Bernd Storck: Ebben a meccsben ennyi volt
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2015. szeptember. 04., 23:49
Bernd Storck: Ebben a meccsben ennyi volt

A magyar válogatott szövetségi kapitánya elégedett az egy megszerzett ponttal a románok ellen.

A Románia elleni 0-0 után a magyar válogatott nem került közelebb a második hely megszerzéséhez, de Bernd Storck megbízott szövetségi kapitány szerint a döntetlen jó eredmény a román válogatott ellen, és egy esetleges belfasti sikerrel a második hely is látótávolságba kerülhet.

- Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, a román válogatott remek csapat, nekünk pedig nehézségeink voltak az elmúlt napokban, többen sérültek voltak, míg mások keveset játszottak klubcsapataikban, ezért nem voltak a legjobb formában - értékelt a mérkőzés után Bernd Storck. - Szervezetten próbáltunk játszani, ezt jól meg is valósította a csapat, emellett nem vállalhattunk rizikót, mert az ellenfél nagyszerű középpályásokkal rendelkezik, és az esetleges labdavesztések középen nagyon kockázatosak lettek volna, ezért próbáltunk hosszú labdákkal operálni. Elégedett vagyok a játékunkkal, végig a maximumot hozták a játékosok, ebben a mérkőzésben ennyi volt benne. Szerettünk volna gól szerezni, és volt egy-két lehetőségünk is, de a románok is veszélyesek voltak, Király Gábor nagyszerű teljesítményt nyújtott a kapuban. A lefújás után gratuláltam a játékosoknak a mai teljesítményért, a világranglista hetedik helyezettje ellen játszottak nagyon jó meccset. Továbbra is reális cél a harmadik hely megszerzése, de egy sikeres észak-írországi mérkőzéssel akár a második helyhez is közel kerülhetünk. Holnap derül ki, hogy milyen állapotban vannak a játékosok, és kikre számíthatunk hétfőn, abban viszont biztos vagyok, hogy változtatni kell néhány poszton.

- Jó meccset játszottunk, főleg az első félidőben tetszett a csapatom játéka, a második félidő már sokkal kiegyensúlyottabb volt - mondta a mérkőzés végén Anghel Iordanescu. - A szünetig többet birtokoltuk a labdát, nyomás alatt tudtuk tartani az ellenfelet. Végig támadó szellemben próbáltunk játszani, de nem tudtunk elegendő helyzetet kialakítanui, ezért maradt el a három pont megszerzése. Úgy gondolom, továbbra is elmondható, hogy a csoport elején álló mindhárom válogatottnak megvan az esélye az első két hely megszerzésére.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...