Az ír válogatott – noha legjobb játékosai az adott korban Európa (és a világ) legerősebbjei közé tartozó angol klubokban tündököltek – a nyolcvanas évek közepéig megbújt a britek, elsősorban az angolok és a skótok árnyékában. Jack Charlton kapitánysága alatt azonban az 'aranygeneráció' a kontinens elitjébe emelte a zöld legényeket. E korszak csillagai dominálnak az ír válogatott történelem az mlsz.hu által összeállított All-Star-csapatában is. (A még aktív válogatott játékosokat, közülük is elsősorban Shay Givent, John O'Shea-t és Robbie Keane-t nem vettük figyelembe.)

Kapus: PAT BONNER

A hihetetlen fizikai adottságokkal megáldott, egyszerűen, pózoktól mentesen, mégis nagyon hatékonyan védő Patrick 'Packie' Bonner 1960. május 24-én született. 1978-ban a legendás Jock Stein szerződtette a glasgow-i Celtichez, amelyben aztán szinte teljes további pályafutását töltötte. 1998-ig 642 bajnoki meccsen őrizte a skót katolikusok csapatának kapuját. Apropó, katolikusok! Pályafutása egyik legnagyobb pillanata, az 1990-es Mondialén a románok ellen remeklésével megnyert nyolcaddöntőbeli tizenegyes-párbaj után alkalma volt II. János Pál pápával beszélni. A Szentatya az alábbi mondattal tisztelte meg: 'Tudom, hogy te vagy a kapus. Én is az voltam hajdanán.' Bonner 1981 és 1996 között nyolcvanszor védte az ír válogatott hálóját, az 1988-as Európa-bajnokságot, valamint az 1990-es és az 1994-es világbajnokságot is végigvédte. Manapság az UEFA egyik instruktora, 2011-ben Budapesten, az MLSZ Edzőképző Központ VI. UEFA Pro tanfolyamán is járt, hogy meghosszabbítsa a magyar szövetség diploma- és licenckiadási jogát.

Tartalék: idősebb Alan Kelly

Na, de ki, a kettő közül? Mert hogy két Alan Kelly nevű, remek kapusa is volt az íreknek. Mi az apára, idősebb Alan Kellyre (1936. július 5.–2009. május 20.) voksolunk, aki 1956 és 1973 között 47-szer védte a válogatott kapuját, kétszer egyébként a magyarok ellen is. Pályafutása nagy részében (1958–1973) az angol Preston North End hálóját őrizte. 1980-ban, egy győztes mérkőzésen szövetségi kapitány is volt. Mindkét fia kapus lett, Gary a B-válogatottságig vitte, az ifjabb Alan (1968. augusztus 11.–) maga is válogatott lett, 34-szer szerepelt az A-csapatban, ő kötötte össze a Bonner- és a Given-korszakot. 1994-ben és 2002-ben is vb-kerettag volt, de egyik tornán sem védett. Mostanság ő az ír válogatott kapusedzője. 

Jobbhátvéd: JOHN CAREY

John James Carey az All-Star-csapatunk legidősebb tagja, 1919. február 23-án született Dublinban, 1995. augusztus 23-án hunyt el. 1936 novemberében mindössze 250 fontért (!) került a St. James Gate csapatából a Manchester Unitedhez, amelyben aztán 1953-ig 344 mérkőzésen játszott. (Azért ilyen 'kevés', mert a háború miatt 1940 és 1945 között egyetlen meccset sem játszott a Manchester Unitedben. Olaszországban is szolgált, Carlo becenéven több profi csapatba is beszállt, nem hivatalos meccsekre.) Igazi őstehetség volt, mindössze a harmadik futballmeccsén fedezte őt fel Louis Rocca, a korszak legélesebb szemű manchesteri játékos-megfigyelője. Carey FA-kupa-győztes lett (1948), nyert bajnoki címet a Man Uniteddel (1952), megválasztották Angliában az Év játékosának (1949). Huszonkilencszer játszott az ír, s kilencszer az északír válogatottban. Ő volt a csapatkapitánya annak az ír válogatottnak, amely 1949-ben 2:0-ra verve az angolokat, az első nem-brit legyőzője lett hazai pályán a háromoroszlánosoknak. 1947-ben ő volt a csapatkapitánya az Anglia ellen pályára lépett Európa-válogatottnak. 

Tartalék: Chris Morris

Christopher Morris 1963. december 24-én született, 35-ször játszott az ír válogatottban. Ő volt az 'aranykorszak' megkérdőjelezhetetlenül első számú jobbhátvédje, az 1988-as Európa-bajnokságon és az 1990-es világbajnokságon is játszott a csapat minden mérkőzésén. Az angliai születésű, édesanyja révén az ír válogatottságra jogosult hátvéd klubpályafutását a Sheffield Wednesday (1982–1987), a Celtic FC (1987–1992) és a Middlesbrough (1992–1997) csapatában töltötte. Egyszeres skót bajnok, háromszoros skót FA-kupa-győztes.

Középső védő: DAVID O’LEARY

Londonban született 1958. május 2-án, 1973-tól húsz éven keresztül játszott az Arsenalban. Mindmáig senki sem szerepelt nála több bajnoki (558), illetve általában hivatalos (722) mérkőzésen az Ágyúsoknál. Kétszeres angol bajnok (1989, 1991), kétszeres FA-kupa-győztes (1979, 1993), Ligakupa-győztes (1987), KEK-döntős (1980). 1993 nyarán átszerződött a Leeds Unitedbe, két évvel később vonult vissza. Az ír válogatottban – noha egy ideig kifejezetten rossz viszonyban volt Jackie Charltonnal – 68 mérkőzésen szerepelt. 1976. szeptember 8-án debütált a zöld mezben, válogatottbeli csúcspontja az 1990-es világbajnokság románok elleni nyolcaddöntője volt, amelyen ő értékesítette a sorsdöntő tizenegyest. 1993. május 26-án az ír szövetség gálamérkőzést rendezett a tiszteletére, ezen a magyar válogatott 4-2-re győzött Dublinban.

Tartalék: Mick McCarthy

Csak olyan klasszis, mint David O’Leary szoríthatta a 'B-csapatba' Mick McCarthyt (1962. szeptember 30.–), az ír futball igazi legendáját. Ő az egyetlen, aki játékosként és szövetségi kapitányként is szerepelt világbajnokságon az ír csapattal. Barnsleyben, azaz Angliában született, 57 válogatott mérkőzésen két gólt szerzett az ír csapatban. Szerepelt az 1988-as Eb-n és az 1990-es világbajnokságon. Klubszinten a Barnsley (1977–1982), a Manchester City (1982–1986), a Celtic FC (1987–1989), a francia Olympique Lyon (1989), majd a Millwall (1990–1992) mezét viselte. 1996 és 2002 között volt ír szövetségi kapitány, 2006 és 2012 között pedig a Wolverhampton menedzsere volt – a Farkasok három játékost (Ward, Hunt, Doyle) is adnak a mostani keretbe. 

Középső védő: PAUL McGRATH

1959. december 4-én született, ír édesanyjától és nigériai apától. Londonban született, Írországban nőtt fel, mielőtt a St. Patrick’s Athletic csapatában profi szerződést kapott, biztonsági őrként és egy fémfeldolgozó üzemben inasként dolgozott. 1982-ben óriási fordulatot vett a karrierje, a Manchester United szerződtette. A Vörös Ördögökkel kétszeres FA-kupa-győztes, 1986-ban az angol profik Gary Lineker mögött az év második legjobb játékosának választották. 1989-ig játszott a Man Unitedben, majd 1996-ig az Aston Villa mezét viselte. 1993-ban már a legjobbnak választották a profi játékosok szavazásán. Gyakori térdsérülései sokat kínozták, de így is 1998-ig futballozott, utolsó két szezonját a Derby Countyban és a Sheffield Unitedben töltve. 1985. február 5-én debütált az ír válogatottban, amelyben eleinte Mick McCarthy és Kevin Moran előtt védekező középpályást játszott, 1997-ig 83 mérkőzésen 8 gólt szerzett. Az 1988-as Eb és az 1990-es, valamint 1994-es vb ír meccseinek mindegyikén pályára lépett. Élete egyik legjobb játékát az 1994-es világbajnokságon, Jersey Cityben, a Giants Stadiumban, az olaszok elleni 1-0-ra megnyert mérkőzésen nyújtotta.

Tartalék: Mark Lawrenson

Aki szerette a nyolcvanas évek Liverpooljának játékát, csodálta Mark Lawrenson illetve a Hansen, Lawrenson védőkettős tiszta, kulturált védőjátékát. Az 1957. június 2-án született hátvéd a Preston North Endben kezdte a karrierjét, edzője, az idősebb Alan Kelly hívta fel az akkori szövetségi kapitány Johnny Giles figyelmét rá, illetve ír kötődésére. Hamar eldőlt, hogy apai akaratra futballista lesz, nem pedig anyaira lelkész. (Igaz, azóta is nagyon szépen beszél, a BBC állandó szakértője.) Az 1977 és 1987 között 39-szeres ír válogatott a pályafutása legszebb éveit a Liverpool FC-ben töltötte, a Brightontól érkezett védő Vörösökkel 1981 és 1988 között 12 fontos titulust nyert, egyebek mellett BEK-győztes és ötszörös angol bajnok is lett.

Balhátvéd: DENIS IRWIN

Joseph Denis Irwint (1965. október 31.–) a kilencvenes évek Tony Dunne-jának tartották a Manchester Unitednél, utalva az elődre, a hatvanas évek nagyszerű, BEK-győztes, 32-szeres ír válogatott balhátvédjére. Hasonló kettejük termete, nemzetisége, sikeressége, meg még az is, hogy több mint egy évtizeden át szolgálták a Vörös Ördögöket. Denis Irwin, a Leeds United, majd az Oldham Athletic egykori szélsőhátvédje 1990 júniusában lett Sir Alex Ferguson játékosa, 2002-ig 368 bajnokit játszott, 18 titulusával az angol Premier League történetének legeredményesebb ír játékosa. Hétszeres bajnok, háromszoros FA-kupa-győztes, egyebek mellett BL-, KEK-, európai Szuperkupa- és Világkupa-győztes. Pályafutását a Wolverhamptonban zárta le, 2004-ben. Az ír válogatottban 1990 és 1999 között 56 mérkőzésen négy gólt szerzett, játszott az 1994-es világbajnokságon. 

Tartalék: Steve Staunton

1969. január 19-én született, tinédzserként remek gaelic futballista volt, minden idők legfiatalabb bajnoka lett a felnőttek között. A mi futballunkban is jeleskedett, a Dundalkből mindössze három bajnoki meccsel a háta mögött került a Liverpoolba, ahol 1986 és 1991 között játszott (illetve 1987 novemberétől három hónapot kölcsönben a Bradfordnál töltött), FA-kupa-győztes és bajnok lett. 1991 nyarától hét évet húzott le az Aston Villában, amelyben kétszer megnyerte a Ligakupát. 1998-ban, kis változtatással újrakezdte a karrierjét, ismét játszott a Liverpoolban, aztán a Crystal Palace érintésével megint a Villába került, aztán a Coventry Cityben és a Walsallban zárta le karrierjét. Az ír válogatottban 1988 és 2002 között 102 meccsen szerepelt, ő az egyetlen, aki játszott mindhárom világbajnokságon (1990, 1994 és 2002). 2006–2007-ben ír szövetségi kapitányként dolgozott.

Jobb oldali középpályás: ROY KEANE

Roy Maurice Keane 1971. augusztus 10-én született Corkban, a Cobh Ramblerstől szerződtette a Nottingham Forest, a legendás edző, Brian Clough személyes „parancsára”. 1993 nyarán 3,75 millió fontért vette meg a Manchester United, amelyben a korszak egyik emblematikus játékosává, csapatkapitánnyá emelkedett. 2005-ig tizenhét titulust nyert, hétszeres bajnok, négyszeres FA-kupa-győztes, BL-győztes, 1999-ben az ő góljával nyerte meg a United a Világkupát Japánban. 2000-ben az újságírók és a profi futballisták is az Év játékosának választották Angliában. „Keano” 326 bajnoki meccsen játszott Sir Alex Ferguson csapatában. Súlyos viták után távozott az Old Traffordról, s aztán már csak tíz bajnokit játszott új állomáshelyén, a Celticben. 1991. május 22-én mutatkozott be az ír válogatottban, részt vett az 1994-es világbajnokságon, a 2002-esről ellenben lemaradt, a szövetségi kapitánnyal, Mick McCarthyval folytatott vitája miatt. 2005-ig 67 mérkőzésen 9 gólt szerzett az írek mezében.

Tartalék: Andy Townsend

Andrew Townsend 1963. július 23-án született Angliában, nagyanyja révén játszhatott az ír válogatottban. Amatőr-pályafutása során a Welling Unitedben és a Weymouth-ban, majd profiként a Southampton (1984–1988), a Norwich City (1988–1990), a Chelsea (1990–1993), majd az Aston Villa (1993–1997), a Middlesbrough (1997–1999), s végül a West Bromwich Albion (1999–2000) csapatában szorgoskodott a középpályán. 1989 februárjában, a franciák ellen mutatkozott be az ír válogatottban, amelyben 70 szereplésig vitte. Két világbajnokságon (1990, 1994) játszott, a másodikon ő volt az írek csapatkapitánya. Addig a selejtezőket és a vb-meccseket is számolva, senki sem viselte többször nála a karszalagot a nemzeti tizenegy történetében világbajnoki mérkőzésen.

Középső középpályás: RAY HOUGHTON

A nagy és emlékezetes ír gólok mestere, Raymond Houghton 1962. január 9-én született Glasgow-ban. Ír származású édesapja 1972-ben Londonba ment munkát keresni, a fia így csapatokban kezdett játszani, s lett profi, a West Ham United (1979–1982), majd a Fulham (1982–1985) tagja volt. 1985 őszén az akkor szebb napokat élő Oxford középpályása lett 125 000 font ellenében, az 1986-os Ligakupa-győzelem pályafutása első nagy klubsikere lett. 1987 októberétől 1992-ig a Liverpool FC sztárja volt, két bajnoki címet, s két FA-kupa-győzelmet is szerzett. 1992 nyarától 1995-ig az Aston Villában, majd két évet a Crystal Palace-ben és kettőt a Readingben játszott, 2000-ben a Stevenage Borough együtteséből vonult vissza. 1986. március 26-tól 1997-ig 73 mérkőzésen játszott az ír válogatottban, egyebek mellett az 1988-as Eb-n és az 1990-es, illetve az 1994-es világbajnokságon. Az NSZK-ban az angoloknak, az Egyesült Államokban az olaszoknak lőtte az ír futballtörténelem egyik legemlékezetesebb, leglátványosabb gólját.

Tartalék: Ronnie Whelan

A nyolcvanas évek második felének egy másik nagyszerű liverpooli középpályása, Ronald „Ronnie” Whelan (1961. szeptember 25.–) az ír fővárosban született. Édesapja, idősebb Ronnie Whelan kétszer játszott az ír válogatottban. Az ifjabb Ronnie dublini iskolás csapatokban kezdett futballozni. A Home Farm együttesében már 16 évesen bemutatkozott az ír első osztályban, majd onnan került 1979 októberében Liverpoolba. A Vörösökkel 1994-ig 362 bajnokin játszott, egy ideig Kozma István is a klubtársa volt. A Vörösökkel 18 fontos címet szerzett, hatszoros bajnok, kétszeres FA-kupa-győztes, háromszoros Ligakupa-győztes, egyszeres BEK- és európai Szuperkupa-győztes, egyebek mellett. Pályafutását a Southend Unitedben zárta le, 1996-ban. 1981. április 29-én mutatkozott be az ír válogatottban, amelyben 1995-ig 53 szereplésig jutott. Játszott az 1988-as Eb-n és az 1990-es, illetve az 1994-es világbajnokságon, utóbbi két tornán csak egy-egy meccsen. Az NSZK-ban ellenben emlékezetes gólt lőtt a szovjet-orosz Rinat Daszajevnek.

Középső középpályás: LIAM BRADY

1956. február 13-án született, kora kiemelkedően legjobb ír futballistájának, sőt a hetvenes években az angol élvonalban szereplő egyik legtechnikásabb játékosnak tartották. A St. Kevin’s Boys, majd a Home Farm kölyökjátékosa már 1971-ben Londonba, az Arsenalhoz került, 1973-ban mutatkozott be az első csapatban. 1979-ben FA-kupa-győztes lett, 1980-ban KEK-döntőt játszott. 1980-ig 235 bajnoki mérkőzésen 43 gólt szerzett, majd – miután az olasz szövetség ismét felnyitotta a sorompót a külföldi játékosok előtt – Giovanni Trapattoni játékosa lett a Juventusban. A torinói klub őt választotta az új korszak első légiósának, miután Brady remekelt 1980 tavaszán az Arsenal színeiben, a Juve elleni KEK-elődöntőben. Liam Brady, aki sráckorában olyan mennyiségben tömte magába a fish and chipset, hogy társai Chippynek becézték, 1982-ig, Michel Platini és Zbigniew Boniek érkezéséig maradt a Juvénél – mindkét szezonjában bajnoki címet nyert a Zebrákkal –, de aztán még öt éven át az olasz élvonalban futballozott, sorrendben a Sampdoria (1982–1984), az Inter (1984–1986) és az Ascoli (1986–1987) mezét viselve. 1974. október 30-án mutatkozott be az ír válogatottban, legjobb meccsének, illetve legszebb góljának a brazilok ellen 1-0-ra megnyertet tartotta, 1987-ből. Miután sérülése és eltiltása miatt nem vehetett részt az 1988-as Eb-n, egyetlen nagy tornán sem szerepelt. Összesen 72 mérkőzésen 9 gólt szerzett a nemzeti tizenegyben.

Tartalék: Kevin Moran

Kevin Bernard Moran 1956. április 29-én született Dublinban. Két sportágban, a gaelic futballban és a labdarúgásban is hazája legjobbjai közé emelkedett. 1978-tól már csak utóbbiban szerepelt, akkor igazolt a Manchester Unitedhez, amelyben 1988-ig szerepelt. Utána két szezont a spanyol Sporting Gijonban töltött, majd a Blackburn Roversnél zárta le a karrierjét. Feljegyezték róla, hogy ő volt az első, akit egy angol FA-kupa-döntőben kiállítottak. A Vörös Ördögökkel két FA-kupa-győzelmet szerzett. Az ír válogatottban 1980 és 1994 között – középső védőt, védekező középpályást játszva – 71 mérkőzésen szerepelt. Játszott az 1988-as Eb-n és az 1990-es világbajnokságon, nem játszó kerettag volt az 1994-es World Cupon.

Bal oldali középpályás: JOHNNY GILES

Michael John Giles 1940. november 6-án született Dublinban. A Stella marisból 1956-ban került a Manchester Unitedhez, amelynek első csapatába 1958 elején még szerencséjére nem fért be. Így nem utazott el a többiekkel a végzetes, belgrádi BEK-meccsre, amelyről hazafelé tartva repülőgépük Münchenben nyolc játékos életét követelő balesetet szenvedett. 1959-ben Giles már az első csapatban játszott, 1963-ban tagja volt az FA-kupa-győztes együttesnek. Átszerződött az akkor még második vonalbeli Leeds Unitedhez, amelyet hamarosan Anglia legjobb csapatai közé emelt. Tizenkét év alatt 521 mérkőzésen játszott a yorkshire-i klubban (383 bajnokin), 115 gólt lőtt. A második vonalban nyert bajnoki cím (1964) után kétszer az első osztályban is bajnok lett (1969, 1974), megnyerte az FA-kupát (1972), a VVK (1968, 1971, az elsőt a Ferencváros ellen) és a Ligakupát (1968). Leedsi pályafutását az 1975-ös, párizsi BEK-döntőben zárta le, amelyet a Bayern München 2-0-ra megnyert az angol bajnok ellen. Giles 1983-ig játszott még, a West Bromwich Albionban, rövid ideig a Philadelphia Furyben, s végül a dublini Shamrock Roversben. Az ír válogatottban 1959 és 1979 között 59 találkozón játszott. Éveken keresztül önmagát állította be, ugyanis 1973 és 1980 között egyben ír szövetségi kapitány is volt. Hat esztendőn át játékos-menedzserként.

Tartalék: Noel Cantwell

Noel Euchuria Cornelius Cantwell (1932. február 28.–2005. szeptember 8.) ugyancsak két sportágban teljesített kiemelkedően: remek krikettező is volt a futballpályán elért sikerei mellett. Corkban született, a helyi Athleticben játszott, majd Londonban a West Ham Unitedet erősítette 1952 és 1960 között. Huszonnyolc évesen szerződött az akkor játékosai elvesztését nagyon megszenvedő Manchester Unitedbe, amelynek hamarosan a csapatkapitánya lett. 1963-ban FA-kupa-győztes, 1965-ben és 1967-ben bajnok lett a Denis Law-t, Bobby Charltont és George Bestet is soraikban tudó Vörös Ördögökkel. Sokoldalúságára jellemző, hogy miközben legtöbbször balhátvédként szerepelt, balfedezetként, s még gyakrabban középcsatárként is szerepelt. Az ír válogatottban (1953–1967) 36 mérkőzésen 14 gólt szerzett.

Csatár: FRANK STAPLETON

Francis Anthony Stapleton 1956. július 10-én született Dublinban, 1972-ben csatlakozott inasként az Arsenalhoz. Az Ágyúsoknál kapott először profi szerződést 1974-ben, majd 1981-ig 225 bajnoki mérkőzésen 75 gólt szerzett, három FA-kupa-döntőből egyet, éppen a Manchester United ellenit megnyerve. 1980-ban a KEK-döntőig menetelt csapatával. Egymást követő három szezonban ő volt az Arsenal házi gólkirálya. Huszonöt évesen átszerződött a Man Unitedhez, ahol 1987-ig közel azonos teljesítmény nyújtott (223 bajnokin 60 gól), mint londoni alakulatában. A Vörös Ördögökkel kétszer is megnyerte az FA-kupát (1983, 1985). Beírta a nevét a legtekintélyesebb országos klubsorozat történetébe, ő volt az első, aki két különböző klub színeiben is gólt szerzett FA-kupa-döntőben. Az Arsenalban és a Man Unitedben összesen 665 (300+365) hivatalos mérkőzésen 186 (108+78) gólig jutott. harmincegy évesen karrierjének új, vándorló szakasza kezdődött. A következő nyolc évben megfordult az Ajax, az Anderlecht, a Derby County, a Le Havre, a Blackburn Rovers, az Aldershot, a Huddersfield Town, a Bradford és a Brighton csapatában is. Az ír válogatottban 1976 és 1990 között 71 mérkőzésen 20 gólt szerzett. Klubszerződéseiben mindig kikötötte, hogy elmehessen a válogatott mérkőzéseire. Az 1988-as Európa-bajnokságon, élete egyetlen nagy tornáján csapatkapitányként kezdett az írek mindhárom mérkőzésén.

Tartalék: Niall Quinn

Niall John Quinn 1966. október 6-án született Dublinban. A Manortown Unitedből emelte ki 1983 augusztusában az Arsenal. Az Ágyúsoknál játszott 1990-ig, bajnok (1989) és Ligakupa-győztes (1987) is lett. A következő hat esztendőben a Manchester Cityt erősítette, majd 1996 és 2002 között a Sunderland tagja volt. Az ír válogatottban 1986. május 25-én mutatkozott be, részt vett az 1988-as Európa-bajnokságon, az 1990-es és a 2002-es világbajnokságon, az amerikain ellenben nem volt kerettag. Kilencvenkét mérkőzésen 21 gólt szerzett a nemzeti tizenegyben, utóbbit tekintve második az ír örökranglistán a még aktív válogatott, s ezért ebben az összeállításban figyelembe nem vett Robbie Keane mögött, Keane 2004-ben vette át tőle az elsőséget.

Csatár: STEVE HEIGHWAY

Stephen Derek Heighway 1947. november 25-én született Dublinban. Huszonhárom éves koráig amatőrcsapatokban játszott, s csak azután írt alá profi szerződést, miután megszerezte egyetemi diplomáját gazdaság- és politikatudományból. 1970 májusában bújt vörösbe, 1981-ig tizenegy szezonon keresztül futballozott a Liverpool FC csapatában. A kiváló balszélsőnek hihetetlen sikerekben volt része, a Bill Shankly, majd Bob Paisley által irányított csapattal öt bajnoki címet, egy FA-kupa-győzelmet, egy Ligakupa-elsőséget, három BEK-, két UEFA-kupa- és egy európai Szuperkupa-győzelmet szerzett, négyszer nyerte meg a tulajdonképpeni angol Szuperkupának számító Charity Shieldet. Pályafutását az Egyesült Államokban zárta le, előbb nagypályán a Minnesota Kicksben, majd teremben a Philadelphia Feverben játszott. Az ír válogatottban 1970 és 1981 között 34 találkozón szerepelt.

Tartalék: John Aldridge

John William Aldridge 1958. szeptember 18-án Liverpoolban született, a South Liverpool nevű amatőrcsapatban kezdett játszani. 1979 áprilisa és 1984 márciusa között a Newport Countyban futballozott, walesi kupagyőztes lett 1980-ban. Huszonhat évesen az Oxford United tagja lett, e klubban a következő, közel három év alatt három mérkőzésen két gól volt az átlaga, 1986-ban megnyerte a Ligakupát. 1987 januárjában a Juventushoz távozott „hasonmás”, Ian Rush pótlására megvette a Liverpool. A Vörösökkel bajnok (1988) és FA-kupa-győztes (1989) is volt, 1988-ban gólkirályi címet szerzett az angol élvonalban. 1989 szeptemberében a Real Sociedadhoz igazolt. Családi nyomásra 1991 nyarán visszatért Angliába, a Tranmere Rovers színeiben fejezte be a pályafutását. Az ír válogatottban 1986. március 26-án mutatkozott be, szerepelt az 1988-as Eb-n és az 1990-es, illetve az 1994-es világbajnokságon. Hatvankilenc válogatott találkozón 19 gólt szerzett.


BEST OF THE REST: Az ír futballtörténelem gazdagságát jelzi, hogy még két csapatba sem tudtunk beszorítani minden kiválóságot. Így – még egyszer hangsúlyozzuk: az aktív válogatott játékosok, Shay Given, John O’Shea és Robbie Keane mellett – kényszerűségből kimaradtak olyan kiválóságok, mint a védő Anthony Dunne, Paddy Mulligan, Charlie Hurley, Mike Phelan és Kevin Kilbane, a középpályás Kevin Sheedy, Garry Daly és Mick Martin, illetve a csatárok közül Tony Cascarino és Don Givens.
í