A-válogatott:
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2016. február. 22., 21:31
A-válogatott:

A válogatott hétfői sajtótájékoztatóján két téli hazatérő, Elek Ákos és Korcsmár Zsolt is kiemelte: színvonalasabb bajnokságba tértek haza annál, mint amit külföldre szerződésükkor elhagytak.

- Nagyon élvezem, hogy újra itthon vagyok, nagy részben azért, mert sokkal több időt tudok a családommal tölteni - fogalmazott Elek Ákos, a DVTK középpályása. - Az eddigi tapasztaltaim alapján úgy látom, jót tett a létszámcsökkentés az OTP Bank Liga színvonalának, eddig mindkét bajnokink nagyon jó iramú mérkőzés volt, különösen a múlt szombati, Honvéd elleni. Megítélésem szerint nemcsak a magyar válogatott, hanem a magyar futball is jó úton halad.

Elek Ákos szerint a március 26-i, horvátok elleni összecsapáson elsősorban a csapat játékának kell rendben lennie, a legfontosabb, hogy a válogatott olyan teljesítménnyel rukkoljon elő, ami jó alapot jelent majd az Eb-felkészülés folytatására.

- A horvátok elleni mérkőzésen talán nem is annyira az eredmény az elsődleges, az viszont nagyon is lényeges, hogy milyen lesz majd a játékunk. Mindent annak rendelünk alá, hogy az Eb-n csúcsformában legyünk, hiszen ott már csak az eredmény számít majd. Mindig a következő feladatra koncentrálok, de nem tagadom, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék arra, mi lesz Franciaországban, azzal együtt, hogy addig még komoly feladatok várnak ránk - fogalmazott Elek.

sajttaj1|

Korcsmár Zsolt 2010-ben állt légiósnak, vagyis közel hat év után tért vissza az OTP Bank Ligába. Tavaly márciusban súlyos térdsérülést szenvedett Németországban, a műtét utáni rehabilitációt követően több mint tíz hónap után játszhatott ismét tétmérkőzést, ezúttal már a Vasas színeiben.

- Nagyon vártam, hogy meghívót kapjak a válogatott edzőtáborába, örülök, hogy itt lehetek a csapattal - mondta a védő a sajtótájékoztatón. - Mindig szeretek Telkibe jönni, találkozhatok a barátokkal, ismerősökkel, miközben a pár nap alatt sokat tanulhatunk is egymástól. Természetesen mindenkinek folyamatosan ott van a fejében az Európa-bajnokság, de sok munka vár még ránk addig, egyelőre azt kell szem előtt tartanunk. Személy szerint most arra fókuszálok, hogy minél többet tudjak játszani a Vasasban. A sérülésem már múlté, a lábam rendbe jött, napról napra erősödik, a meccsrutin azonban még hiányzik. Bízom benne, hogy pár héten belül visszanyerem a sérülésem előtti formámat.

Korcsmár Zsolt egyetértett Elek Ákossal abban, hogy az OTP Bank Liga erősebb bajnokság, mint mikor hat éve elszerződött külföldre.

- Mielőtt hazatértem, nem tudtam mire számítsak a bajnokságban, hiszen más összefoglalókban látni a mérkőzéseket, és más saját bőrön tapasztalni, milyen a színvonal. A hazatérésem óta lejátszott két NB I-es találkozó után az a benyomásom, hogy erősödött a hazai bajnokság, nagyobb a tempó a mérkőzéseken, azzal, hogy kevesebb a csapat az élvonalban, koncentrálódtak a jó játékosok - mondta a Vasas védője.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...