A Videoton javítaná múlt heti botlását
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2012. augusztus. 04., 20:11
A Videoton javítaná múlt heti botlását

Az Európa Ligában aratott győzelem után a fehérváriak Újpesten mérkőznek a bajnoki pontokért.

 

ÚJPEST FC– VIDEOTON FC
(Augusztus 5., vasárnap, 15.30)

Egyik csapat sem lehetett elégedett a bemutatkozásával, a lila-fehérek kikaptak Diósgyőrben, a fehérváriak – igaz, tartalékos összeállításban – csak döntetlent játszottak a Sóstói Stadionban a Pápa ellen. Igaz, azóta egy siker is áll a hátuk mögött: 1-0-ra nyertek Nemanja Nikolics góljával az AA Gent ellen, az Európa Ligában.

A két együttes a legutóbbi idényben május 27-én találkozott egymással a Megyeri úton, a Vidi 2-0-ra nyert Milan Perics két góljával. Azt megelőzően a legutóbbi két budapesti találkozót, egy bajnokit és egy Magyar Kupa-mérkőzést, az Újpest 1-0-ra megnyerte. A kupameccs egyetlen gólját az immár fehérvári kapitány, Sándor György lőtte. A Videotonban – miután Vaskó Tamás a héten a Kecskeméthez igazolt – két korábbi újpesti van a keretben, a válogatott középpályáson kívül Nikola Mitrovics. A lila-fehérek keretének egyetlen tagja viselte már a Vidi mezét is: Dusan Vasziljevics, aki a legutóbbi téli szünetben visszatért a Szusza Ferenc Stadionba. Az Újpest kerete erősödött a héten, a csapat a belga Sint-Truidentől megszerezte az olasz-svájci Alessandro Iandolit.

E találkozó lesz a 2012–2013-as idény első olyan mérkőzése, amelyen két külföldi edző vezeti a csapatát, Jos Daerden és Paulo Sousa. Sőt, azon nagyon ritka meccsek egyike lesz, amelyen két olyan külföldi edző dirigál a magyar NB I-ben, aki játékosként válogatott volt.

KTE-PHOENIX MECANO– MTK BUDAPEST
(Augusztus 5., vasárnap, 17.00)

A kecskeméti alakulat az Üllői úton egy döntetlennel, az újonc MTK a Kaposvár elleni hazai győzelemmel kezdte a szezont. Bár a két gárda az előző idényben bajnoki meccset nem játszott egymással, kétszer találkoztak a Ligakupában. Kecskeméten a hazaiak 1-0-ra győztek, Francis Litsingi találatával. Ami a bajnoki meccsek mérlegét illeti, a Széktói Stadionban eddig három mérkőzést játszottak, mindkét fél nyert egyet, a harmadik találkozó pedig döntetlenre végződött. A kék-fehérek eddigi egyetlen kecskeméti győzelme a 2009. november 7-i , idegenbeli 5-2 volt, Könyves Norbert két gólt is szerzett a meccsen. A csatár a kapuba talált a mostani szezon nyitányán, a Kaposvár ellen is. A KTE leigazolta a héten Vaskó Tamást, aki szerepelt az első fordulóban a Videoton csapatában, valószínűleg pályára lép új együttesében is. Török László vezetőedző szerint van esély Farkas Balázs és a Máltáról érkezett brazil, Tarabai legalább csereként való szereplésére is. A korábban éveken át az MTK-t erősítő Balogh Béla, a Hírös város csapatának kapitánya ellenben eltiltása miatt nem játszhat. Nem léphet pályára hajdani klubtársa, s 'csapatkapitány kollégája', az MTK-s Kanta József sem, aki a héten kisebb térdbeavatkozáson esett át.

BUDAPEST HONVÉD–DIÓSGYŐRI VTK
(Augusztus 5., vasárnap, 18.30)

A forduló egyetlen mérkőzése, amelyen két, egyaránt győzelemmel rajtolt csapat találkozik. A Diósgyőr 2-1-re verte az Újpestet, a Honvéd 1-0-ra idegenben a Siófokot. A kispestieknek mindazonáltal van javítani valója is: az előző idény utolsó két hazai mérkőzésén mindössze egy pontot szereztek, 'adott' gól nélkül. Ugyanakkor a 2012 őszi bajnokit megnyerte a csapat a Bozsik-stadionban a DVTK ellen, a vendégek Gallardo vezetésével ugyan vezetést szereztek, de  a Honvéd Torghelle Sándor és Dieng Abass révén fordítani tudott. Előbbinek az volt az utolsó előtti, utóbbinak pedig az utolsó bajnoki gólja a Honvédban. A DVTK a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzéséből négyet elveszített, s csak Pécsen nyert. Egyáltalán: a 2012–2013-as idényben a jó bajnoki helyezéshez képest méltatlanul kevés, mindössze három idegenbeli bajnokit tudott megnyerni a csapat. A Diósgyőr 2008. március 28-án, a japán Homma Kazuo góljával nyert legutóbb bajnokin a Bozsik-stadionban. Az akkori szereplők közül csak Ivancsics Gellért lépett pályára csapatában a 2012–2013-as idény első fordulójában. A DVTK vezetőedzője, Sisa Tibor a 2008–2009-es szezonban mindkét csapatnál dolgozott, a borsodiakat 5, a kispestieket 14 meccsen dirigálta.

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...