistánk kap stabil lehetőséget klubcsapatában, hiszen ez nagyon fontos a válogatott eredményessége szempontjából.

Jó egyórás edzésen vettek részt a játékosokErwin Koeman elmondta játékosainak, élvezzék nyugodtan azt a népszerűséget és szeretetet, amely a szurkolók részéről körülveszi őket, de ne feledjék: a két világbajnoki-selejtező a legfontosabb, mindent ezek eredményes megvívásának rendeljenek alá.

A kapitány késő délután bő egyórás foglalkozást tartott a csapatnak. A játékosok különböző labdás gyakorlatokat végeztek, s azok, akik vasárnap léptek pályára, vagy fáradtabbnak érezték magukat, kisebb terhelést kaptak. Utolsóként, az edzés derekára megérkezett Vadócz Krisztián is, vele egészült ki a keret, amelynek minden tagja egészséges.

Válogatottunk keddi programjában délelőtt fizikai teszt, délután pedig tréning szerepel. Ez utóbbi előtt, 18.15-től nyílik lehetőség a fotóriporterek számára csapatkép készítésére.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...