A-válogatott: folytatódott a munka Telkiben
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2014. január. 20., 17:16
A-válogatott: folytatódott a munka Telkiben

Pintér Attila délelőtt és délután is egy-egy edzést vezényelt a válogatottnál számításba vett játékosok telki edzőtáborozásának első napján.

A szövetségi kapitány harmadik alkalommal hívta össze azokat az itthon játszó labdarúgókat, akiket figyelembe vesz a válogatott keret összeállításakor. A hétfői foglalkozásokon ott volt a csapatban négy olyan játékos is (Pölöskei Zsolt, Bartha László, Lencse László, Vécsei Bálint), akik az első két összetartáson nem vettek részt, míg a többiek számára már ismerős volt az edzések programja, a megszokott taktikai jellegű tréninget vezényelte le a kapitány.

- A taktikai elemeket egymásra építve alakítjuk ki a játékunkat, a mai napon elsősorban a labdakihozatalt, a támadásvezetést, a kapu elé érkezéseket gyakoroltuk. A keret tagjai ezúttal is partnerek voltak a munkában, koncentráltan dolgoztak, gyorsan sajátítják el az alapokat - mondta az mlsz.hu-nak Pintér Attila.

Kedden szintén két edzés vár a játékosokra, a 16.30-kor kezdődő délutáni gyakorlás előtt a futballisták és a stáb tagjai a sajtó rendelkezésére állnak Telkiben.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...