A-válogatott: Litvániát fogadjuk Debrecenben
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2015. április. 22., 11:12
A-válogatott: Litvániát fogadjuk Debrecenben

A magyar válogatott egy héttel a finnek elleni Eb-selejtező előtt, június 5-én, Debrecenben felkészülési mérkőzésen fogadja a litvánokat.

A bajnoki idény május végén zárul az európai ligákban, így a magyar válogatott számára is lehetőség adódott arra, hogy a következő tétmérkőzés előtt egy felkészülési találkozó is bekerüljön a versenynaptárba. Mostanra hivatalossá vált, hogy a mieink június 5-én, pénteken 18.00 órától a litván válogatottat fogadják felkészülési mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés után a válogatott folytatja felkészülését a finnek elleni Eb-selejtezőre, amelyet június 13-án rendeznek Helsinkiben.

- A szezon végeztével fontosnak tartottuk, hogy a játékosok ne essenek ki a bajnokság során felvett ritmusból, és a finnek elleni összecsapás előtt pályára lépjenek még egy mérkőzésen - mondta az mlsz.hu-nak Dárdai Pál. - Tekintettel arra, hogy mindenkinek más időpontban ér véget a szezon, ez az egy hét azért is fontos, hogy azonos erőnléti szintre hozzuk fel a kerettagokat. Éppen emiatt a debreceni mérkőzés hetére kemény edzésmunkát tervezek, ezért sem láttam indokoltnak, hogy élcsapattal találkozzunk, a litván válogatott éppen megfelelő ellenfél lesz számunkra. Sok jót hallottam a gyönyörű Nagyerdei Stadionról, azt pedig mindenki tudja, hogy Debrecenben mennyire szeretik a jó focit, így biztos vagyok benne, hogy remek közönség előtt, egy jó hangulatú találkozón lépünk majd pályára.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...