A válogatott sajtónyilvános eseményei
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. október. 04., 11:56
A válogatott sajtónyilvános eseményei

A Hollandia és Andorra elleni vb-selejtezők előtt álló magyar válogatott október 7-én, hétfőn kezdi meg közös felkészülését Telkiben.

A hétfői találkozást követően, a szokásoknak megfelelően, a játékosok a média rendelkezésére állnak Telkiben egy sajtófélóra keretében. Az újságírók 15 órától találkozhatnak a válogatott és a stáb tagjaival, majd 16 órakor kezdődik a csapat első, sajtónyilvános edzése.

Kérjük, a szerkesztőségek a press@mlsz.hu email címre küldjék el a sajtófélórán résztvevő médium nevét, illetve azt is, kivel, kikkel szeretnének interjút készíteni. A sajtóeseményen csak azok a kerettagok vesznek részt, akikre a média részéről interjúigény érkezik.

A csapat csütörtökön délelőtt indul el Hollandiába, a játékosok 9.45-től mintegy negyedórán keresztül a média rendelkezésére állnak a ferihegyi GAT-terminálon. A megérkezés után, 18.30 órakor Egervári Sándor és egy játékos részvételével hivatalos sajtótájékoztató kezdődik a pénteki meccs helyszínén, az Amsterdam ArenA-ban.

Az andorraiak elleni meccset megelőzően, hétfőn 12.30 órakor Telkiben tart sajtótájékoztatót a szövetségi kapitány.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...