Az UEFA nyoni székhelyén elkészítették a 2011/12-es Bajnokok Ligája- és az Európa Liga-szezon első és második selejtezőkörének sorsolását.
A magyar bajnok Videoton a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kapcsolódik be a küzdelmekbe. A fehérváriak nem kiemeltként várták a sorsolást, amelyen a válogatott kerettag Szabics Imre együttesét, az osztrák Sturm Grazot kapták ellenfélnek.
A Videoton idegenben kezdi a párharcot július 12-én vagy 13-án, a visszavágót egy héttel később rendezik a Sóstói Stadionban.
Az Európa Liga selejtezőiben három magyar csapat érdekelt, a bajnoki ezüstérmes Paksi FC, illetve a bronzérmes Ferencváros már az első selejtezőkörben bekapcsolódik a küzdelmekbe. A paksiak az andorrai UE Santa Coloma ellen harcolhatják ki a továbbjutást, az első mérkőzést Magyarországon rendezik. A Ferencváros az örmény Ulissest kapta a sorsoláson, itt az első találkozóra Örményországban kerül sor. Mindkét együttes június 30-án játssza első mérkőzését, míg a visszavágóra egy héttel később kerül sor.
A Ferencváros - továbbjutása esetén - az Aalesund (norvég) – Neath (walesi) mérkőzés győztesével találkozik a második selejtezőkörben. A Paks ellenfele a lett Daugava, vagy a norvég Tromsö lesz, amennyiben a magyar együttes továbblép az első fordulóból.
A Kecskemét a kazah Aktobéval játszik a második selejtezőkörben. A magyar kupagyőztes hazai pályán kezdi a párharcot július 14-én, a visszavágót egy héttel később rendezik.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...
Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...