Egervári Sándor kihirdette a románok és az észtek elleni keretet
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. augusztus. 26., 15:30
Egervári Sándor kihirdette a románok és az észtek elleni keretet

Juhász Roland sérülése miatt nem játszhat a soros vb-selejtezőkön.

Egervári Sándor kihirdette a románok elleni bukaresti (szeptember 6., 20.00) és az észtek elleni hazai (szeptember 10, 20.30, Puskás-stadion) világbajnoki selejtezőre készülő keretet. A csehek elleni kerethez képest van néhány változás az együttesben, nem léphet pályára az előző meccset csapatkapitányként végigjátszó Juhász Roland, aki a Videoton FC vasárnapi bajnokiján szenvedett térdsérülést, és az első orvosi vizsgálatok alapján hosszabb kihagyás vár rá. Nem lesz ott az együttesben Pintér Ádám sem, akinek továbbra sincs csapata, ezért Egervári Sándor egyelőre nem számít a játékára.

Tagja viszont a csapatnak Szakály Péter, a DVSC-Teva középpályása, miután nagyszerű formában kezdte a szezont, ezt jelzi az is, hogy öt forduló után már négy gólnál jár az OTP Bank Ligában. Ugyancsak kerettag Németh Krisztián, aki a holland Rodában kezdte jól az idényt.

Kovács István, a Videoton FC középpályása a bukaresti mérkőzésre nem utazik el a válogatottal, ehelyett az U21-es válogatottban léphet pályára a bosnyákok elleni hazai Eb-selejtezőn, s csak ezt követően csatlakozik Egervári Sándor együtteséhez, így az észtek ellen már számíthat rá a szövetségi kapitány.

- Vannak sajnálatos távolmaradók, Juhász Roland hétvégi sérülése nagyon komolynak tűnik, nem számíthatunk a játékára szeptemberben. Szomorú történet, hogy Pintér Ádámnak továbbra sincs csapata, ezért bármennyire is alapembere a válogatottnak, lemondtunk a meghívásáról - mondta a hiányzókról Egervári Sándor.



A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Király Gábor (1860 München)
Megyeri Balázs (Olimpiakosz)

Védők:

Vanczák Vilmos (Sion)
Fiola Attila (MVM Paks)
Mészáros Norbert (DVSC-Teva)
Guzmics Richárd (Haladás)
Lipták Zoltán (Győri ETO)
Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth)
Kádár Tamás (DVTK)
Laczkó Zsolt (Sampdoria)
Gyömbér Gábor (Ferencváros)

Középpályások:

Varga József (Middlesbrough)
Elek Ákos (DVTK)
Hajnal Tamás (Ingolstadt)
Koman Vladimir (FK Krasnodar)
Lovrencsics Gergő (Lech Poznan)
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
Szakály Péter (DVSC-Teva)
Kovács István (Videoton FC)

Támadók:

Szabics Imre (Sturm Graz)
Szalai Ádám (Schalke 04)
Böde Dániel (Ferencváros)
Németh Krisztián (Roda)

Biztonsági tartalékok:

Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg)
Pátkai Máté (Győri ETO)
Varga Roland (Győri ETO)
Nikolics Nemanja (Videoton FC)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...