A-válogatott: az Eb-selejtező sorozat számokban
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2015. november. 17., 15:02
A-válogatott: az Eb-selejtező sorozat számokban

A magyar labdarúgó-válogatott sikerrel vívta meg a tavaly szeptemberben megkezdett Európa-bajnoki selejtezőket, bejutott a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság 24-es döntőjébe. A nagy menetelés értékelése, a számok alapján.

1. Teljesítmény

A válogatott a csoportban 10 mérkőzést vívott, majd két pótselejtezőt játszott. Az „első szakaszban” a megszerezhető 30 pontból 16 pontot szerzett meg, ez 53,33 százalékos teljesítmény. A két pótselejtezőn a megszerezhető hatból hatot, ez száz százalék. Összesen a megszerezhető 36 pontból 22-t, ami 61,11 százalék. Nem lehet eléggé kiemelni a pótselejtezőkön mutatottak fontosságát. Ugyanis, ami a csoportmérkőzéseket illeti, az alapot jelentő tíz mérkőzésen a 2010-es vb előtt 16 pontot (4. hely), a 2012-es Eb előtt 19 pontot (3. hely), a 2014-es vb előtt pedig 17 pontot (3. hely) szerzett a csapat.

2. Szövetségi kapitányok

Három kapitány is vezette a csapatot a sorozatban. Pintér Attila elveszítette egyetlen mérkőzését, itthon az északírek ellen. Dárdai Pál öt találkozón irányított, veretlen maradt, három győzelmet aratott, két döntetlent ért el. Csapata kizárólag a románok elleni, bukaresti mérkőzésen kapott gólt. Dárdai teljesítménye 73,33 százalékos volt a tétmérkőzéseken. Bernd Storck hat meccsen dirigált, mérlege három győzelem, két döntetlen, egy vereség. (Matematikailag nem releváns tény, de igaz: a románok feröeri győzelme miatt a görögországi vereség tulajdonképpen tét nélküli mérkőzésen született.) A német edző mérlege 61,11 százalék. Érdekes, hogy Storck, a mérkőzések felén dirigáló kapitány mérlege pontosan megegyezik az egész sorozaton elért produkció mutatójával.

3. Játékosok

A 12 mérkőzésen 37 futballista kapott szerepet. A legtöbbet Dzsudzsák Balázs játszotta (12 mérkőzésen 1044 percet, ő az egyedüli, aki minden meccsen pályára lépett), a legkevesebbet Simon Ádám (2 perc). Hat futballista (Juhász Roland, Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs, Nemanja Nikolics, Priskin Tamás és Lovrencsics Gergő) játszott mind a három kapitánynál – értelemszerűen ebbe a körbe csak azok tartozhatnak, akik Pintér Attila egyetlen mérkőzésén, az északírek ellen pályán voltak.
Csak Pintér Attilánál játszott Gulácsi Péter, Lipták Zoltán, Gyurcsó Ádám, Balogh Balázs, Rudolf Gergely és Kovács István.
Csak Dárdai Pálnál játszott: Korcsmár Zsolt, Dibusz Dénes, Korhut Mihály, Forró Gyula és Simon Ádám.
Csak Bernd Storcknál játszott Guzmics Richárd, Nagy Ádám, Bódi Ádám, Böde Dániel és Kleinheisler László.
2014 szeptembere óta tétmérkőzésen játszotta élete első A-válogatott mérkőzését Balogh Balázs (Pintér Attilánál), Dibusz Dénes, Fiola Attila, Forró Gyula (Dárdai Pálnál), valamint Nagy Ádám, Bódi Ádám és Kleinheisler László (Bernd Storcknál). Simon Ádám az oroszok elleni barátságos meccsen debütált, de aztán játszott tétmérkőzésen is.

DSC_0236|

4. Meccs és perchalmozók

12 mérkőzésen játszott: Dzsudzsák Balázs
11 mérkőzésen játszott: Kádár Tamás
10 mérkőzésen játszott: Fiola Attila, Király Gábor
9 mérkőzésen játszott: Gera Zoltán, Juhász Roland, Nemanja Nikolics
8 mérkőzésen játszott: Elek Ákos, Priskin Tamás, Tőzsér Dániel, Szalai Ádám
7 mérkőzésen játszott: Németh Krisztián
6 mérkőzésen játszott: Lovrencsics Gergő
5 mérkőzésen játszott: Guzmics Richárd, Nagy Ádám
4 mérkőzésen játszott: Lang Ádám, Leandro de Almeida, Stieber Zoltán
3 mérkőzésen játszott: Böde Dániel, Kalmár Zsolt, Simon Krisztián, Varga József
2 mérkőzésen játszott: Kleinheisler László, Pintér Ádám, Vanczák Vilmos
1 mérkőzésen játszott: Balogh Balázs, Bódi Ádám, Dibusz Dénes, Forró Gyula, Gulácsi Péter, Gyurcsó Ádám, Korcsmár Zsolt, Korhut Mihály, Kovács István, Lipták Zoltán, Rudolf Gergely, Simon Ádám

A pályán töltött percek alapján az élcsoport:

1044 perc: Dzsudzsák Balázs
990 perc: Kádár Tamás
900 perc: Király Gábor
855 perc: Fiola Attila
777 perc: Gera Zoltán
711 perc: Juhász Roland
630 perc: Szalai Ádám
588 perc: Tőzsér Dániel
585 perc: Elek Ákos
426 perc: Guzmics Richárd
379 perc: Németh Krisztián

A fentiek szerint a szereplési számok alapján a leggyakoribb tizenegy: Király – Fiola, Juhász, Kádár – Elek, Tőzsér – Gera, Dzsudzsák – Nikolics, Szalai, Priskin
A pályán töltött percek alapján az alaptizenegy: Király – Fiola, Juhász, Guzmics, Kádár – Elek, Tőzsér – Németh, Gera, Dzsudzsák – Szalai

Érdemes megnézni, hogy a három kapitánynál hogyan festett a legtöbbet játszók tizenegye.
Pintér Attilánál (az északírek elleni kezdőcsapat): Gulácsi 90 – Vanczák 90, Juhász 90, Lipták 80 Balogh B. 90 – Gyurcsó 58, Varga J. 90, Tőzsér 90, Dzsudzsák 90 – Nikolics 45, Rudolf 70. (Priskin is 45 percet játszott.)
Dárdai Pálnál: Király 360 – Fiola 315, Juhász 417, Kádár 450 – Simon K. 194, Elek 250, Tőzsér 363 – Stieber 225, Gera 437, Dzsudzsák 448 – Szalai 382.
Bernd Storcknál: Király 540 – Fiola 540, Guzmics 426, Kádár 540, Leandro 270 – Nagy Á. 285, Elek 335 – Németh K. 349, Gera 340, Dzsudzsák 506 – Szalai 248.
Egyedül Dzsudzsák Balázs került be mindhárom csapatba.

DSC_0482|

5. Három társgólkirály

A sorozatban három játékos szerzett két gólt, Priskin Tamás, Böde Dániel és Németh Krisztián. Utóbbi kettő egy mérkőzésen duplázott, így a Slovan támadója az egyedüli magyar játékos, aki két meccsen is a kapuba talált a sorozatban. Az elsőn és az utolsón. Egy gólt szerzett Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám, Gera Zoltán, Stieber Zoltán, Guzmics Richárd, Lovrencsics Gergő és Kleinheisler László, a norvégok elleni második budapesti gólt öngólnak számoltuk.
A válogatott az első hat mérkőzésen öt gólt szerzett és hármat kapott (Pintér Attilánál 1-2, Dárdai Pálnál 4-1 volt a gólkülönbség), ezzel szemben a Bernd Storckkal vívott hat meccsen 9-7.

6. Mikor estek a gólok?

A selejtezők első felében, a 2014–2015-ös szezonban nyolc gól született a magyarok mérkőzésein, ezek közül mindössze kettő (!), egy szerzett és egy kapott az első félidőben, sőt, a 75. perc előtt. Az öt magyar gólból csak Szalai Ádám feröeri gólja esett az első félidőben, a további négy a 75. percben, vagy azt követően.

2015 őszére kicsit változott a helyzet. A nyolc szerzett gólból három esett az első, s hat a második félidőben. Kettőt kaptunk az első félidőben, s ötöt a második félidőben. A teljes sorozatban hét gól esett mérkőzéseinken az első, s 17 a második félidőben. A magyarok gólok megoszlása: 1-15. perc: 1, 16-30. perc: 3, 31-45. perc: 0. 46-60. perc: 1, 61-75. perc: 5, 76-90. perc: 4. Tehát a 14 gólunkból kilencet a mérkőzések utolsó félórákában szereztünk. Ugyanez a kapott góloknál: 1-15. perc: 2, 16-30. perc: 0, 31-45. perc: 1. 46-60. perc: 1, 61-75. perc: 0, 76-90. perc: 6.

7. Helyünk a világranglistán

A magyar válogatott a 2014 augusztusában a 34. helyen állt a világranglistán, majd az észak-írek elleni vereség után, a szeptember 18-i listán már csak az 54. helyet foglalta el. 2014-et ellenben a 45. helyen zárta. A finnek elleni idegenbeli siker (s a barátságos meccsek jó eredménye) júliusra már a 31. helyre került előre. A következő hónapokban nem sikerült megtartani ezt a helyezést, szeptemberben ismét a 37. helyen állt. Azóta megindult felfelé, októberben és novemberben is a 33. helyen állt. Nagy valószínűséggel a norvégok elleni két győzelem még jobb helyre segíti majd a decemberi ranglistán.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...