Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2010. augusztus. 10., 21:23
Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Egervári Sándor szövetségi kapitány kora este a Wembley-stadionban tartott edzést a válogatott tagjainak, ezt megelőzően Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, és Berzi Sándor alelnök látogatták meg az együttest.

Csányi Sándor a válogatott ebédjét követően látogatta meg a csapatot, és a vizitálás során rövid beszédet is tartott a futballistáknak. A szövetség első embere többek között elmondta: hosszú távon számol a nemrégiben kinevezett szakmai stábbal, és hisz abban, hogy a válogatott eredményei is javulnak majd a jövőben. E cél érdekében olyan labdarúgókra van szükség a nemzeti együttesben, akik minden körülmények között a maximumot adják a válogatottban, és kiérdemlik, hogy a címeres mezben futballozhatnak.

A londoni idő szerint 19 órakor kezdődő edzésen a keret minden játékosa részt vett, a szakmai stáb már a holnapi meccs jegyében gyakoroltatta a taktikai elemeket futballistáival.

A tréninget megelőzően Egervári Sándor és Gera Zoltán vett részt válogatottunk sajtótájékoztatóján. A szövetségi kapitánytól az újságírók először azt kérdezték, hogy milyen érzés első alkalommal felkészíteni az együttest, mire Egervári Sándor elmondta: kellő rutint szerzett már edzői pályafutása során, ezért nem izgul a találkozó kapcsán, inkább a mérkőzés után lesznek álmatlan éjszakái, mert akkor már folyamatosan a látottak elemzése foglalja le gondolatait. A szakvezető hozzátette: csupán két napig tudott együtt készülni a csapat, ezért ő maga is kíváncsian várja, mit lát majd játékosaitól a pályán, és úgy érzi, a futballisták kellő összpontosítással és bizonyítási vággyal várják a találkozót.

Gera Zoltánt az angol válogatott vb-teljesítményéről faggatták, s válogatottunk csapatkapitánya elmondta, továbbra is a világ egyik legjobb csapatának tartja holnapi ellenfelünket. Felvetődött az angol bajnokságban sokak által javasolt téli szünet témája is, Gera Zoltán ezzel kapcsolatban kijelentette: ő maga szívesen játszik télen is mérkőzéseket a Premiershipben. Támadónk ezt követően újságírói kérdésre Bobby Zamoráról beszélt, és úgy fogalmazott, büszke, hogy egy ilyen remek futballistával szerepelhet egy csapatban, az angol válogatottbeli debütálására készülő csatárral kiválóan megértik egymást a pályán, és - a holnapi összecsapást leszámítva - szívből drukkol a sikereiért.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...