A-válogatott: Dárdai Pál folytatja megkezdett munkáját
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2014. december. 09., 16:35
A-válogatott: Dárdai Pál folytatja megkezdett munkáját

A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői egyezségre jutottak a Hertha BSC-vel, így elhárult minden akadály az elől, hogy Dárdai Pál folytathassa munkáját a válogatott élén.

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Hertha BSC között szeptember végén létrejött megállapodás értelmében Dárdai Pálnak a válogatott novemberi mérkőzései után vissza kellett térnie klubjához, ahol a korosztályos csapatával folytatta munkáját.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke ezt követően azt nyilatkozta: úgy gondolja, létezik mindenki számára elfogadható megoldás arra, hogy Dárdai Pál folytathassa a munkáját, és erről személyesen szeretné meggyőzni a Hertha vezetőit.

Az MLSZ vezetői az elmúlt hetekben mindent megtettek annak érdekében, hogy Dárdai Pál folytathassa munkáját a válogatott élén, és a berlini klubbal történt több körös tárgyalások sikert hoztak, a szövetség végül egyezségre jutott a Hertha BSC-vel. Miután Dárdai Pállal is sikerült megegyezni a folytatásról, hivatalossá vált, hogy a soron következő Eb-selejtezőkön is ő irányítja a magyar válogatottat.

Az MLSZ és a Dárdai Pál között kötött megállapodás az Eb-selejtező sorozat végéig szól.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...