Egyenlíthetünk Izrael ellen
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2012. augusztus. 15., 00:37
Egyenlíthetünk Izrael ellen

A magyar és az izraeli válogatott eddig négy hivatalos mérkőzést vívott egymással. Jelenleg az izraeliek felé billen a mérleg nyelve.

A két válogatott 1992-ben, Budapesten játszotta első egymás elleni mérkőzését, Jenei Imre szövetségi kapitány egy meglehetősen rutintalan válogatottat állított ki az izraeliek ellen. Mindössze három játékos, a váci Nagy Tibor, az MTK-s Balog Tibor és a Feyenoordból hazahívott Kiprich József ért addigra el a kezdőcsapat tagjai közül a tizedik válogatottságáig. A magyar válogatott nagy mezőnyfölényben játszott, de nem tudott gólt szerezni, 0-0 lett a vége. A vendégek közül többen Avi Cohen, Nir Klinger, Eyal Berkovitz, Tal Banin, Avi Nimni, Alon Harazi és Shalom Tikva később nagyon szép karriert futottak be. Harazi, Klinger, Nimni, Banin és Berkovic is az első tíz között van az izraeli örökranglistán a válogatott szereplési számait tekintve. 

1995 közepén Siófokon mérkőzött meg másodszor egymással a két csapat, akkor közvetített utoljára válogatott mérkőzést a legendás rádióriporter, Szepesi György – ötven évvel a számára az elsőt jelentő magyar–osztrák után. A mérkőzés két gólt hozott, mindkettőt a vendégek lőtték. Az elsőt a kor egyik legjobb és legnépszerűbb izraeli játékosa, Haim Revivo, a másodikat pedig Offer Mizrahi, aki sem előtte, sem utána nem szerzett gólt nemzeti tizenegyükben. Érdekesség, hogy a  magyar csapatban négy olyan játékos (Sallói István, Hamar István, Márton Gábor, Halmai Gábor) is szerepelt, aki nem sokkal később éppen Izraelben futott be szép karriert, a kapus Végh Zoltán pedig éppen akkoriban szerződött a Hapoel Haifához.

Számunkra a legszebb emlék a 2000-es, budapesti, a Fáy utcában játszott találkozó, amelyet Illés Béla és Horváth Ferenc egy-egy góljával megnyert a magyar csapat. 

A két csapat egyetlen izraeli mérkőzése a hazaiak sikerét hozta 2009 februárjában. A magyar válogatott nem játszott alárendelt szerepet, de nem volt szerencséje. A második félidő 32. percben Golan kapuralövése után a labda megpattant a keresztbe mozgó Josszi Benajunon – az izraeliek legnagyobb menőjéről, aki akkoriban éppen a Liverpool FC játékosa volt –, s a magyar kapuba jutott, ezzel alakult ki az 1-0-s végeredmény.

A négy mérkőzésen négy szövetségi kapitány – Jenei Imre, Mészöly Kálmán, Bicskei Bertalan és Erwin Koeman – dirigálta a csapatunkat, összesen 55 magyar játékos lépett pályára. A szereplések számát tekintve Illés Béla a rekorder, aki az első három meccsen játszott. A mostani kerettagok közül Király Gábor védett a 2000-es mérkőzésen, Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Halmosi Péter, Hajnal Tamás, Juhász Roland, Szalai Ádám és Vanczák Vilmos pedig pályára lépett a 2009-es, tel-avivi találkozón.

Az eddigi mérkőzések:

1992. 09. 23., Budapest: Magyarország–Izrael  0-0
1995. 08. 16., Siófok: Magyarország–Izrael  0-2
2000. 06. 03., Budapest: Magyarország–Izrael  2-1
2009. 02. 11., Tel-Aviv: Izrael–Magyarország  1-0

 

(fotók: ifj. Thaly Zoltán)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...