A második félidő jobban tetszett a kapitánynak
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. június. 06., 23:18
A második félidő jobban tetszett a kapitánynak

Egervári Sándor a Kuvait ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés után elmondta: a hibák ellenére is megérdemelten győzött csapata.

Egervári Sándor szerint a meccs első félidejében szerkezeti problémák adódtak a játékunkban, de a taktikai változtatást követően, a második félidőben feljavult a teljesítményünk.

- Az első félidőben a játékosaim ízelítőt kaptak a kuvaitiak jó játékából, a vendégek a meccs egyes időszakaiban meg tudtak lepni bennünket - értékelt a szövetségi kapitány. - A második félidőben feljavultunk, és ha nem is meggyőző teljesítménnyel, mert azért több hiba is becsúszott a játékukba, de végül megérdemelten sikerült megnyerni a meccset. Az első félidőben voltak szerkezeti problémáink, többek között ezért is hajtottunk végre három cserét a szünetben, a második játékrészben, Németh Krisztián visszalépésével picit jobban működött a játékunk. Az új játékosok teljesítményével elégedett vagyok, Lovrencsics Gergő és Kanta József is jól teljesített, még ha utóbbi nem is játszott most olyan pontosan, mint tavasszal az MTK-ban. Ritkán adódik lehetőségünk Európán kívüli csapatokkal mérkőzni, mindenképpen hasznos volt megtapasztalni egy másik földrészről érkező ellenfél futballkultúráját.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...