Éppen kilencven évvel ezelőtt egy döntetlennel kezdődött a mérkőzések sora: Kiss Gyula szövetségi kapitány együttese az Üllői úton, némi meglepetésre, csak 1:1-es döntetlent játszott a svájciakkal. A két ország futballmúltja alapján mindenki győzelmet várt itthon a csapattól, ugyanakkor aggodalomra adott okot, hogy a kapitány hat újoncot is bevetett. Más kérdés, hogy olyan tehetséges játékosok voltak közöttük, mint Híres-Hirzer Ferenc, aki aztán a Juventusszal nyert olasz bajnoki címet (mi több, egyike annak a hat játékosnak, aki itáliai bemutatkozó évében az élvonal gólkirálya lett, a névsor önmagáért beszél: Michel Platini, Andrij Sevcsenko, Gunnar Nordahl, John Charles, Nyers István és a 'Gazella'), valamint a később Itáliában a WM-rendszert az olaszokkal megismertető edző, Weisz Árpád, a „Csili”. Orth György lecserélése után (69. perc) csupa újonc alkotta a magyar csatársort (Paulusz, Kósa, Jelinek, Hirzer, Weisz) a az ugyancsak debütáló Fehér kapus, valamint a Fogl II, Mándi (Kovács L.) – Kertész II, Szabó J., Blum védő- és fedezetsor előtt. Az egyetlen magyar gólt Blum Zoltán lőtte a 63. percben, kiegyenlítve Merkt a 19. percben szerzett találatát.

Hatvan évvel ezelőtt a magyar válogatott Varsóban játszott – akkoriban a lengyelek nem voltak azonos súlycsoportban az Aranycsapat játékosaival. A nemzetközi barátságba még az is belefért, hogy hazai bíró dirigálja a mérkőzést. Már a félidőben ötgólos volt az előnyt, a második játékrészre lefékezett Sebes Gusztáv együttese. Így aztán akár csodaszámba is vehetjük, hogy a második 45 percet a lengyelek 1:0-ra megnyerték. Persze, az nem sokat számított, ellenben a ténnyel, a duplázó Kocsis Sándor és Puskás Ferenc, valamint Hidegkuti Nándor révén a válogatott gyorsan eldöntötte a találkozó sorsát. Az 5:1-es diadalnak Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, az újonc Dalnoki Jenő, Kovács Imre, Bozsik József, Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc és Czibor Zoltán volt részese.

Az 1958-as világbajnokságon a magyar válogatott egyetlen mérkőzésen játszott úgy, ami az Aranycsapat teljesítménye méltó folytatásának nevezhető: 4:0-ra verte a szerény képességű mexikói csapatot. Sandvikenben a walesiek elleni döntetlen és a svédek elleni vereség után csak a győzelem tarthatta életben a továbbjutási reményeket. (Ám a siker ellenére két nappal később újabb mérkőzést kellett játszani a walesiekkel a csoport második helyéért, a vereség pedig hazaküldte a csapatot.) A közép-amerikai ellen Tichy Lajos két gólt szerzett, majd Sándor Károly és Bencsics József is lőtt egyet-egyet. Húsz év után ez volt az első világbajnoki mérkőzésünk, amelyen nem Grosics Gyula védett – de ez a gyakorlatban csak annyit jelentett, hogy az 1954-es tornán és a két addigi 1958-as találkozón védő Fekete Párduc helyére e találkozóra a dorogi Ilku István állt. Előtte a Mátrai, Sipos, Sárosi – Szojka, Kotász – Budai II, Bencsics, Hidegkuti, Tichy, Sándor összeállítású csapat játszott, ezúttal Bozsik József, Bundzsák Dezső és Fenyvesi Máté is pihent az első számú kapus mellett.

1969-ben egy nehéznek tűnő, mégis a győzelem reményével kezdett világbajnoki selejtezőn játszott a magyar csapat Koppenhágában. Az volt a tavasz harmadik vb-selejtezője, Sós Károly csapata nagyon jól állt, mivel legyőzte otthon a csehszlovákokat és idegenben az íreket. Gólváltással kezdődött a mérkőzés, Sörensen vezető gólját Bene Ferenc gyorsan kiegyenlítette, a 6. percben már 1:1-re álltunk. A 35. perctől több dráma sűrűsödött öt percbe, mint néhányszor fél évbe. Előbb Dunai II Antal sérülés miatt kénytelen volt lemenni a pályáról, újpesti névrokona, Dunai III Ede váltotta. Egy perccel később a dánok vezetést szereztek, Ulrik Le Fevre révén. Újabb egy perccel később következett Albert Flórián szörnyű sérülése, majd a 39. percben Farkas János egyenlítése. Ha így marad az eredmény (de ugyanúgy alakulnak a további eredmények, ahogy alakultak, a magyar válogatott mehet Mexikóba, nincs Marseille, nincs futballunk Mohácsa. Ám a 63. percben Ole Madsen még lőtt egy gólt, s a dánok 3:2-re nyertek.

Albert Flórián – Életem a Fradi című, Kiss Lászlónak tollba mondott könyvében – így emlékezett vissza a szörnyű jelenetsorra: 'Az a találkozó, azaz az Engedahl kapussal való találkozás – 1969. június 15-én, 13 óra 49 perckor – lett a vesztem. Számomra befejeződött a selejtező, aztán lassan egész pályafutásom is… Az Idraetspark gyepén éreztem, nagy a baj, ezúttal alighanem többről lesz szó. Csak így történhetett, hogy még az órára is felnéztem, és agyam rögzítette az időpontot: háromnegyed kettő múlt négy perccel! Engedahllal – akinek a nevét egyébként nem biztos, hogy megjegyzem – ketten mentünk a labdáért, s én voltam előnyben. Ahogy fordultam, húztam volna el mellette a labdát, a kapus úgy vetődött a lábamra, hogy a térdem megcsavarodott. Szalagszakadás! Akkoriban – a porcleválás mellett – ez volt a futballisták legfőbb réme, valósággal gyilkosa. Nem is nagyon emlékszem olyan játékosra, aki egy ilyen sérülés után igazából talpra tudott volna állni, olyan lett volna, mint „új korában”. Nem. A meccs előtti hetekben-napokban már sokat szekíroztak, azt mondták-írták, hogy nem teszem oda eléggé magam, nem hajtok eleget, kerülöm a párharcokat, s mindezt, persze, azzal magyarázták, hogy az aranylabda jóllakottá tett. Azt hiszem, én még azt is megengedhetem magamnak, hogy sétálgassak, csípőre tegyem a kezem – ehhez a csípőzéshez képet is mellékeltek, s nem volt nehéz ilyet találni, mert tényleg megszokott pihenő testtartásom volt –, és tiszta mezben jöjjek le a pályáról, miközben társaim úgy kihajtották magukat, hogy csak a cipőjükről lehet felismerni őket. Hát, ez volt az alaphang, s meglehet, ha nincs ez a kóstolgatás, elmarad az ütközés is. Mert tudat alatt bizonyára olyan bizonyítási vágy dolgozott bennem, amilyen utoljára kezdőkoromban.'

Harminc évvel ezelőtt világbajnoki rekordot ért el a magyar válogatott: 10-1-re legyőzte Salvador csapatát. Ez az egyetlen alkalom, hogy egy csapat tíz gólt érte (sőt: kétszámjegyű gólszámot ért el) vb-nagydöntőben. A Mészáros – Martos, Bálint, Garaba, Tóth J. – Müller (Szentes), Nyilasi, Sallai – Fazekas, Törőcsik (Kiss L.), Pölöskei összeállítású csapatban különösen Kiss László jeleskedett: csereként beállva nyolc perc alatt három gólt is lőtt. A további találatok Nyilasi Tibor (2), Pölöskei Gábor, Fazekas László (2), Tóth József és Szentes Lázár nevéhez fűződtek, a közép-amerikaiak 5-0 után, Ramírez révén szépítettek. A salvadoriak a hátralévő két mérkőzésükön egyáltalán nem játszottak hasonlóan alárendelt szerepet, a belgáktól 1-0-ra, az argentinoktól 2-0-ra kaptak csak ki.