Az utolsó pillanatban bukták el a győzelmet az észtek
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. szeptember. 06., 23:02
Az utolsó pillanatban bukták el a győzelmet az észtek

A magyar válogatott vb-selejtező csoportjának másik két két mérkőzése közül a törökországi papírforma-eredményt hozott: a törökök 5-0-ra nyertek Andorra ellen. A másik ellenben meglepetést: az észtek otthon tartottak egy pontot a listavezető, eddig százszázalékos hollandok ellen. S csak néhány másodpercen múlt, hogy nem tudtak nyerni!

Tallinnban Arjen Robben már a második percben vezetést szerzett a hollandoknak, az Oranje akkor talán azt hitte, sima mérkőzés vár rá. Ám Konstantin Vassiljev a 18. percben kiegyenlített, majd az 57. percben a vezetést is megszerezte az észteknek. Úgy tűnt, nyernek a hazaiak, de a hollandok a 93. percben tizenegyest kaptak, amelyet Robin van Persie értékesített. Az utolsó pillanatokban a hazaiak legrutinosabb védője, Raio Piiroja megkapta a második sárga lapját, s így kizárta magát a budapesti mérkőzésről.

Az észtek az alábbi összeállításban játszottak: Sergei Pareiko – Jääger, Piiroja, Klavan, Kruglov – Henrik Ojamaa (Mikk Reintam, 96.), Aleksandr Dmitrijev, Martin Vunk, Joel Lindpere (Gert Kams, 85.) – Konstantin Vassiljev, Henri Anier (Sergei Zenjov, 56.). A két magyarországi légiós, Tarmo Kink és Jarmo Ahjupera a kispadon ült.

A törökök 5-0-ra nyertek, Umut Bulut három, Burak Yilmaz és Arda Turan egy-egy gólt szerzett.

A vb-selejtező csoport állása:

1. Hollandia 19 pont
2. Románia 13 pont
3. Magyarország 11 pont
4. Törökország 10 pont
5. Észtország 6 pont
6. Andorra 0 pont

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...