Belekben a válogatott
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2014. január. 31., 21:43
Belekben a válogatott

A magyar válogatott megérkezett a törökországi Belekbe, ahol Pintér Attila már az első edzését is megtartotta.

A péntek reggeli, budapesti indulás után – ugyan néhány órás késéssel – megérkezett a csapat a törökországi célállomásra. A tervek szerint a társaság az elkövetkező időszakban napi két edzésen vesz majd részt. Pintér Attila szövetségi kapitány péntek este hétkor vezényelte pályára játékosait, és másfél órás foglalkozást tartott.

A kapitány többször is hangsúlyozta, hogy reményei szerint sok mindent elérhet a kerettel a kint tartózkodás alatt. Pintér Attila úgy látja, az együtt töltött idő alatt fejleszthető a csapatrészeken belüli összhang. Elsősorban az egységes védekezést igyekszik begyakoroltatni, az esti edzés nagy része ennek jegyében telt.

Vécsei Bálint, a Budapest Honvéd játékosa úgy érezte, minden feltétel adott ahhoz, hogy a csapat eredményesen készüljön.

- A kezdeti nehézségek miatt összességében hosszúra sikeredett a nap, de végül sikerült egy jó edzéssel befejezni. Főleg taktikai elemeket gyakoroltunk, a védekezésre összpontosítva - kezdte Vécsei Bálint, aki még vár első bemutatkozására a felnőtt csapatban.

A középpályásnak nem idegen terep Törökország, hiszen nemrégiben a Galatasaray edzésein vett részt, ahol többek között Didier Drogbával és Wesley Sneijderrel is együtt készülhetett.

- Már jártam Törökországban, de Belekben még nem. Nagyon jó körülmények fogadtak minket, úgy érzem, hogy jó a hangulat és minden feltétel adva van ahhoz, hogy eredményesen dolgozzunk - mondta Vécsei Bálint.

A tervek szerint a közeli napokban bővül majd a kinti keret létszáma. A Haladás játékosai az este folyamán külön érkeztek, szombatra várják a táborba a győrieket, míg a Videoton játékosai hétfőn csatlakoznak a többiekhez.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...