Dárdai Pál: Győzni megyünk Finnországba
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2015. június. 02., 13:09
Dárdai Pál: Győzni megyünk Finnországba

A pénteki, litvánok elleni debreceni felkészülési mérkőzésre és a jövő szombati, finnek elleni Eb-selejtezőre készülő válogatott szövetségi kapitánya elárulta: új taktikai elemeket is kipróbál az első mérkőzésen.

Dárdai Pál a Puskás Ferenc Stadionban tartott pörgős, kemény keddi edzést követő pályaszéli sajtótájékoztatón elmondta: a litvánok ellen mindkét félidőben más játékrendszert szeretne kipróbálni, akinek csak tud, lehetőséget ad a játékra a keretből, és több taktikai újítással is kísérletezik majd, de azért nem teríti ki az összes lapját a finnek elleni selejtező előtt, szeretne meglepetéssel szolgálni Helsinkiben.

- Természetesen győzni szeretnénk a litvánok elleni pénteki mérkőzésen, de ezúttal nem az eredmény a legfontosabb számunkra, előfordulhat, hogy a szokásosnál pontatlanabb lesz a játék, mert a következő napokban a fizikális felkészítésre koncentráltunk, és a kemény munka után nem lesznek frissek a labdarúgók - fogalmazott a kapitány. - Nekünk a finnek elleni mérkőzésre kell a legjobb formánkat hozni, mert azt a találkozót szeretnénk megnyerni, győzelemért utazunk Helsinkibe. A görögök és a finnek elleni selejtezőkre négy pontot terveztünk be, és a márciusi döntetlen akkor ér valamit, ha most nyerni tudunk Helsinkiben.

- Az első edzésen még látszott, hogy félig-meddig már szabadságon érezték magukat a keret tagjai, ma azonban már nagyszerű ritmusban edzettek a játékosok, megértették, hogy nincs más lehetőség, ezt a néhány napot alaposan meg kell hajtaniuk. Vannak sérültjeink, Juhász Rolandról még nem tudjuk, mikor épülhet fel, Gera Zoltán néhány nap múlva talán már teljes értékű munkát végezhet - tette hozzá a kapitány.

[galleryRel id="92483|Válogatott edzés]

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...