Debrecenben törnék meg hosszú góltalanságukat a litvánok
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2015. június. 04., 08:16
Debrecenben törnék meg hosszú góltalanságukat a litvánok

Bizonyítási vágy fűti a ma este pályára lépő litván válogatott tagjait: a legutóbbi négy hivatalos mérkőzésükön nem tudtak gólt szerezni. Október közepe óta három Eb-selejtezőn a svájciak, a szlovénok és az angolok ellen veszítettek, illetve barátságos találkozón az ukránokkal döntetlent játszottak.

Mindazonáltal van még reményük arra, hogy javítsanak, a második helyen álló szlovén és a harmadik svájci válogatott is „csak” három ponttal előzi meg őket. Bő egy héttel a debreceni találkozó után, Vilniusban, éppen a helvéteket fogadják majd, erre a találkozóra szeretnének jól felkészülni a magyar válogatott ellen.

A szövetségi kapitányi tisztséget betöltő Igoris Pankratjevas 2012 márciusában került a szövetség kötelékébe, ő volt László Csaba első számú segítője az erdélyi edző ottani szerepvállalása idején. 2013 szeptemberében még csak ideiglenes megbízatással kapta meg a válogatottat, majd az év decembere óta kinevezett kapitány.

A szakember a légiósokra épít, ez egy fiatal csapat, amelyben nyolcan játszottak tíznél többször az országos válogatottban, s mindössze négyen vannak húsz szereplés fölött (a mi válogatottunkban éppen egy csapatnyi játékos lépte át a húszas határt).

A legjobb játékosuk Deivydas Matulevičius, aki a legutóbbi éveit a román élvonalban, a zsilvásárhelyi Pandurii színeiben töltötte. Az ottani bajnokságban eddig 69 mérkőzésen 24 gólt szerzett. A litván topjátékosokra jellemző módon szerepelt már ő is a lengyel bajnokságban, az Odra Wodzislaw és a Cracovia játékosaként. A válogatottban eddig 19 mérkőzésen 5 gólt szerzett.

A csapat kapitánya, az izraeli klubban futballozó Tadas Kijanskas a 30. évében jár, 41-szeres válogatott. 2010-től három éven át Lengyelországban játszott, azóta a Hapoel Haifa középső védője. Ugyancsak izraeli klub tagjaként érkezett Debrecenbe Mindaugas Panka, aki Kijanskashoz hasonló utat jár: a Widzew Lódz és a Ruch Chorzów egykori tagja ugyancsak Lengyelországból került Izraelbe, a Hapoel Ironi Kirijat Smona játékosa.

Tekintélyes játékos a holland Cambuur védője, Vytautas Andriuškevičius is, akinek a lengyel Lechia jelentette hajdanán az ugródeszkát, majd a Djurgårdenben futballozott a hollandiai szerződtetés előtt. Az orosz élvonalban játszott a legutóbbi idényben (igaz, csak 10 mérkőzést) a Torpedo Moszkva játékosa, Tomas Mikuckis. 2010 óta orosz csapatokban szerepel, a mostani élvonalbeli idény a kivételt jelentette eddigi karrierjében.

A fiatalok közül különösen három támadóra lesz érdemes figyelni. A 21 éves szélső, Donatas Kazlauskas az esztendő eleje óta a lengyel Lechia Gdańsk tagja, igaz, mindössze 19 percnyi játéklehetőséget kapott a bajnokságban. Megjegyzendő, hogy a 2014-es litván bajnokságban 23 mérkőzésen 12 gólt szerzett. A még nála is másfél évvel fiatalabb Simonas Stankevičius 16 éves kora óta a Leicester City akadémiáján nevelkedett, az angol ligapiramisban még nem mutatkozott be. Igaz, az utóbbi hónapokban alapember lett a válogatottban. Mindkettőjüknél előrébb tart Lukas Spalvis, az Aalborg játékosa, aki a piros-fehérekkel dán bajnok és kupagyőztes is volt 2014-ben.

A litván keret

Kapusok

Saulius Klevinskas
1984. 04. 02., FK Žalgiris, 3 válogatottság, 0 gól

Edvinas Gertmonas
1996. 06. 01., FK Atlantas, újonc

Védők

Vytautas Andriuškevičius
1990. 10. 08., SC Cambuur, 17/0

Rolandas Baravykas
1995. 08. 23., FK Atlantas, újonc

Deividas Česnauskis
1981. 06. 30., FK Trakai, 57/4

Georgas Freidgeimas
1987. 09. 10., FK Žalgiris, 16/0

Tadas Kijanskas
1985. 09. 06., Hapoel Haifa, 41/1

Linas Klimavičius
1989. 04.10., FK Trakai, újonc

Tomas Mikuckis
1983. 01. 13., Torpedo Moszkva, 11/0

Egidijus Vaitkūnas
1988. 08. 08., FK Žalgiris, 16/0

Középpályások

Karolis Chvedukas
1991. 04. 21., Sūduva, 11/0

Donatas Kazlauskas
1994. 03. 31., Lechia Gdańsk, 3/0

Mantas Kuklys
1987. 06. 10., FK Žalgiris, 8/0

Vytautas Lukša
1984. 08. 14., FK Žalgiris, 19/0

Saulius Mikoliūnas
1984. 05. 02., Sahtyor Szalihorszk, 72/5

Mindaugas Panka
1984. 05. 01., Ironi Kirjat Smona, 33/0

Gratas Sirgėdas
1994. 12. 17., VfB Stuttgart II, 3/0

Vykintas Slivka
1995. 04. 29., ND Gorica, újonc

Csatárok

Deivydas Matulevičius
1989. 04. 08., Pandurii Târgu Jiu, 20/5

Lukas Spalvis
1994. 07. 27., Aalborg B., 4/1

Simonas Stankevičius
1995. 10. 03., Leicester City, 8/0

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...